Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-111
CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 21. 1867.) 101 nyos jog* sükeres gyakorlatát a törvényhozás másik felének, sőt egy idegen törvényhozásnak is jó akaratától függővé tenni? s végre ki állhat jót, hogy a számos pártok, melyek a Lajtán tul a politikai küzdtért elfoglalják, mindegyik tetőtől talpig vértezve, ellenkező elvekkel, mindegyik külön zászló alatt és más jelszóval, hogy e pártok vagy azok többsége sugallatára a reactiónak. mely miatt most is a t. báró nézete szerint sötét gond ül arczainkon, egyszerre nem egyesülnének, annak tettleges bizonyításául, hogy a közös költségek fölött egymástól függetlenül intézkedő két országgyűlés fen nem tartható? S e veszélyt fokozza az. hogy a bizottsági kisebbség külön véleménye az arányt, melyben a közös költségek általunk viselendők, hosszabb időre terjedő külön alku tárgyává nem teszi. Nem vonhatnák-e elleneink ily helyzetben szövetségökbe az anyagi érdekeket, a számító izgatás e biztos frigyesét? e veszélj^es téren nem ujithatnák-e meg a harczot minden évben, megtagadva az ö országgyűlésükön folyvást a javaslat-készítő bizottságok véleményének elfogadását mindaddig, inig czélt érve, a szabadságot és a birodalmat uj válságokba nem Bodornak ? Nem, nekünk nem szabad se az egyiket, se a másikat a véletlen szeszélyeinek, vagy elleneink kiszámított megtámadásainak átengedni. A rómaiak egykoron bezárták Janus templomát átalános béke idejében: nekünk a válságok forrását kell elzárnunk, a közös ügyek elintézéséül oly intézményeket állítván föl, melyek a sokáig száműzött szabadságnak időt engedjenek, hogy közöttünk ismét meghonosodjék s a sokat szenvedett nép között a jóllét áldásait kifejthesse. Mind ezeknél fogva, noha elismerem, hogy a kisebbség különvéleményében sok régi kívánalma a nemzetnek, sok nemes vágy nyert kifejezését, azt nem pártolhatom. Nem pártolom, mert az összeütközések, a föloszlás csiráját hordja magában, és azt elfogadva rósz szolgálatot tennénk a szabadságnak, melyet e nemzet nem fejedelmi kegyelemből bír, hanem magával hozott, midőn ezer év előtt e földnek nevét adá, s melyet — ha a múltból szabad következtetést vonni a jövőre — magának örök időre eljegyzett, nem ugyan fényes szertartással, mint egykoron Veleneze dogéi eljegyezték óvenkint a végtelen tenger fölötti múlékony uralmat, hanem azon férfias kitartással, mely meg tudja védeni azt, mit bír, s azon bölcseséggel, mely a változó idők igényeivel meg tud alkudni. Pártolom a többség javaslatát. (Éljenzés a középen.) Dimitrievics Milos jegyző: Szilády Áron! Szilády Áron: T. ház! A figyelmet rövidséggel s őszinteséggel kívánom megköszönni. Ha annyira különösnek látszanék az, mivel beszédemet kezdeni fogom, hogy netalán a túlsó oldalon homéri kaezajt ütnének rajta, legalább „risum teneatis amici." Felelni kívánok az igazságügyminiszter urnák. (Ralijuk!) A t. túlsó félnek szónokai, kik az igazságügyminiszter után beszéltek, többnyire hivatkoztak arra, hogy kevés mondani való kívántatik azon ügyre nézve, a melyet ők tökéletesen és az igazsághoz hiven kifejtve látnak. Sajnálom, hogy velők nem lehetek egy véleményben, és sajnálom, hogy nekem, a ki ma ez oldalról talán utósó leszek a szónokok sorában, kell fölszólalnom. mikor hihető, hogy a következő nap competensebb szónokok adhattak volna erre feleletet. Azt mondja az igazságügyminiszter úr, hogy nem áll az. miszerint Magyarország csak a királylyal szövetkezett. Én, t.ház, figyelemmel kisértem a túlsó oldal többi szónokainak is, ily kiindulási pontból mondott beszédeit, s megvallom, csodálkozással tapasztaltam, hogy azon 25 tulsószéíi t, szónok között. kik előttem beszéltek, egyetlen egy sem volt, a ki vezérének intését és utasítását, a melyet az én hitem szerint nem csupán a bécsi doctornak adott, követte és figyelembe vette volna. Ezen utasítás Deák Ferencz magasztalásra nem szorult közjogi értekezésében foglaltatik, ha jól emlékszem, 71-dik lapján, a hol aztirja: „Hírlapokban,magánlevelekben lehet sorok közt is olvasni: de törvények és közjogi kérdések magyarázatánál semmi helye sincs a sorok közötti olvasásnak." Én sorok közötti olvasásnak tekintem a t. igazságyminiszter úr állítását, valamint nem tekinthetem egyébnek mindazt, a mi a pragmatica sanctió magyarázására fölhozatott a túlsó oldalról. Nem saját okoskodásom, nem is a t. miniszter urnák, vagy átalában az ellenfélnek g} r engébb argumentumaiból merítem én czáfolatomat. Engedje meg a t. ház. hogy mellőzve mindezeket, hivatkozzam egyenesen a történelemre, s hivatkozzam különösen az 1722. és 23-ki országgyűlés egy pár napja történetének ide vonatkozó részleteire. Az 172 2-diki június 30-dikán elvben elfogadtatott a pragmatica sanctió , vagyis a női ágörökösödése. Ezen nap után egy hétig szünet volt, mi közben a király 7-dikén megérkezett Pozsonyba. Július 7-dikétől 16-dikáig a sérelmi ügyek összegyűjtése és más egyéb csekélyebb fontosságú dolgok intéztettek el. Július 16-án azonban a már elvileg elfogadott nőági örökösödési törvényjavaslat hozatván a rendek elé, az egyhangúlag elfogadtatott. Közvetlenül, mindjárt a törvényjavaslat elfogadása után az elnöklő alnádor, Nagy István, inditványozá , hogy miután az örökösödés egyező rendének elfogadása következtében oly viszonyok merültek föl, melyek szükségessé teszik a tanácskozást a szerződések létesítése iránt, melyekre lé-
