Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) 35 balsorsban, békésen fogunk haladni egymás mellett a közös ezél felé. (Helyeslés.) Tóth Vilmos jegyző: Szász Károly! Szász Károly: T.ház! Szorosan a tárgyhoz, a kegy. kir. leirathoz, s a ház asztalára letett két indítványhoz kivánok szólani. E határok közt maradnom, int az, hogy a t. ház türelmével visszaélni nem akarok (Halljuk! Halljuk!), s mert a conjecturális politika széles tengerére bocsátani gyönge sajkámat úgy sem merészelném. Mi lesz ekkor, vagy akkor, mi következik eme vagy amaz eshetőség után: nem tudom; de azt tudom.hogy kötelességünket minden adott perczben teljesítenünk kell; a mit a haza ránk bizott, a mit a haza tőlünk vár, az alól semmi körülmények közt nem lehet, nem szabad kivonnunk magunkat. A kegy. kir. leiratnak sem ereszkedem hoszszasabb bírálatába. Nem tudom, milyen hatást tett ez okmány a t. ház tagjaira; én egy szempontból mesterműnek mondanám azt : mert ha czélja az volt, hogy roszabbnak mutassa magát, mint a minő valóban, s az által kelletén túl is lehangoljon s elkedvetlenítsen, ha azon kevés jót, a mit nyújt, vagy inkább igér, úgy el akarta burkolni, hogy csak nehezen legyen megtalálható, azt pedig, a mi lehangol és megdöbbent, szembeszökő előtérbe akarta állítani, — ha ez volt czélja, azt, mondhatom, nem csak nálam, de talán országszerte teljes mértékben elérte, s ez esetben valódi kis mestermű. (Derültség.) Hiszen tagadhatlan — bocsásson meg a közvetlen előttem szólott tisztelt bará|om, de még is tagadhatatlannak tartom — hogy a nov. 17-dikei kegy. kir. leirat a marczius 3-dikaihoz képest nem épen csekély közeledést foglal magában: mert hiszen azt, mit az megtagadott, vagy hallgatag mellőzött, a felelős parlamentáris kormány elvét kimondja; mit az sürgetőleg követelt, a reconstitutio előtti revisiót, nem sürgeti tovább, sőt azt mondja, hogy jogos kívánalmainknak immár küszöbén állunk. (Zaj a hal oldalon. De csak mondja!) De mind ez mily halványan, mily burkoltan, mily háttérbe állítva, igazán — mint tegnapelőtt egy kitűnő szónokunk monda — mintha csak egy látkörünkön kivül levő test ránk eső bágyadt árnyéka volna! Ellenben mind az, mi még most is jogaink tagadását vagy megszorítását czélozza, mily kirivólag, mily bántólag van előtérbe oda állítva; az a bizonyos három pont mily magasan emelkedik ki az egésznek lanyha szövegéből, mily ijesztőleg van oda állítva, hogy ne mondjam oda lökve, mintha a Tátrát, Fátrát és Mátrát látnám a sekély lankaságból kimagaslani zordon , kietlen, áldatlan ormaikkal! A kormány, szeszélyes nagybácsik szokása szerint, egy kis kedvet akart nekünk csinálni, de azt egy úttal már előre el akarta rontani. (Derültség.) Nekünk azonban kedvünket elrontani hagynunk nem szabad, hanem zavartalan nyugalommal mennünk kell az önmagunk által kijelölt utón. (Helyeslés. Zaj.) Hyen lévén, uraim, a kegy. kir. leirat, természetesnek találom, hogy azzal szemben, még mindig lefoglalva tartott jogainkat követelnünk, alkotmányunk tettleges helyreállítását sürgetnünk kell. S ebben a ház asztalára tett mindkét javaslat, és azt hiszem, az egész ház minden tagja kivétel nélkül megegyezik. Hogy ezt pártolom, mondanom sem kell; ámbár nem tehetem, hogy ki ne fejezzem , hogy e részben is Pest belvárosa érdemes képviselőjének körvonalozását fogadom el, mint a mely erőteljesebb, határozottabb, s mindenek fölött kifejezőbb (Helyeslés a jobb oldalon), mint Debreczen városa egyik érdemes képviselőjéé. Eltér azonban a két indítvány egymástól abban, mi a leiratnak a 15-ös albizottság munkálatát érintő pontjaira adandó feleletet illeti. Mig DeákFerencz t. képviselőtársunk indítványa kimondja, hogy ama munkálat még nem fekszik a ház előtt, s arra nézve a ház csak akkor fog nyilatkozhatni, ha az a 67-es bizottság által ide fog terjesztetni, egyszersmind azonban a ház marczius 1-ei határozatát teljes érvényben kívánja fentartatni: addig Tisza Kálmán t. társunk a leirat e pontjait tulajdonképen mellőzni, s egyenesen azt kívánja kimondatni, hogy a ház, alkotmányunk tettleges visszaállítása előtt, immár tovább nem mehet s még bizottságilag sem munkálódhatok. Mellőzve, t. képviselőház, azt, hogy a hozzánk intézett szóra még akkor is felelni illik és kell, ha arra egyebet nem is mondhatunk, mint azt, hogy a dologra érdemleg még nem felelhetünk, mellőzve, mondom, ezt, őszintén megvallom, teljességgel nem látom elégséges okát annak, miért kelljen a háznak marczius l-jén hozott végzését, melyet még a marczius 3-dikai leirat után is fentartott s melynek végig vitelében csupán az elnapolás szakította meg, a november 17-dikei leirat után megváltoztatnia. Hiszen a túlsó oldal tisztelt tagjai, s ezek közt maga a tisztelt indítványozó is, sokkal a marczius 3-ikai leirat után is részt vettek a 67-es, illetőleg 15-ös bizottság munkálkodásaiban; részt vettek — mint magok mondák s mint tudom — azon reményben, mely az egész házat marczius 1-én hozott végzésének fentartására birta, azon reményben t. i., hogy azon idő alatt, mig a 67-es választmány elkészül munkálatával, alkotmányunk tettleg is helyre fog állíttatni. Munkálkodjanak tehát tovább is ezen reményben, melyhez a jelen leirat, ha csak egy lépéssel is, de tagadhatatlanul közelebb vitt mindnyájunkat; hisz a 67-es választmány még nem fejezte be munkálatát, s így a remény utolsó határideje még nem járt le; {Ellenmondás a bal oldalon) bár a lejárás5*