Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-107

: 366 CVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 21. 1867.) Tóth Vilmos jegyző: Eötvös József báró! (Halljuk!) Eötvös József b. vallási miniszter: T. ház ! T. barátom, Debreczen városa képviselője, azon meggyőződést fejezte ki, hogy a tárgy, mely előttünk fekszik, egyike a legfontosabbaknak, melyekről törvényhozásunk valaha intézkedett. Egészen osztom ezen meggyőződését. De épen azért szükségesnek tartom, hogy a kérdést, mely előttünk fekszik, a lehetőségig tisztán fogjuk föl, és tisztán és világosan állítsuk föl azon elveket, melyek az előttünk fekvő kérdésben irányadók. A kérdés, melyről a 67-es bizottság munkálata szól, melyre javaslatot tesz, a közöttünk és a birodalom közt létező közös ügyeknek, azon ügyeknek, melyek közös érdekeinkből fejlődnek, miként leendő kezelésére vonatkozik. Ezen föladat két kérdést foglal magában. Elseje az, vajon a mód, mely szerint ezen ügyek eddig intéztettek, s azon törvények, melyek ezen ügyek elintézéséről törvénykönyvünkben foglaltatnak, megfelelnek-e föladatuknak ? és így kivánatos-e, hogy ezen ügyek mikénti rendezéséről uj törvényeket alkossunk ? A második kérdés az, vajon, ha meggyőződvén arról, hogy ezen ügyekről törvények által rendelkeznünk kívánatos, mily szempontokat kell ezen törvényes rendelkezésnél szemünk előtt tartanunk? A mi az első kérdést illeti, ugy tartom, véleményeink nem lehetnek különbözők. Alig hiszem, hogy valaki leg\en, ki azon módot, mely szerint hazánk és ő felsége többi országainak közös ügyei I 1848-ig rendeztettek, kielégítőnek tartaná. Ugyanazt mondhatjuk meggyőződésem szerint az ezen ügyekre vonatkozó törvényekről is. Mert habár a nemzet természetes jogáról, mely minden alkotmányos nemzetet megillet, soha nem mondott le, és minden ügyekben, melyek a nem- I zetet érdekelték, befolyást követelt, kétségtelen, ; hogy azon törvények, melyek által ezen jognak ér- ! vényesitése az 1848-at megelőzött korszakban ezé- ; loztatott, ezen föladatnak csakugyan nem feleltek I meg. Én legalább azt hiszem, hogy törvényeinknek I azon rendelkezései, melyek szerint a felséges Portához Magyarország részéről is külön követ küldendő, fontosabb ügyekben a magyar tanács kihallgatandó, az udvari és haditanácsba magyar tanácsnokok kinevezendők és a diplomatiában magyar ifjak alkalmazandók, hogy ezen törvények mai fogalmaink szerint nem felelnek meg azon igényeknek, melyekre mint alkotmányos nemzet jogosítva vagyunk. Az 1848-ki törvényekről nézeteink talán eltérhetnek egymástól. Az 1848-ki törvények, mint másban, ugy ebben is, sok létező bajokon segítettek. Azonban, ha ezen törvényeket elfogultság nélkül tekintjük, azon meggyőződésre jutunk, hogy azon két föladat közöl, melyet az akkori törvényhozás magának kitűzött —- s melyeknek elseje az volt, hogy Magyarország beldolgaiban teljes (mállását biztositsa , a második az, hogy országunkat és a birodalmat közösen érdeklő ügyekben hazánknak befolyása biztosittassék tökéletesen — csak az első czél éretett el. Én részemről legalább azon befolyást, az ő felségének személye mellé rendelt miniszter és a honvédelmi minisztériumnak adott hatáskör által, melyet az 1848-ki törvény kijelölt, még nem tartom elegendőnek azon igények kielégítésére, melyek a nemzetet arra nézve megilletik, hogy mindenre, a miben áldozataival részesülnie kell, befolyást is bírjon: s épen azért, mert ezen igényekről nem mondhatunk le, mert ezen befolyást mint alkotmányos nemzet nem csak elvbenkövetelhetjük, hanem mert annak gyakorlati alkalmazását is követelnünk kell, meggyőződésem szerint semmi esetre sem állhatunk meg az 1848-ki törvények mellett, hanem gondoskodnunk kell arról, hogy azon elvek, melyek a 48-diki törvényekben kimondattak, gyakorlatilag is alkalmazhatókká váljanak, és így azon ellentétek elkerültessenek, melyek mindig előfordulnának, ha a törvényben oly elvek mondatnak ki, melyeknek mikénti alkalmazásáról a törvényben gondoskodva nincs. Akár azon módot tekintjük tehát, mely szerint a közös ügyek 1848 előtt kezeltettek, akár régibb törvényeinket, akár azokat, melyek 1848-ban alkottattak, részemről megvagyok győződve, hogy azon jogoknak és kötelességeknek, melyek apragmatica sanctióból folynak, törvény által szabatosabb körülírása minden tekintetből érdekünkben fekszik, s pedig annál inkább, miután ö felsége többi ország-ait alkotmánynyal ajándékozván meg, garantiákat kell magunknak szereznünk az iránt, hogy azon kötelességek, melyek érdekünk közösségéből folyván, ő felsége többi tartományait illetik, irányunkban ép ugy fognak teljesíttetni ezentúl, mint azok akkor teljesíttettek, midőn ő felsége, mint e tartományoknak absolut ura, azokról egész erejével rendelkezett. A mi a második kérdést illeti, azaz azt, hogy ha azon viszonyoknak törvény általi szabatos körülírását szükségesnek tártjuk, mily szempontok azok, melyeket szemünk előtt kell tartanunk ? véleményeink szintén nem igen térhetnek el egymástól. Mert miután oly viszonyoknak rendezése forog kérdésben, melyeket mi állandóknak kívánunk, fölfogásom szerint az első és legfontosabb érdek, melyet szemünk előtt kell tartanunk, csak az országnak függetlensége lehet. Minden más egyes érdek, sőt anyagi érdekeinknek összessége, ezzel szemközt háttérbe szorul. (Helyeslés.) Az ország függetlenségének két föltétele