Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-76
LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) 69 zönyosan eloszlatták volna azon érvek . melyeket Szentkirályi Mór tisztelt barátom , oly gyönyörű logikával, bár nem is a mi számunk öregbítésére, elősorolt: ugyanazért én a Tisza Kálmán indítványát, úgy az általam előadott okoknál, mint különösen Szentkirályi Mór érveinél fogva pártolom. (BalföM: Helyes! Éljenzés.) Tóth Vilmos jegyző: Hollán Ernő! Hollán Ernő: Tisztelt ház ! Minthogy a tanácskozás már ennyire előre haladt, nem fogok átalános nézpontokra kiterjeszkedni, csak magára a szőny egén lévő tárgyra szorítkozom, midőn szavazatom indokolására kijelentem, hogy engem sem elégített ki a kegy. kir. leirat tartalma. Az ország bizonyára oly őszintén óhajtja az alkotmány viszszaállitását. a törvényes rendet és szabadságot, miszerint azon kormány, mely azt megadja, biztosan számithat arra, hogy mindenki által önkényt és őszintén fogadtatik. De ha a mi kötelességünk elfogadni, a kormány kötelessége megadni viszont mindazt, mi az ország törvényes igényeinek kielégítésére megkívántatik. A nemzet 17 éven át elviselte a legszerencsétlenebb kísérleteket, de magát a hatalomnak meg nem adta; sőt ennél többet is tett: elutasította a centralizáló álalkotmányosság csalogatásait, megvetette az okosok okoskodásait és a ravaszok szemtelenséget, kik azt hitték, hogy meg fogunk barátkozni a viszonyokkal, jogosnak ismerni a jogtalanságot. Mind e hiú kísérletek megszégvenültek a nemzet szilárd kitartásán; és ha már most bölcs cselekedet lett volna megtagadni a nemzet jogait a szerint, a mint pillanatra ínyünkre volt, vagy ínyünkre lenni látszott, ugy igenis elismerem, hogy bölcsen nem cselekedtünk, s ezt előre láthatólag soha tenni nem fogjuk. De ha megfordítva úgy áll a dolog, hogy e veszélyes helyzetből csak egy mód van a kibontakozásra, az t. i., ha tiszteletben tartják a nemzet jogait és letérnek az erőszak ösvényéről, úgy bizonyára ma sincs kevesebb okunk, hiven megőrzeni jogérzelmünket, mint elsajátithatlan, szeplőtlen kincset. Kimondottuk ezt föliratainkban, midőn egyszersmind kimutattuk azt is, hogy politikai lehetetlenséget nem kívánunk ; s midőn most ujabban azt tapasztaljuk, hogy a kegy. kir. leirat a jogfolytonosságot újra megtagadja, s az alkotmány visszaállítását a közösügyi tárgyalások kielégítő eredményétől teszi függővé, a ház most sem tehet egyebet, mint álhatatosan ragaszkodni azokhoz, miket fölirataiban kijelentett. A hatalom igenis tényleg megteheti, de az ország, mely a hatalom irányában a positiv jog terén áll, meg nem engedheti, hogy törvényes követeléseinek teljesítését föltételekhez köthesse a kormány. Eddig a ház asztalán fekvő kettős válaszfölirati indítvány egymással teljesen megegyezik; de a miben egymástól eltérnek, a miben ellenkező következtetésre jutnak, megvallom, nem bírom belátni, miért sértenők meg a jogfolytonosságot az által, ha beleegyezünk abba, hogy a 67-es bizottság munkálkodását folytassa ? Mert ha tehettük azt a jogfolytonosság sérelme nélkül, hogy annak idejében kiküldöttük e bizottságot, nem látom át> miért volna.épen az sérelem a jogfolytonosság elve ellen, ha most arra szólítjuk föl e bizottságot, hogy minél elébb fejezze be ezen munkálatát? Hallottam többek aggodalmát az iránt, hogy veszélyes volna tovább haladni ezen sikamlós téren. Ez aggodalmakban én nem osztozom, mert erős meggyőződésem az, hogy e ház szabadelvű többsége soha a jog-folytonosság teréről lelépni, I se azon elveket hűtlenül megtagadni nem fogja, melyeket az egész világ színe előtt bevallott: mert könnyen megeshetnék, hogy azon férfiak, kiket a nemzet képviselőiül e házba küldött, ha ilynemű szándékot árulnának el, állásukban azonnal meggyöngülnének, mert önmagokat küldetésök körén | kívül helyeznék. (Helyeslés a jobb oldalon.) I Komárom városának nagyérdemű képviselője i a tegnapi napon bővebben kiterjeszkedett a kegy. kir. leirat azon részére is, melyben a kormáuy mintegy előre ki látszik jelölni azon határokat, melyeken a közös érdekekből származó viszonyok rendezésében túlmenni nem kivan. Én részemről, megvallom, nem látom magamat indítva máris részletesen belebocsátkozni e tárgy elemzésébe; mégis meg fogja nekem engedni a t. képviselő ur, hogy röviden megtegyem észrevételeimet azokra, miket elmondott. Mindenek fölött azt jegyezte meg, hogy mivel a kegy. kir. leiratban a had- és több fontos í közgazdasági ügyre nézve az elvek ö-szhangzása kívánatosnak mondatik, ezen elvek öszhaiigzását egyszersmind örökre változhatlan institutió gyanánt kívánja az állami organismusba bevezetni, | miből természetesen az következnék, hogy mi, ré| szünkrol örökre lemondjunk legfontosabb alkotI mányos jogainkról, melyek az alkotmányosságnak j épen nélkülözhetlen kellékeit képezik. De mivel azt mondja a k. k. leirat, az következik-e belőle, hogy már most azt föltétlenül s ellenmondás nélkül elfogadni is tartozunk ? Ha csakugyan ez volna értelme a kegy. kir. leiratnak, a mint ezt a képviselő úr magyarázta, én részemről határozottan kijelentem, hogy soha beleegyezni nem fogok. Megengedem, hogy lehetnek és vannak is több fontos ügyek, melyekre nézve az elvek öszhangzását internationalis alapon, talán az illető minisztériumok érintkezése útján eszközölni lehet, és czélszerü is; de hogy azért az ország, ennek sikeresítése végett, legfontosabb jogosítványairól lemond! jon, különösen ujonczmegszavazási és hadikölt-