Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-76
64 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Deez. 4. 1866.) tia irányában is a legnagyobb szolgálatot teszszük. (Helyeslés a hal oldalon.) Ez okok elmondásából természetesen következik, hogy én a bizottságok munkálkodásának megakasztását óhajtom — nem azért, mintha ez volna legfőbb kívánalmam, mert miután én, különösen a közös ügyek vagy viszonyok elkészitésere kiküldött küldöttség munkálatából semmi hasznot nem várok hazánkra, hanem csak kárt, én annak rögtöni föloszlatását óhajtanám — de miután ezt el nem érhetem, elfogadom Tisza Kálmán indítványát. T. ház! Ezek után csak az általam igen nagyon tisztelt Horvát Boldizsár képviselő urnák előadására kívánok némelyeket válaszolni. ('Halljuk !) A képviselő ur beszédének végén úgy nyilatkozott , hogy a königgratzi csata után nem annyira Ausztria felől kell félnünk , hanem egy más új ellentől, ez új ellenség ellen tán az lenne legjobb szövetségesünk, ki eddig legnagyobb ellenünk volt. A t. képviselő ur nem mondotta meg, melyik azon új ellenünk, és így engedelmével magamnak kell utána puhatolnom, ha eltalálnám. Ügy gondolom , t. ház , hogy Oroszországot gondolta. Igaz, hogy egy idő óta az európai lapokban előfordult ez , és most napról napra lehet, különösen conservativ oldalról, ezen susurratiót hallani: de én azt gondolom, t. ház, hogy ez csak, magyarán mondva, mumusnak van fölállítva, nevezetesen azért, hogy mi e fölötti félelmünkben is a lajtántúli tartományokkal való reál unió szükségességét annál könnyebben átláthassuk. (Helyeslés a bal oldalon. Zaj.) Lehet, hogy azon nagy terület kormánya, melyet mi Oroszországnak nevezünk, ily gondolatokat táplálhat keblében ; de Oroszország ebbeli föllépése az európai nyugati civilisatio elleni föllépés volna , és oly tusát támasztana , melynek vége bizonyos: mert az előrehaladott Európa a hátramaradott Oroszországot okvetlen megverné , megverné pedig azért, mert Lengyelország szélétől a Balkánig egy fajrokonnak sincs kedve Oroszország kancsukájával és Szibériájával sympathizálni. (Bal felöl élénk helyeslés.) Vagy ha nem ezt értette a képviselő ur, akkor alkalmasint azon dissonantiákat kellett értenie, melyeket mi itt nemzetiségi ügynek nevezünk. (Halljuk!) T. ház ! Ha az ausztriai kormány ma helyreállítja, mint kötelessége, az 1848-iki alkotmányt, én azt hiszem, hogy ezen dissonantiák rövid időn harmóniává fognak változni: mert ezen nemzetiségeket mind geographiai fekvésök, mind önfentartási ösztönük ránk, és minket őrájok utalnak; és könnyen ki fogunk mi, t. ház, testvéreinkkel egyezni, ha kölcsönösön azon evangéliumi mondatot fogjuk követni: Quod tibi non vis fieri, alteri ne feceris. (Helyeslés a bal oldalon.) Bő köpönyeg a szabadság: elférünk alatta mindnyájan. Végre ki kell jelentenem , t. ház , hogy ha Ausztria alkotmányunknt helyre nem állítandja: önmaga ellen fog vétkezni, ez által Sibylla utolsó könyvét is elégeti; mi pedig teljes megnyugvással lehetünk, s alkalmasint több szerencsével mondhatjuk el ma, mint elmondta Schmerling miniszter , hogy mi már ma várhatunk. (Elénk helyeslés, éljenzés a bal oldalon.) Tóth Vilmos: T.ház! Én nem fogom azzal végezni beszédemet, a mivel képviselőtársunk, Podmaniczky Frigyes b. bevégezte; hanem igenis azzal kezdem én is, hogy azok után, mik a tárgyalás alatt levő két indítvány ellen és mellett elmondattak, én újabb érveket fölhozni nem vagyok képes: azért igen röviden fogom, némely itt fölhozottakra felelve, szavazatomat indokolni. Midőn egj év előtt a jelen országgyűlésre megválasztattunk, nem csak az én küldőim, hanem, úgy tudom, az ország összes választóinak túlnyomó többsége azon rövid utasítást adta képviselőinek, ügyekezzenek az államjogi differentiákat Magyarország állami létének biztosítása mellett kiegyenlíteni. Senkisem teheti — legalább jogosan nem — a magyar országgyűlésnek azon szemrehányást, hogy ezen átalános óhajtás valósítására a maga részéről a lehetőt meg nem tette. (Helyeslés.) Én ezen hazafias, eszélyes és a legközelebb történtek által igazolt eljárásnak folytatását látom ajánlva azon indítványban, melyet Pest belvárosa nagy érdemű képviselője, Deák Ferencz a ház asztalára letett. Mert ha való az, a mit maga Kállay képviselőtársunk sem tagadott, hogy az ausztriai birodalomban létező jelen viszálynak kiegyenlítése úgy a dynastiára, mint a birodalom másik felére, valamint Magyarországra nézve nem csak politikai szükség, de életkérdés: úgy előttem tisztán áll azon következetesség, sőt tovább megyek, azt mondom, hogy önmagunk iránti kötelesség, hogy föl levén arra a másik fél által szólítva, kijelöljük az irányt is, a melyen haladni akarunk, meghatározzuk az elveket, melyek alapján véljük Magyarország önállásának megóvása mellett a birodalom jövőjét biztosíthatni. (Helyeslés.) Tisztelem én azok aggodalmait, kik, tekintettel Magyarország történelmére, még- a legóvatosabb eljárásnál is veszélytől tartanak; de a jelen kérdésben aggályaikat nem osztom; azon állításuknak pedig, hogy az emiitett indítvány által a jogfolytonosságot sértenők, alaposságát határozottan tagadom. Mi az, t. ház, mi e hatalomnak majd két évtizedig tartó erőszakoskodása és szerencsétlen kísérletei után is Magyarország képviselőit e helyre összehozta? Nézetem szerint nem más, mint a politikai helyzet, és az, a mire e helyzettel szemben
