Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-75
LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 18*66.) 37 a Lajtán innen és Lajtán túl: és ha az összes fogalomvilágban egy e képhez hasonlót keres, alig hasonlítható ez véleményem "szerint jobban máshoz, mint egy requiemhez, melyben a róm. kath. liturgia szerint nincs glória , nincs credo , de van csak örökös offertorium, végén pedig hiányzik a benedictio. (Tetszés a bal oldalon. Taps.) De azt mondhatja valaki erre nékem, t. ház: íme a kormány megváltoztatta eddigi politikáját, okulván az eddigi tapaszfalatokból, kivetkőzött a jogeljátszás és abáolutismus elméletéből. Ha ez igaz, uraim, kérdem: mért nem fogadja el tehát a kormány találkozási helyül azon tért, melyet neki a hu és hűségét számtalanszor a vérkeresztség által is megpecsételt nemzet oly őszintén és annyiszor fölajánlott ? Kérdem . tisztelt ház , ha ez igaz : miért nem követi a kormány csak a közönséges életből vett azon példát, hogy ha egy ellenemmel őszintén, nyíltan, utógondolat nélkül ki akarok békülni, egy oly ellenemmel, kit a kedvező szerencse és idegen kölcsönzött erő által letörni szerencsés voltam , nem azt követeli-é az annyiszor emlegetett bizalom, loyalitás, nem azt követeli-e maga a béke tartóssága iránti hit, hogy ne alkudozzam a lenyügzöttel , hanem oldozzam fel lánczaiból, aztán lépjek vele szembe és egyezkedjem, mint szabad ember szabad emberrel? Csak így hiszem létre jöhetni a biztos kiegyezkedést, csak így hiszem, hogy a kiegyezkedés tartós és üdvhozó lehet. (Helyeslés a bal oldalon.) Azonban a jelenlegi kormány folytatván mindenben az absolutismust, eresztett-e meg a nemzet lánczain csak egy szemet is ? Nincsenek-é még jelenben is lefojtva helyhatóságaink? Nem szedik-é jelenben is erőszakos katonai executiók a már koldussá lett nép utolsó filléreit ? Nem hurczoltatnak-e jelenben is e hon fiai önkényesen, világos törvények ellenére, el családi köreikből? És midőn, t. ház, a nemzet képviselői, lefojtva mindezen fájdalmat szivökbe, készségök világos bemutatására hozzáfognak az előmunkálatokhoz : a kormány úgy tesz előre is a nemzettel, mint a gondos atya, ki gyermeke játszó kardjából, még pedig csak játszó kardjából, azért csupán, hogy később valami baj ne essék, meghagyván hüvelyét és markolatát, igér rá szép piros kardkötőt, de a pengét el akarja venni. Ilyennek találom én, t. ház, a jelenlegi királyi leiratot. Folytatását látom benne az eddig is annyiszor hangoztatott üres ígéreteknek, a nélkül, hogy hazánk jövendőjére nézve legkisebb reményt meríthetnénk. Van azonban ama k.k. leiratban egy hely, a melyről azt hiszem, hogy a haza minden gondolkozó férfiának szivében örömöt gerjeszt: és ez az egy hely az, mely a birodalom lajtántúli népeinek felelős kormányzatot igér. Én őszintén, szívem mélyéből üdvözlöm a lajtántúli népek felelős kormányzatát ; kívánom, hogy minél hamarabb egész kiterjedésében élvezhessék; és midőn ezt teszem, ezt nem csak az önzetlen emberbaráti szív mondatja velem, de mondatja egyszersmind azon erős tudat , hogy valamint ők a mi, úgy mi az ő felelős kormányzatukban találhatjuk meg alkotmányos életünk legerősebb biztosítását. Kimondotta ezt már az 1847. és 1848-iki pozsonyi országgyűlésnek fölirata, midőn így szól O cs. kir. Felségéhez, V-ik Ferdinánd, Magyarország királyához : „Nyugtassa meg Felséged a kedélyeket, adjon birodalma többi népeinek is constitutiót! * (Helyeslés.) De visszatérve a kegy. kir. leirat közvetlenül bennünket érdeklő tartalmára, miután én azt olyannak látom, mint imént előadtam: véleményem szerint is nem tehet a t. képviselő testület egyebet v mint , hogy egy újabb föliratot intézzen O Felségéhez, mely föliratban előadván a már annyiszor előadottakat, kérje és sürgesse a már annyiszor kérteket. S ezen föliratban elkerülhetlennek s szükségesnek látom egyszersmind, nehogy szokás szerint ezt ismét fölhasználják ellenünk, hogy a t. képviselőház a felelősséget e tekintetben magáról elhárítsa, kifejezni azt, hogy a képviselőház, mihelyt jogos és törvényes követelményei kielégíttetvén, ez országban a törvény és alkotmány teljességben vissza lesz állítva, első és legszentebb kötelességének ismeri, e hazában lakó nem-magyar nemzetiségű, minden hitfelekezetű, de a haza ép oly hŰ s a hazát forrón szerető fiainak jogos és alkotmányos kivánatait törvény által biztosítani. (Helyeslés.) De szükségesnek találom egyszersmind kimondatni ezen föliratban — ez esetben a további készségnek kinyilvánítása mellett— azt, hogy mindaddig, mig e hazában a törvényes állapot teljességben és nem elvben, de tényleg visszaállítva nem lesz. tovább megkezdett munkáinkban nem haladhatunk. Elismerem én, t. képviselőház ! részben azon nyeremények nagy fontosságát, melyeket Buda városa érdemes képviselője néhány nap előtt itt e házban a közös viszonyok miként rendezése tárgyában már kiküldött bizottság eddigi működése által ránk nézve eredményezetteknek nyilvánított; de bátor vagyok kérdeni: vajon nem azon reményben választotta-e meg a t. képviselőház a bizottságot, és megválaszthatta volna-e azon remény nélkül? vajon nem azon reményben utasitotta-e a t. ház a bizottságot működésre, s utasíthatta volna-e azon remény nélkül, hogy jogos és méltányos kívánalmaink , az országban a jogállapot visszahelyezése által, a legrövidebb idő alatt ki lesznek elégítve ? S ha e remény teljesítését veszszük a mai napig vizsgálat alá, megfelelnek-e arra a tények? ha pedig a reménynek jövendőbeli teljesítése felé nézünk, megfelel-e arra a kegy. kir. leirat? Kérdem, ha vajon.
