Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
80 LXXVn. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) Úgy van!) A t. képviselő úr azon véleményben van, hogy a kik a Tisza Kálmán úr által beadott indítványt pártolják, azok tán a semmit tevés terére akarnak azért menni, hogy megszakítsák egészen a fonalat. Én, ki szintén ezen indítványt pártolom, koránsem teszem ezt azon okból, hogy ez által szakítást idézzek elő; de sürgősen kívánom és akarom azt, hogy alkotmányunk helyreállíttassák, és helyreállítása után folytassuk tovább munkálkodásainkat. A t. képviselő ur tiszttársam volt 1861-ben, és nem hittem volna akkor, hogy néhány év lefolyása után kárhozatot mondjon arra, a mit akkor szintén magáévá tett, legalább ellene föl nem szólalt akkor, midőn a képviselőház mindent félre téve kimondá, hogy ha a törvényes állapot helyre nem állíttatik, az országgyűlés ki nem egészíttetik, a fonalat megszakasztottalak látja. Ez ellen akkor a képviselő ur nem szólalt fel, ezt tehát magáévá tette, s ime most már e kárhoztatást mondja ki ugyanezen lépés fölött. Nyugodjék meg tehát a képviselő ur: nem akarunk mi szakítani ; de óhajtjuk azt, hogy a törvényes állapot, az alkotmány mentül előbb helyreállítassék, és helyreállítása után bizonyosan szorgalommal munkálkodunk is. A mi magát az indítványt illeti, miután én, mint kimondám, Tisza Kálmán képviselőtársunk indítványát pártolom, nézeteimet el fogom mondani röviden némely észrevételekre, melyek ezen indítvány ellen fölhozattak. Jobbadán mindazon t. képviselő urak, kik ezen indítvány ellen fölszólaltak, a következetességet hozzák föl fő érvül, fölemlítve, hogy a képviselőház hozott egy határozatot márcz. 1-én, mely határozatot márcz.3-án sem változtattatott meg, midőn a kir. leirat leérkezett. Szükséges tudnunk, hogy miből vonatik ki ezen következetesség. Lássuk tehát, mit mondtunk mi azon föliratban, melyet ő felségéhez febr. 24-én fölteri esztettünk. Ezen szavak foglaltatnak abban, e tárgyra vonatkozólag: „Ugyanazért haladék nélkül hozzá is fogunk e tárgyra vonatkozó javaslatnak kidolgozásához." Ennél se többet, se kevesebbet nem mondtunk. En ugy hiszem, t. ház, hogy ennek eleget is tettünk a 67-es bizottság kiküldésével: az a munkálkodást megkezdette, és az albizottság be is végezte javaslatát. Ebben a stádiumban volt eddig a dolog. Engedjék meg t. uraim, hogy én most már egészen más stádiumban látom a dolgot, miután a kegy. kir. leirat megérkezett. Mi azon záradékot tettük be föliratunkba, hogy készségünket nyilvánítsuk , hogy a bizatmatlanságot elhárítsuk, és megmutassuk, hogy készek vagyunk jobb kezet nyújtani: és ime, a leirat már ezt föltétel gyanánt fogadja el. Föltételül tűzi ki, s ennek teljesítésétől föltételezi az alkotmány helyreállítását. Ez a különbség, mely az első és második stádium között létezik. Most már, ha tovább haladunk ezen ösvényen : a föltételt elfogadtuk, és haladnunk kell, míg e föltételt nem fogjuk teljesíteni. Én tehát, nem akarván a föltétel ele elfogadásához járulni, de nem is kívánván e térre lépni, nem pártolhatok mást, mint a Tisza Kálmán indítványát. Előttünk fekszik, t. ház, a legközelebbi leirat. Megvallom, a minő abnormis az állapot e házon kívül, épen oly leírhatatlan helyzetben vagyunk mi. Az előttem szóló t. szónok urak sorban magyarázták a leirat tartalmát, s hiszem, ha mindnyájunkat, a hányan itt vagyunk, külön-külön kérdeznének meg, hogyan értelmezzük annak tartalmát, talán annyi értelmezés jönne ki belőle, a hányan vagyunk. És ha a mi állapotunk itt e tekintetben furcsa, megvallom, annál furcsább még az országban levőké, akik tapasztalják azt, hogy egy leiratnak tartalma fölött maga a képviselő testület nem jöhet tisztába: hogyan jöhetnek tehát tisztába az ország többi lakosai? De legyen bár azoknak magyarázata, értelmezése szerint, a kik e leíratnak jó oldalt adnak, s azt mondják, hogy a minisztérium helyreállítása igértetik: én a következetesség szempontjából indulva ki, csak azt következtethetem, hogy ha ö felsége tovább ment, mint a trónbeszédben kijelenté, hogy ha a törvényeket nem csak alakilag ismeri el, hanem most már tovább menve azokat jogilag is elismerte, ennek természetes következése az, hogy azoknak rögtöni életbe léptetését kell sürgetnünk és követelnünk. Buda városának igen érdemes képviselője maga fölemlíti, hogy ez oly fontos és nevezetes tárgy, hogy szükséges, hogy minden lakosa, minden polgára e hazának arra nézve kellő tájékozást szerezzen magának; ugyanazért szükségesnek látja a tanácskozást, hogy itt fejlődjék ki a közvélemény, miután a sajtó a közvélemény fejlesztésére még minálunk nem elegendő. Én, t. ház, ezen pontig egyetértek a nagyon t. képviselő úrral; de — meglehet máskép magyarázom — a mint kivehettem, a mélyen tisztelt képviselő ur e közvéleményt inkább a határokon túl keresi, én pedig képviselői állásomnál fogva a közvéleményt az ország határain belül szeretném és óhajtanám tudni. Midőn pedig ezt óhajtom, óhajtom a nyilvánosságot, óhajtom azt, hogy állíttassanak helyre a megyei municipiumok, mint egyedüli eszközök a közvélemény nyílvanulhatására: azért nem akarok e tárgyalásokban tovább menni, hogy a küzvólemény e téren nyilvánulhasson, és én, mint képviselő, magamnak tájékozást szerezhessek. (Helyeslés a bal oldalon.) . Az elleninditványban még, engedelemmel legyen mondva, egy hézagot is látok, amiértén azt el nem fogadhatom. Ugyanis, az mondatik az