Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-107
CVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 21. 1867.) 369 indokokból szintén hevesen ellenzik a dualisticus délegatiók eszméjét; s a magyar országgyűlési majoritás tervezetének eddigelé Styrián és Halicson kivül több ausztriai tartomány megnyerve nincsen. Ebből most az az alternatíva következik, hogy ha nem jöhet létre ily másik fele az ajánlott delegatiónak Bécsben, akkor a pesti országgyűlésnek azon alkotmányos jogai, miket magától egy más testülethez átruházott, sequestrálva maradnak, és azon ügyek absolut úton fognak kezeltetni. (Felkiáltás jobbról: A 13-dik szakasz! Nyugtalanság.) Bővebben fogom megvilágosítani a kérdést. Vagy pedig ha a másik fél kedve és akarata ellen jön létre a delegatió, akkor épen annyi octroyalás, jogfictio és contumaciálás fog igénybe vétetni, mint a mennyit ellenünkben elhasznált a centralista kormány, s a mit Magyarországon a végső' elkeseredésig űztek. Ez pedig rósz sikere volna egy kiegyezkedési műveletnek. Világitsuk meg közelebbről az alternatíva mindkét részét. Ha az osztrák kormánynak nem sikerül a renitens országgyűléseket rávehetni, vagy Cseh- és Morvaországban oly országgyűlési választásokat nyerni, a melyek a szűkebb birodalmi tanácsot lehetővé tegyék ; vagy, ha létrejöhet a közös birodalmi tanácSj de az osztrák kormánynak nem sükerül abban többséget szerezhetni a délegatiók eszméjének: akkor ott állunk, hogy a magyar törvényhozás, a honvédelem, seregtartási költség ügyét magáról egy más testületre átruházván, azon testület létre nem jöhetvén, e tárgyakban a hatalom lesz kénytelen intézkedni, mert birodalmának minden határán vaskeztyú's kézzel kopogtatnak az európai válságok, s nem várják, hogy azt mondja nekik: „Szabad!" És akkor a Magyarország által birói kézbe deponált jogok fölött absolut úton fog intézkedni a hatalom, mert másképen — hiányozván az ajánlott alkotmányos közeg — nem is intézkedhetnék: és, a mi legroszabb. ezentúl a magyar törvényhozás tulajdon lemondása folytán. A birodalmi tanács ez ügyekbe nem szólhatna bele, mert a honvédelmi ügy soha sem tartozott illetékessége körébe ; a magyar országgyűlésnek volt illetékessége rá, de átruházta azt egy közös testületre: ha az a közös testület nincs, a hatalom marad intra domínium. Vagy vegyük az alternatíva másik részét. Tegyük föl, hogy a válságok elodáztatnak, mik a gyors elhatározott tevést követelik, s az osztrák államférfiaknak marad idejök e vigasztalan alkotmányos kísérletekben tovább haladhatni s renitens parlamentekből compatibilis parlamenteket alakítani. Ezt a tudományt ismerjük, mert rajtunk volt az kipróbálva: nemzetek megpuhitásának nevezik azt. Előbb egy kis provisorium, KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 /,. ra. szolgálatkész hivatalnokokkal. Egy kis katonai törvényszék, mely a hivatalnokokat védelmezze; egy kis censura, mely a sajtót megóvja a gáncsolódástól és izgatástól; azután bizalmi nyilatkozatok tömege minden oldalról ex oífo. Azután furfangos választási törvények, melyek itt tág ajtót nyitnak, amott szűk nyilast hagynak; azután nemzetiségi és vallásfelekezeti izgatások, hogy a népek egymás ellen féltékenykedve, egymást a kormány karjaiba hajtsák. Nem ezek voltak-e a megpuhitási iskolának classisai, melyeket végig járattak velünk ? Hogy ily lemondást tehet a magyar országgyűlés esetenkint, azt elismerem, sőt nagy veszély idején dictatori hatalommal is fölruházhatja a királyt, de a veszély elmultával az alkotmányos jog visszatér, mint nem tér vissza soha, ha a delegatiókra átruháztatott, s azokat a másik fél ki nem egészíti. És most mi járassuk végig ezt az iskolát másokkal? A mint voltak eddig nekünk mások, úgy a magyar legyen-e ezután másokra nézve auditor, censor, beamter és porkoláb? Ezt a szerepet a magyar nemzet bizonyosan nem fogadná el; de meg vagyok felőle győződve, hogy a többség munkálatának kisérői sem szánták ezt neki soha; sőt a jelen osztrák kormány férfiai felől is kell azon tiszteletteljes elővélcménynyel lennem, hogy ily módszerhez ők folyamodni nem akarnak. Hanem azt gondolják, hogy az alternatívának se egy ik, se másik felére nem kerülhet a sor, mert az osztrák tartományok a magyar országgyűlési bizottság többségének kiegyenlítési tervezetét elfogadandják. Ezt igen tekintélyes részről már a bizottsági ülésekben haliam kimondatni : „Ki fognak egyezkedni, mert kénytelenek kiegyezkedni!" Ezen kénytelenségről nekem is vannak sejtelmeim. Csakhogy e kénytelenség épen az, mely engem legjobban fölriaszt. Ha Ausztria kénytelen Magyarországgal közös ügyet csinálni, akkor Ausztriát fenyegeti oly veszély, mely kötelességévé teszi az országgyűlésnek meggondolnia azt, hogy mily viszonyok között menjen vele Magyarország ? és minő úton ? Fenyegeti Ausztriát, mondjuk ki őszintén, a mit mindenki tud, ir és olvas: a pénzügyi bukás és a nemzetiségi dissolutió. Nem nézzük közönynyel, nem örülünk rajta • pedig azt mondhatnók, hogyha pénzügyi calamitás fenyegeti, azt maga szerezte magának, s ha nemzetiségi dissolutió lázában szenved, azt is maga oltotta be a mi testünkbe, hogy átragadion rólunk sajátmagára. De veszély idején recriminálni, szemrehányásokat tenni oktalanság volna. Azért egész őszintén azt kell mondanunk: ha megösmertük a 47
