Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

CVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 20. 1867.) 351 De mindezeken kivül más okaim is vannak, melyek folytán a 67-es bizottság munkájához járulok. Ha ugyanis nemzetünk jelen helyzetét, az európai népcsaládok közt tekintjük, mit látunk ? Azt, hogy a nemzetiségi eszme, a szabadsági eszme rovására, előtérbe lép. A nemzetiségi eszme delejes ereje által látjuk a kis és szétdarabolt olasz tartományoknak egy erős compact testté való átalakulását ; ezen eszme folytán látjuk a szétszaggatott német elemet egység felé gravitálni; s végre ez eszme folytán látjuk a szláv elemet közvetlen körülöttünk ködfátyolként föltűnni. Mind e népek a nemzetiségi eszme lényegénél fogva tömörülnek, a rokon elemeket magokhoz vonják, s készülőben vannak nagy államokká alakulni. Hát mi magyarok, kik rokon vérfajra széles e világon nem támaszkodhatunk, kiket az Isten e földön rendelt élni, s kiről már a költő is megjósolá, hogy „itt élned, itt halnod kell" : mit tegyünk? Mit tehetünk egyebet, mint sorakozni, és 18 évi szenvedés után erőnket összeszedni, s míg egyrészt alkotmányunkra támaszkodva, a szabadság zászlóját fenén lobogtatva, a más nemzetiségek jogos kivánatát a méltányosság és igazság alapján kielégíteni, másrészt biztos szövetséget kötni, hogy a netán bekövetkező európai conflagratio készületlen ne találjon, hogy az ne nálunk nélkül és ellenünk, hanem általunk is, és részünkre oldassék meg ? Minthogy pedig nemzetemet és nemzetiségemet magánál a szabadságnál is jobban szeretem, az alkotmányos szabadságot pedig és nemzetiségemet, ugy hazám öuállását és függetlenségét a 67-es bizottság munkálatában megóva találom, azt átalánosságban pártolom. (Éljenzés a középen.) Dimitrievics Miklós jegyző: Kállay Ödön! Kállay Ödön: T. ház! Az osztrák kormány által elkövetett törvénytelenségekre, s nemzeti megsemmisülésünkre irányzott erőszakoskodásokra a feledés fátyola vettetett; e fátyolozási műtét, ha a tárgyalás alatti munkálatban foglaltak törvénynyé alakulnak, az 1848. évi jogos vívmányaink legtöbb részére bátran alkalmazható. Fájdalmas , de tanulságos példát fogunk ez által Európa szabadságra törekvő népeinek felmutatni, bizonyitva, hogy egy nemzet a semmisülhetés útjára nem térhet biztosabban, mint ha a szenvedéseket megunva, szükség nélkül, s vajmi csekély kilátásokért önmaga adja fel annyi küzdelemmel fentartott jogainak legfőbbjét, törvényes függetlenségét, csak azért, mert az osztrák kormány elég eszélyes, elég ügyes vala őt e siralmas útra terelni. Valóban, t. ház! csodálatos tünemény az, hogy a felséges uralkodóház, mig a spanyol és a német birodalmi koronákat birva, hatalmas és erős létére kormánya által nem volt képes e nemzetet a központositás felé irámvozni, bár az a felséges Habsburg-ház trónralépté-#fel folytonosan állandó czél vala : most, midőn az osztrák csak is idegen erővel volt képes e törvényei épségeért küzdő nemzetet lefegyverezni, most, midőn Solferino és Sadova, mint két lidércz ül az osztrák kormány szivén, most midőn pénzügyei oly zavartak , hogy a belőlök menekülhetést senki sem hiszi, most, midőn egyik rendszert a másik után volt kényten változtatni, mi a birodalom benső nyugalmának épen nem bizonyítéka , most tűnik ! föl diadalmasan az osztrák kormány rég táplált vágyainak reménye nem csak, de ha az ez irányú fejlődés ép oly szerencsésen sikerül, mint a kezdet, idő kérdése csak, hogy az öszpontositás teljesüljön. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Állítások ezek, s természetesen bizonyításokra várnak: sietek hát e kötelességet teljesíteni. T. ház! Ki tagadhatja, hogy az 1848-dik évi törvények, habár a tökéletesség zenithjét el nem érték is. mindazokat magokban foglalják, mik egy nemzetnek politikai kifejló'dhetésére elkerülhetlenek? Nevezetesen: parlamentalis kormány, nemzeti hadügy, független pénzügy, független rendelkezhetés a kereskedelem és ipar felett, hason rendelkezhetés a tanügy és sajtó iránt. Nézzük már most azon malasztokat, melyekkel a küldöttségi munkálat nemzetünket boldogítani akarja. A hadügy dcvalváltatik az ujonczok megI szavazhatás védrendszer megalapitásá! ra: minthogy pedig a czélba vett védrendszer, | mely remélhetőleg nem sokára a ház asztalára ke! rül, az ujonczállitás jogát, mint a megállapítandó katonáskodás rendszerével meg nem egyeztethetőt, meg fogja szüntetni, a magyar országgyűlésnek a hadügyre egyenes befolyása megsemmisül, s a magyar sereg fölött, mint a javaslat szériát az osztrák hadsereg kiegészítő része fölött, rendelkezendik a közös miniszter, mint a királyra ruházott hadügyi jogok kezelője. Hogy ily rendszer mellett a magyar harczra lelkesüljön, s életét oly érdekekért, melyek nem az övéi, örömmel áldozza, legalább kétséges; hogy pedig ily eset bekövetkezhetik, az elfogadandó közös védelem eszméjénél fogva, az bizonyítja, hogy ma már a diplomatia ügyességétől függ a védelmi harczot támadóra, a támadót védelmire átalakítani. Az olasz háború | bizonyítja, hogy Ausztria szívesen nem támadott volna, s mégis ő támadott előbb, s a védelmi harcz támadóvá lett. Harczolni lesz hát kénytelen mindazon háborúkban, melyekbe Ausztria magát bekeverné, vagy melyeket kezdeményezni jónak, lát, s hiszem, nem tévedek, ha a jelen úgynevezett restitűtiot is a mondottak következéseinek ismerem. A pénzügy körüli jogokat csak kevés rész-