Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

50 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Deez. 3. 1866.) ségünknek ugy nyilatkozni, hogy szándékunk fölött ne legyen kétség;" végszavai pedig ezek voltak : „Tegyük meg mind azt, a mit tennünk kell s a mit az óvatosság politikája javasol és a mit tenni kötelességünk." Mind meg annyi helyes tételek magokban véve, és bizonyos körülmények közt czélra vezetők is; ámbár én egy részről az óvatos politikának simaságát a szándéknak nyers és minden tekintet nélküli kimondásával alig tudom megegyeztetni. Azonban mindenki saját meggyőződése szerint csinálja a maga politikáját és saját belátása szerint vezeti azt. Én a tiszta meggyőződéstmindenkiben tisztelem, irányomban nem is követelek egyebet, mint hogy magam is, saját belátásom, saját meggyőződésem szerint alkotott politikámat, szintén elmondhassam, szintén érvényesíthessem. Én, hazánk és a kormány közti szerencsétlen viszálkodásoknak közepette, helyzetünket nem ugy fogom föl, mint tisztelt indítványozó úr; én viszszatekintek nyugodtan a múltra, és ha az epochalis katastrofáktól kezdve mai napig figyelemmel' kisérem az eseményeket, ugy, a mint azok előttünk leperegtek: ott találom első sorban a merev absolutismust, mely nem tagad jogokat, de megvet, s önkénye,kedve szerint rendelkezik; de ott találom mellette a nemzetnek igen helyes tapintatát is, mely az absolutismus ellenében józanságánál fogva hallgatott, kénytelenségénél fogva engedett; azután, midőn az önkénykedés, önműveitó'l visszarettenve, gyöngeségének minden nap növekvő.érzetében szerette volna a jognak erejét és értékét kizsákmányolni, ott találkozunk második sorban az adományozási, engedményezési, vagy, mint nevezni szokták, az oktroyálási politikával, és ismét a nemzetnek sajátság-os ösztönszerű tapintatával is, mely hivatkozva alkotmányos jogaira, az ilyen „róla nélküle^'-féle intézkedés ellen már ekkor országgyülésileg tiltakozott; és midőn erre a hatalomnak merészebb emberei a jogvesztés elméletét gondolták ki, és más ürügyek és örvek alatt, de szintoly határozottan tagadták históriai és alkotmányos jogainkat: ekkor már be kellett bizonyítani nem csak azt, hogy Magyarországnak alkotmányos jogai vannak, hanem, hogy ezek elévülhet- j lenek is ; be kellett bizonyítani azt, hogy a jogvesztési elmélet épen közjogi szempontból tisztán képtelenség, a mint azt az 1861-iki országgyűlés második föliratában teljesítette, és pedig teljesítette oly sikerrel, teljesítette oly szembeszökő igazsággal, hogy a jogvesztési elmélet emberei ezt továbbá nem igen szeretik vitatni, hanem inkább Európa előtt Magyarország alkotmányos históriai jogainak tarthatíanságát, az összes monarchia érdekeivel való ellentétességét, és mindenesetre — természetesen inyök szerinti — újból alakítása szükségét vitatták, erősítették, és nem minden süker nélkül: mert, midőn később a kormány pálczája kezökből kiesett, a nagyobb befolyásra emelkedett magyar kormányférfiaknak (Bál oldalról: Nincsenek magyar kormányférfiak!) az alkotmány tettleges helyreállítása nem sikerülhetett; (Zaj) egyátalán nem sikerülhetett a jogfolytonosság kétségbe nem vonható tárgyának a megoldandó kérdésekből kiemelése, ugy, hogy Európa előtt (Bal felöl: Mielöttünk! nem Európa előtt!) áll most e kérdés, vajon a régi magyar alkotmányos históriai jogok a monarchia érdekével ki egyeztethetők-e ? s vajon ugy alakíthatók-e azok, hogy tökéletes megtartásuk mellett azon eredeti czéloknak, melyekre alkottattak, megfelelnek-e ? — És mit tett a képviselőház ? Azt tartotta helyesnek eljárásában : ha nem tér ki e kérdés előtt sem, hanem megfelel annak is, megoldja azt, és ez által bebizonyítja, hogy Magyarországnak a pragmatica sanctioban alapuló követelései nem csak a monarchia érdekeivel és fenállásával nem ellenkeznek, de ez csak is az által lehetett erős állandóságában. (Helyeslés.) S e végre küldötte ki a 67-es bizottságot; e végre szükséges, hogy a képviselőház ezen határozatát ezúttal is fentartsa, s bizottságát további működésre utasítsa: mert különben adós maradna, a felelettel az elfogadott kérdésre, s ellenfeleinek tapsai közt azon gyanúsításra szolgáltatna alkalmat, hogy felelni vagy nem birt, vagy nem akart. (Helyeslés.) Az indokok ugyanazok ma, mint voltak eddig, a reménység nem csekélyebb ma, mint volt eddig'; s ha az okok, a reménység ugj^anazok, a körülmények pedig sürgetőbbek, mint voltak eddig: szeretném tudni, miért kellene eljárásunkat megváltoztatni és más határozatot hozni ? (Elénk helyeslés jobb felöl.) „Azért vannak szemeink, hogy lássunk, azért vannak füleink, hogy halljunk." Ezt mondotta igen kerek, talpraesett beszédében t. képviselőtársunk Keglevich Béla gr.; de azért vannak Isten adta észbeíi tehetségeink is, hogy a miket hallottunk és láttunk, azokon okulva, tapasztalatunkat hasznunkra fordítsuk. (Helyeslés.) Nem tennők pedig azt, ha a gondviselés szabta, és ujabb eseményekben nyilatkozó vonalokon túlcsapongván, nem ezeken belül törekednénk belügyeink rendezésére, és nem ott r keresnők államszervezetünk ujabb biztosítását: Én mai helyzetünkre ezúttal nem akarom a conjecturális politikának bizonytalan mérlegét alkalmazni. A mit e részben eddig is érintettem, csakis a túlsó oldalról fölhozottak következtében történt; annyit azonban szabad legyen mégis kimondanom, hogy, ha alkotmányos fejlődésünkben haladni kívánunk, ha akarjuk annak kierősödését, a politikai combinatiókat nem sokára komoly stúdiumunk tárgyává kell tenni, s a fölött komolyan gondolkozni: mert én ugyan nem