Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-75
34 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) kifejtettük, hogy igazság és opportunitás egyaránt sürgetik alkotmányunk rögtöni visszaállítását. Ez bizalmat tanúsított volna a kormány részéről a nemzet iránt, bizalmat költött volna a nemzetben a kormány iránt. E föliratunknak eredménye, nyolcz hónapi várakozás után — mely alatt, mig a ház el nem napoltatott, régi magyar szokás szerint jót remélve, roszat érve folytattuk munkálkodásunkat — a nov. 17-kei k. k. leirat. Hiszi-e a tisztelt ház, hogy az april 23-ikai föliratunknál sikeresebb lesz jelen föliratunk, ha elévülhetlen jogainkról ismét elmondjuk is mindazt, mit ott elmondtunk, s ha nem kölcsönzőnk annak több erőt az által, hogy tiszteletteljesen kiderítjük, miszerint, a mit a képviselő testület egyszer jó reménység fejében, a jogfolytonosság rovására, saját felelőssége mellett elmulasztott, azt ma már. midó'n a táplált reményt a nov. 17-ikei kegy. kír. leirat megdermesztette, megtenni kötelességének érzi, s kénytelen nyilvánítani, hogy mig az alkotmány helyreállítva nincs, további tárgyalásokba nem bocsátkozhatik ? Épen, mert a marcz. 3-kai k. k. leirat után nem tettük ezt, ma kettős kötelességünk azt megtenni. (Balfelöl: Ugy van!) S én ebben a kiegyenlités művére semmi hátrányost nem láthatok. Ugyanis: vag}^ el van határozva a kormány, ez alkotmányviszályt, ha máskép nem lehet, a nemzet által kívánt alapokon is megoldani, s ez esetben, ha semmi más akadály nincs, csupán ezen határozottabb föllépésünk miatt bizonynyal nem fogja az egyezkedés fonalát elmetszeni , sőt az esetben azon hasznát veendjük e föllépésünknek, hogy a jelen tétovázó politika menetét gyorsitandja ; vagy el van határozva a kormány, jelen álláspontját semmi áron el nem hagyni, s az esetben eredménye az lesz, hogy három-négy héttel előbb tudjuk meg, mit várhatunk e kormánytól. Én ezt is előnynek tartom: minek hitegessük addig is magunkat és egymást kölcsönösen ? A szakítás, ha jönnie kell, így is, ugy is osupán a kormánytól jöhet az által, ha annyiszor kifejtett jogos követeléseink teljesítését végkép megtagadja. Az önszemrehányás gyötrelmei ez utón nem fenyegetik a nemzetet. (Helyeslés bal felöl.) S e miatt nyugton végezném is beszédemet annak megújításával, hogy Tisza Kálmán indítványát pártolom, ha tegnapelőtt e házban egy párt, illetőleg a nemzet tekintélyes része, oly gyanúsítással nem illettetett volna — igaz, fátyolozottan, de mely fátyólon mindenki átlátott — melyet viszszautasitani kötelességemnek tartom. Biztosithatom t. képviselőtársamat, hogy nem áll egyedül, midőn minden törekvését, oda irányozza, hogy hazánk mielőbb állami szervezetének birtokába jusson ; midőn azon nemesebb eszme vezérli mindenek fölött: nemzetünk fentartása, megmentése, bármi körülmények között. Igenis ez a czél, és minden egyéb csak eszköz. De bocsásson meg tisztelt képviselő társam, a gyanúsítás ez eszközöknek nem a legjobbika. Elhiheti, hogy bizony alig van valaki ma már, ki boszupolitikát űzne: tudjuk azt, hogy se az antipathia, se a sympathía politikája nem czélra vezető; a mi számunkra csak egy biztos politika van : a jogfolytonosság terén tántorithatlan megmaradás. (Ugy van!) Ez a politika tette e nemzetet egygyé, ez tette erőssé. Azt e nemzet valóban kiérdemelte volna magán hosszú évek során tűrt szenvedései árán, hogy legalább saját fiai fölismerjék s belássák, miszerint, ha nincs nyomás, nincs erőszak, mely alkotmányos jogai és múltja föláldozására kényszerithesse: nincs nyomás, nincs erőszak, mely alól menekvési vágya elszeleskedett politika utáni kapkodásra birja. Tudja azt ma már mindenki, hogy csak azon nemzet számithat állandó fenmaradásra, mely életerejét önmagából képes meríteni. Ez életerő megvan e nemzetben. Bizonyítják ezt a közel múlt küzdelmei. A nemzet bilincsbe verve, elnyomóinak fegyver és pénz rendelkezésökre, s e küzdelem alatt a nemzet tekintélyben és európai jelentőségben gyarapodott, mig elnyomói kénytelenittettek egymás után letűnni a politikai láthatárról. De ez erőnek egy titka van, tisztelt ház! És ez az összetartás. Ez meggyőződésem; s bár képes volnék e meggyőződést gyönge szavammal erősen oltani be mindenki keblébe! Az emiitettem küzdelmek között a haza minden polgára, vallás-, rang- s nemzetiségi különbség nélkül, összetett vállakkal egy tömör phalanxot képezett, mely bármerről jött légyen az ellenséges irányzat, rögtön arczot formált ellene. A nemzetnek 1861-diki föllépését mi tette Európa-hirüvé, ha nem az, hogy az összes nemzet mint egy ember állott minden nyilatkozata mögött'? Ne tegyük tehát mi ez összetartást lehetlenné a jövőre, ne hajtsuk a vizet elleneink malmára mi magunk; czélunk csak egy és ugyanaz lehet, ha a kiviteli eszközök némelyikére nézve különbözik is nézetünk. Csak még egy kérdést legyen szabad tisztelt képviselőtársamhoz intézni. Ha ez úttal nem sikerülne a kiegyenlités müvét az ő eszméje szerint is valósítani, s a provisorium csavarjait ismét jobban megszorítanák rajtunk .• Quid tunc ! ? Nem volna-e aztán keserves, ha a gyanusitások által egymástól végkép elidegenített pártok a közös nyomás ellen nem bírnának többé közös ellenállást gyakorlani, de mindenik egymásra duzzogva másmás zugba volna kénytelen vonulni? Beszédemet azon reményem kifejezésével zárom be, hogy ez nem fog megtörténni, s jó, mint
