Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-107

CVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 21. 1867.) 363 kinyernie nem sikerül, kénytelen leend azokat továbbra is érvényben levőknek elismerni. Veszélyezteti végre függetlenségünket az által is, hogy a méltányosság alapján és politikai tekintetekből elvállani igért, tehát elvállalandó állami adósságokat, mint egy elválaszthatlan egészet, egységes kezelés alatt akarja meghagyni. Mert ily módon a mily bizonyos az, hogy az országra terhek rovatnak, ép oly bizonyos az is, hogy azok fölött az ország azért önállóan intézkedhetni nem fog. De én részemről ennek még más nagy politikai fontosságot is tulajdonítok. Tudjuk azt, hogy Európának államai mennyire érdekeltetnek más európai államok államadósságainak biztosítása által. Természetes is, mert nincs állam, melynek adósságkötvényei, tán az egy Angliát kivéve, szorosan a hazafiak birtokában volnának. Az ausztriai államadósságokra nézve pedig tudjuk, hogy azok legnagyobb része külföldiek birtokában van; érdekeltetniük kell tehát a külhatalmaknák ezen államadósságok biztositása iránt , mert ellenkező esetben saját fiaiknak befektetett tőkei fognának elveszni. Ezen érdek az — legalább részben — véleményem szerint, a mely okozza , hogy alkotmányos szabad államok gyakran absolut államoknak védelmére kelnek, azok saját népeinek szabadsága ellen. Ez volt bizonynyal egyik oka annak is, hogy mi, megfontolva bár a roppant terhet, mely ebből az országra háromolni fogna, azt mondjuk, hogy az államadósságok részben elvállalását visszautasítani nem lehet, nem lehet, mert nem akarhatjuk, hogy az osztrák államadósságok által érintett érdekek mind, körülbelül minden európai hatalom hazánk fejlődése ügyének ellenségévé váljék. Ha már most ezen államadósságok ismét, mint egységes osztrák államadósságok, elválaszthatlanul egységes kezelés allatt megmaradnak, ezen érdekek ismét a jövendőben is csak arra lesznek fölhíva, hogy az osztrák monarchiának sértetlen fenállását föltámogassák, arra lesznek fölhíva, hogy saját biztosságuk érclekében arra törekedjenek, hogy örüljenek annak, ha Magyarország mentül szorosabb és mentül tömörebb kapcsolattal szoríttatik Ausztriához, örüljenek annak, hogy ha Magyarországot, az anyaországot magát nem lehetne is, legalább Sz. István koronájának egyes részei Ausztriába beolvasztatnak. Mig ellenben, ha elvállaljuk ugyan az államadóságok terhét részben, a mennyire azt erőnk megengedi, de egyszersmind azon adósságokat, melyeknek terhét elvállaltuk, a magyar állam önálló adóságává teszszük: nem csak kifejezést adunk az általaz egész világ előtt ezen önálló magyar állana létezésének, de mind azon érdekek, melyek az általunk elvállalt államadósságok által érintetnek, oda lesznek irányozva, hogy Sz. István birodalmának területi éüségében fenmaradását óhajtsák és azt igyekezzenek előmozdítani. Alkotmányos szempontból az elmondottak után keveset szándékozom szólni, mert azt hiszem, hogy az eddigiekből is körülbelül kitűnik, hogy a többség véleménye e tekintben sem egészen correct. Alig lehet ugyanis correctnek nevezni azt, hogy nagy fontosságú államügyek, az országgyűlés hatásköréből kivonatván, az országgyűlés választmánya által legyenek eldöntendők. Tegnap, igaz, mondatott e házban, hogy hiszen minden nap megteszi azt az országgyűlés, hogy valamely nagy fontosságú tárgyban választmányt vagy küldöttséget alakit. De úgy gondolom, nem nehéz e kettő közt megtenni a különböztetést: az egyik választmány — milyeneket a ház kiküldeni szokott — javaslatokat készit, a másik pedig, minő a delegatió, határoz; igy tehát az analógia egy átalán nem áll. De még kevésbbé egyeztethető meg a valódi alkotmányossággal, hogy a végrehajtásra egy oly közös minisztérium birjon befolyással, mely Magyarországnak, a magyar országgyűlésnek közvetlen épen nem felelős, de mely már csak azért is, mert nem áll parlamenttel szemben, valódi alkotmányos értelemben felelős nem is lehet. Mindkét tekintetben én sokkal helyesebbnek, s aztmondhatnám. egyedül helyesnek tartom akisebhség véleményét. Mindazokat, mik a törvényhozás körébe vágnak, e vélemény fentartja eldöntés végett hazánknak,illetőleg a magyar országgyűlésnek, a végrehajtásra nézve pedig kiköti, hogy hazánkban csak oly rendeletek legyenek végrehajthatók, melyek felelős minisztereinek ellenjegyzését bírják. A külügyekre nézve elismeri ugyan a közös fejedelem általi közös képviseltetést, de feltüntetni kívánja Magyarország külön állását. A hadügyet illetőleg,mig megadja a módot, miszerint a fejedelem mint közös föhadparancsnok utján a kellő összefüggés föntartassék, addig a magyar hadsereg létezéséhez is híven ragaszkodik. A kereskedelmi ügv,indirect adók, monopóliumok, pénz és vámrendszerre vonatkozólag pedig, mig hódolva a a helyes közgazdasági elveknek, késznek nyilatkozik arra, hogy mindezek ő felsége többi ország-ai és tartományaival időnként kötendő szerződések utján intéztessenek el, föntartja sértetlenül az ország azon jogát, hogy ne csak most , de bár mikor jövőben is ezen netán kötendő szerződések idejének letelte után önállóan intézkedhessek. Az államadósságokat pedig, melyeknek terhét elvállalni késznek nyilatkozik, elkülöníti. Mindezen tekinteteknél fogva tehát én a kisebbség-i javaslatot helyesnek tartom. Mielőtt a czélszerüségre nézve szólanék, legyen szabad megemlítenem, hogy én nem ilgy értem helyzetünket, hogy elvontan a fenálló viszo-