Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-76

LXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) 57 juk!) Én azt gondolom, ha van kérdés, melyet a kiegyezési kérdéstől függetlenül kell előkészíteni és elintézni, úgy a nemzetiségi kérdés az. (Igaz! a jobb oldalon.) A tisztelt ház tisztába fog jönni magával az iránt, hogy meddig mehet, az iránt, hogy mik a különböző nemzetiségek jogos és igazságos kívánalmai, mennyit enged e részben az ország épségére való tekintet, mennyit kivan e részben az első válaszföliratunkban is különö­senkiemeltigazság és testvériség elve. Ha ez iránt tisztában lesz a t. ház és az országgyűlés, azt gon­dolom, igyekeznünk kell azt mielőbb kimondani, igyekeznünk kell, ha lehet, országos határozattá emelni. Nem mondhatom előre, hogy a mit a t. ház ki fog nyilatkoztatni, minő mértékben fogja a különböző nemzetiségeket megnyugtatni; de azt hiszem, mindenesetre megnyugtatóbb lépés lenne, ha azt, mit a nemzetiségeknek meg lehet ad­ni, már előre kimondatik, mint ha bizonytalan időre elhalasztatik. Én azt gondolom^ ez jobb vol­na, mint ha, a 61-iki országgyűlés példájára, ezen országgyűlés is szétmenne, a nélkül, hogy e fon­tos tárgyban nyilatkozott volna. De épen azért kivánom, hogy ezen kérdés előkészítésére és ki­dolgozására az út nyitva maradjon. Ez út pedig elzáratnék, ha azt határoznék, hogy eddigi műkö­désűnket függeszszük föl. Én úgy fogom föl föladatunkat, t. ház , hogy mi az ország törvényes függetlenségének föntartá­sa czéljából — a mi a fődolog — a közjogi kérdés elintézésére minden kitelhető módon közreműköd­jünk, a törvény korlátai közt természetesen. E ezél­nak pedig legjobban úgy felelünk meg, ha az aka­dályoktól vissza nem rettenve, mindig a főczélt, a békés kiegyezkedést tartva szemünk előtt, sőt az igazságos követeléseink megtagadása miatt keb­1 linkben támadt neheztelést lehetőségig visszafojtva, az előttünk álló göröngyös pályán mindaddig ha­ladunk , míg az út folytatásának teljes lehetetlen­ségéről meg nem gj^őződünk. Meglehet, hogy előbb­utóbb kénytelenek leszünk kijelenteni, hogy fára­dozásaink siker nélkül maradtak, hogy a köl­csönös felvilágosítás és meggyőzés lehetsége megszűnt; de, uraim! az ország elvárja tőlünk, hogy a megkezdett munkát befejezzük; az ország, mely oly rég nélkülözi az alkotmányos szabadsá­got, a jobblétet, elvárja tőlünk, hogy ha már elvál­laltuk e nehéz munkát, legyen erélyünk és bátorsá­gunk mindent elkövetni, hogy ezen munka kielé­gítőleg, az ország alkotmányának visszaszerzésével befejeztessék,—vagy ha mindennek daczára is si­kertelenek maradnának fáradozásaink, legalább azt mondhassuk nyugodt lelkiismerettel ország-világ előtt: „Rajtunk nem múlt." (Helyeslés a jobb oldalon.) 1 Ráday László gr. jegyző: Bobory Károly! Bobory Károly: T. ház! A szerkesztendő! KÉPV. II. NAPLÓ. 186 5 / e- Hl. i föliratra nézve mindenek előtt egyenesen kimon­I dom, hogy én Debreczen városa érdemes képvise­I lőjenek, Tisza Kálmánnak indítványát pártolom. Állásom az előttem szólottak állásától külön­bözik abban, hogy nem esak a közös ügyekben ki­küldött bizottság működésének folytatását, hanem egyszersmind annak föladatát, annak egész műkö­dését is, véleményem s meggyőződésem szerint, nem pártolom; és azért ezen kiküldött bizottság­nak megválasztásához én és elvtársaim nem já­rultunk. Minekelőtte elvi okaimat kifejtem, figyelmez­tetni akarom a t. házat eddigi eredményeire a kö­zös ügyekben működött bizottságnak, nevezetesen bemutatván azon két javaslatot, mely az albizott­ságtól kiadatva, országszerte, közönségesen ismere­tes. Ezen javaslatokban a kir. leirat oly okmányt lát, melynek mozzanatai az alkotmányos kiegye­zésnek létesítésére alkalmas csatlakozási pontúi szolgálhatnak. Én azonban, midőn látom egy rész­ről, hogy az albizottságnak tisztelt tagjai, ezen háznak legkitűnőbb tagjai, kik e tárgyat tüzete­sen tanulmányozták, mégis közös megállapodásra nem jutottak; más részről, midőn tapasztalom, hogy úgy a kisebbségnek, mint a többségnek ja­vaslata az ország közvéleményével nem találkozik, (A hal oldalon: Igaz!) sőt a helyett, hogy meg­nyugtatná a kedélyeket, némely pontjai, ugy az egyik, mint a másik javaslatnak, az érintkezésre nézve a többi örökös tartományokkal, illetőleg az országnak érdekeit és függetlenségét, komoly ag­godalmakat gerjesztettek; midőn, mondom , ezt tapasztalom : akkor ebben legerősebb bizonyítvá­nyát látom annak, hogy mihelyt letérünk a szo­rosan vett personal-unio teréről, uj és ujabb, és nagyobb bonyodalmakba döntjük magunkat, me­lyek nemzetünk és országunk állását a többi or­szágokhoz csak kétségesebbekké teszik. (Igaz! bal felöl.) De maga ezen, minden parlamenti modor ellenére tett megemlitóse ezen parlamenti embryo­nak, t. i. az albizottság javaslatának, figyelmez­tet bennünket, hogy hajlandó az alkotmányos fic­tióhoz szokott kormány megragadni és fölhasználni mindent, a mi az ő czéljára némileg alkalmas. Intő példánk van 1861-ből az országbírói értekezlet munkáján, mennyire kész ugyanezen alkotmányos fictiokoz szokott kormány azt, a mi nem is ország­gyűlési határozmány, mint országgyűlési határoz­mányt sanctio név alatt életbe léptetni. De erősebb indokaim vannak magában az elvben: országunk — maga a sanctio pragma­tica, azon okmány * szerint, melyet alapul vett maga a trónbeszéd is, melyre hivatkozik a kir. le­irat—független ország; maga a sanctio pragmatica alkalmával őseink kikötötték magoknak azon biz­tosítékot, hogy Magyarország a hozzá kapcsolt 8

Next

/
Thumbnails
Contents