Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-76

56 LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) pei nem akarják az alkotmányos kérdés rendezését úgy, mint mi gondoljuk, hanem most is egy központosító parlamenthez ragaszkodnak: attól tart, hogy, ha mi a közjogi kérdés elintézésébe belebocsátkozunk , velők érintkezünk, az nemhogy több rokonszenvet idézne elő köztünk, hanem még nagyobb idegenkedést szülne. Én ellenkező véleményben vagyok. Én azt hiszem és látom , hogy nem c§ak az örökös tartományok népei, hanem még a központosítás pártja is kezdett már hozzánk közeledni. (Zaj a bal oldalon.) Nem rég a dualismusről még semmit sem akartak tudni, most meg a legtúlzőbbak is azt mondják, hogy ők is egy korlátolt dualismus mellett vannak. Tudom, hogy ők máskép értik; elég, hogy elismerik a Magyarország által védett dualismus | érvényét. (Közbeszólás bal oldalról: Elég? ! Elég?!) A t. képviselő ur attól tart, hogy még nagyobb idegenkedés találna támadni köztünk. Hiszen akkor, ha például a magán életben valamely pörös tárgynak elintézéséről van szó, daczára a pörös felek közt beállott kedvezőbb hangulatnak is, ki kellene térni a kiegyezkedés elől, nehogy a felek még jobban összeveszszenek. Ha én a béke olajágát oda nyújtom ellenfelemnek, s az jó szándékomat azzal viszonozza, hogy engem az olajággal megcsap , arról én nem tehetek. A mi hivatásunk, uraim ! az érvek súlyával hatni ő felségére, s mindazokra, kiket a sors öszszekötött velünk; meggyőzni őket nem csak arról , hogy Magyarország ügye törvényes és igazságos, hanem egyszersmind arról is, hogy Magyarország ügyének diadala vagy bukása az egész birodalom alkotmányos szabadságának diadala vagy bukása lesz; meggyőzni őket arról, hogy a magyar ügynek érvényre emelése a birodalom életföltételét képezi. Ezt meg kell hogy értessük velők, és azért érintkeznünk kell velők. A mit arra nézve mondott t. képviselőtársunk, hogy Európa a mi beldolgainkkal, Magyarország önállásával nem törődik, erre nézve megjegyzem — és én nem szoktam magas politikát űzni, sem nagyító üvegen nézni hazám jelentőségét — annyit azonban mégis mondhatok, hogy miután Európának Ausztria sorsa iránt érdeklődnie kell, lehetetlen, hogy az osztrák birodalom egyik felerésze iránt ne érdeklődjék, és pedig épen azon felerésze iránt, mely az eddigi tapasztalás szerint tántoríthatlan alkotmányos küzdelmeivel életrevalóságának elegendő jelét adta. Meg kell tehát Európával is értetnünk, hogy mit kívánunk, és hogy miképen kívánjuk elintézni e fontos közjogi kérdést. De ha mi még azokkal sem érintkezünk , a kik velünk egy közös fejedelem alatt állanak, akkor szavainkat Európa többi népei természetesen még kevésbbé hallhatják meg. Én nem mondok le azon reményről, hogy a kormány végre belátja, hogy a központosító egység czélra nem vezet: mert a múltból merített tények világosan mutatják, hogy a birodalom ezen központosító egység nélkül is tudott sikerrel harczolni és fényesen győzni, a miből most—ugy látszik — kitanult. És az is kitűnt, hogy e központosító egység, melynek a kormány eddig a haladás igazi tényezőit egytől egyig föláldozta, semmit sem mentett meg, hanem mindent koczkáztatott. Sőt Ausztria épen azóta szenvedi a szörnyű vereségeket, mióta a központosító egységet érvényre emelte. (Helyeslés.) En azt gondolom, hogy e leirat minden esetre nagyobb közeledést mutat, mint az, mely marczius 3-ikán kelt. Komárom városa érdemes képviselője pedig azt mondja, hogy a nov. 17-ikei leirat lényegében semmivel sem jobb a rnarcz. 3ikainál. Véleményem szerint e leiratot ugy kell megítélnünk, a mint az világosan szól. A mi ott világosan meg van említve, a mi ott világosan meg van ígérve, azt úgy veszem, a mint irva van ; a mi ott átalánosságba van burkolva, azt, mint homályos tételt, mellőzöm. A leirat megígéri a magyar felelős minisztérium kinevezését és a helyhatóságok visszaállítását; Szentkirályi képviselőtársammal tartok, ki azt mondja: majd meglátjuk, mi lesz belőle. Ha mind e mellett is úgy értené a leirat azt, a mit mond, hogy a kinevezendő magyar minisztériumra holmi apróságokat bízna csak; ha úgy értelmezné a hadügyet, hadsereg egységét, közvetett adókat, egyedáru ságot, államadósságokat illetőleg az öszhangzó elveket, hogy mi ezen elvek tekintetében előleges áldozatokat tegyünk; ha azt, a miben mi egyezkedés közben bele fogunk egyezni, á conto-fizetés gyanánt fogná venni minden viszonyosság nélkül; ha azt gondolná a kormány, hogy a mit mi az egyezkedés folytában engedtünk, azt mindörökre engedtük át; ha egyátalában az osztrák kormány azt gondolná, hogy egységes államot csinálhat Ausztriából befelé, a mint az tettleg csak 17 év óta áll fen: azt felelem, az egyezkedésnél mi is jelen leszünk, és elég erélyünk és bátorságunk is lesz a dolgok ilyetén megoldása ellen tiltakozni. Nem, uraim! a képviselőház nem fogja az ország jogait föláldozni. Eddigi eljárása, a mely egy részről óvatos, más részről az alkotmány védelmében szilárd volt, biztos záloga annak, hogy ezentúl is szilárdul fogja az ország törvényes függetlenségét védeni. Én tehát azt kívánom, hogy a 67-es bizottság működésének folytatására utasittassék. Azt sem pártolom, hogy a többi bizottságok szakaszszák meg és függeszszék fel működésöket. És itt alkalmat veszek magamnak, a nemzetiségi kérdésre nézve, a mely több t. szónok által fölhozatott, egy pár rövid észrevételt tenni. (Hall-