Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) 31 De ez, a törvényhatóságok és parlamenti kormány nélkül, csak légben függő' épület, melynek mind alapja, mind tetőzete hiányzik. S azt sem lehet szabatos és kielégítő intézkedésnek tartani, a mi &z országgyűlés kiegészítése érdekében eszközöltetett. Semmi nem történt itt, a mi végleges és .döntő volna.' Minden felé fen vannak hagyva a visszavonulás utai, melyek a kibontakozás helyett újra bebonyolitások terére vezethetnek. És mégis az országgyűlés, mint az a római, a ki, karját a tűzben tartva, a kínnak jelét és hangját sem adta, kebelébe zárta a nemzetnek általa képviselt fájdalmait, és szólt a legloyalisabb és legengesztelékenyebb szavakkal. S válaszúi kapta a marczius ;3-kai leiratot, melyben minden kérelme megtagadtatok, és tőle egy bizonytalan alku fejében, szentesitett törvényeinknek előleges odakagyása követeltetek. Az országgyűlés pedig újra felirt. De •e mellett dolgozott tovább, remény és hit nélkül. Rajzolta, mintegy a homokba, a karikákat, melyeknek türelmes készítésében magát megzavartatni nem engedte se azok által, a mik körüle az országban még mindig absolut hatalommal eszközöltettek, se a zaj által, melyet a fegyverek csat fogásai gerjesztettek. Közbejött ugyanis egy véres háború, melyről csak ezrenkint elhullott honfitársaink sírjai beszélnek, s melyről e helyen elég annyit megemlítenünk, hogy ha a marcz. 3-ikai leirat nem keletkezik, és ha egy kielégített Magyarország alakja emelkedhetik föl, az a véres háború és áldozatai aligha el nem maradnak vala. Drága áron, mindenesetre drágább áron, mint a mennyibe a népek kielégítése került volna, megvásároltatott a béke. És a kormány, hosszas habozás után, összehívta a korábban elnapolt országgyűlést, és azt a nov. 17-kei leirattal nyitotta meg. Azt mondják első tekintetre, hogy ez a leirat különbözik a marczius 3-kai leirattól. Megengedem. De hát miként van az, hogy ezt is ugyanazon kormányférfi ellenjegyezte, a ki amazt? Ugyanazon egy ellenjegyzés nem támaszthat-e kétséget, miszerint a kettő mégis alig ellenkezhetik anynyira egymással ? Avagy tán a testületi kormányforma nem zárja ki, hogy különböző tartalmú, leiratokat egy kormányférfi ellenjegyezzen ? De mellőzöm a további részletes bírálatot. Csupán átalánosságban akarom vizsgálni a leiratot, és a helyzetet, melyet az előállított. A földnek, hogy a bevetett magvakat kikeltse és megérlelje, ekevas által kell fölhasogattatnia és termékenyíttetnie. így hitte a nemzet, hogy a csaták dúlásai és veszteségei, habár fájdalmasan érintendik a kormányférfiakat, de egyszersmind fogékonyabbakká is teendik a nemzet kivánatai iránt. És íme a kormány , mely a békés napokban nem birta fölfogni a helyzetet, a csapások iskolájában sem tanúit semmit. Máig sincs parlamenti kormány; máig sincsenek vármegyék; máig sincs visszaállítva az alkotmány. Csak egy messze kilátás ezekre, a mi a leiratban található. Fő hibája tehát a leiratnak, hogy ily alakban keletkezett, és akkor is, midőn kedvezményt akart nyújtani, ismét csak a ki nem elégített vágyak miatti keserűséget költötte fel e nemzetben. A politikai tapintat vagy a teljes kielégítést, vagy — ha ez nem tartaték még korszerűnek — a hallgatást hozta volna magával. Aztán a kormánytól többé nem várt a nemzet félszeg intézkedést, nem várt fillérező alkudozást : a nagy időkhöz mérte a kormány férfiait, és nagyobbaknak szerette képzelni őket, mint a minőknek mutatkoznak. S íme mi történik? Meg-igértetik ugyan a leiratban a felelős minisztérium kinevezése és a helyhatóságok visszaállítása; de mindez föltételhez van kötve, és egyik napról a másikra elodázva. És ez a leiratnak azon része, a mi ellen őszinte tiltakozásunkat kell kijelentenünk. A törvények végrehajtását föltételhez kötni nem lehet. Azokban a nemzeti akarat fönsége és a királyi eskük szentsége van nyilvánulva. S a múltban hozott törvények nem teljesítése a jövőben hozandó törvények sorsát is kétessé teszi. És ha már megvan az elhatározottság , hogy a nemzet önkormányzata rövid időn visszaállíttassák: miért kell azt egy napról más napra halasztani ? Ha a politikai bajok már oly magas fokozatúak és annyira veszélyesek, hogy azokra nézve a kormány csak az eddig került beroicus gyógyszert véli alkalmazhatónak: miért kell adagonkint nyújtani a gyógyszert, mely csupán egyszerre adva bír hatással ? Azt teszi ez, hogy a kormány, míg ma kamatra adhatná engedélyeit, holnap máikamat nélkül lesz kénytelen adni azokat. Azt teszi ez, hogy a kormány önmaga mondja föl a nemzetnek háladatosságát, a midőn azt, a miért nap közben hálás lenne a nemzet, a késő éjfél perczeiben hozza meg, mikor már elismerésre nem számolhat. Továbbá tagadhatatlan árnyoldala a leiratnak, hogy — elvonatkozva is a közösügyi javaslatra tett észrevételektől, melyek épen homályosak — az egész nem világos, és különféle értelmezéseknek ad helyet. A nehézségek elvbeli megoldásáról szól a leirat , s ennek megtörténtével teszi kilátásba a minisztériumnak és helyhatóságoknak visszaállítását. De hát csak a képviselőház megállapodását akarja itt érteni? Mert hiszen a közös ügyek irányában még csak ennek bizottsága működik. Vagy tán az egész országgyűlésnek, s igya főrendi táblának is megállapodását érti? Ez esetben a határidő nagyon hosszúra terjedhet. S mi lesz aztán , ha addig a fenyegető vihar ismét kitör, és hazánkat