Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

348 CVL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 20. 1867.) Legyenek szívesek meghallgatni, M. Terézia I királyné miként hivta föl Magyarország rendéit a J legelső esetben. M. Terézia így szólt Magyarország karai- és rendéihez: „Ügyeinket minden részről veszedelmek környezik, melyeket, mivel általa kedvelt Magyarország is fenyegettetik, a nemes rendek előtt tovább eltitkolni nem akarunk. Veszélyben van az ország koronája, veszélyben saját személyünk s kedves gyermekeink. Elhagyatva mindenkitől, Magyarországnak a történelem által oly híressé vált fegyveréhez, ősi vitézségéhez folyamodunk. Hűségükre bizzuk magunkat és gyermekeinket, bennök helyezzük minden reményeinket, azon szilárd hittel vigasztalván magunkat, hogy minden kitelhető tanácsukat és segélyüket megnem vonandják." T. képviselők! Hiszen Ítéljen a t. ház bölcs belátása szerint; de azt hiszem, hogy a történelemnek e műve, a királynőnek önmagának a nemzethez segedelemért folyamodása kizár minden oly fogalmat, mely 1741-ben, meg 1723ban követelhette volna a védkötelezettséget. Úgy hiszem, az előadottak után világos, miként a védkötelezettség nemhogy lekövetkeztethető az 1723ból, de az álta halomra döntetik. Áttérek a harmadik kérdésre. Föladatik-e a bizottsági többség munkálata által Magyarország alkotmányos elve, vagy föladatnak általa törvényeink? E tekintetben, úgy hiszem, a legfőbb pontokban össze kell hasonlítani a munkálat elveit Magyarország törvényeivel: ha ugyanazonosak, vagy a mi még jobb, azok haladási szempontból fejlődési törekvések, akkor nem adatik föl semmi; de ha azon törvényekkel nem azonosak, ha azon törvények helyébe nem az alkotmányos szempontból kiindudulás czéloztatik, és igy nem haladás, de mitől Isten mentsen meg, az én véleményem szerinti viszszaesés lenne, akkor a föladás nem tagadható. Mielőtt a fő pontokra áttérnék, szabatosan és röviden — a közvetett adókról nem is nyilatkozván, mert azok is az országgyűlés későbbi tárgyalásaira vannak fölhagyva — az államadósságokra nézve mégis kötelességemnek tartom néhány szót nyilvánítani. Én azt hiszem, minden állam hitele attól függ, ha kötelezettségeinek minél pontosabban eleget tesz az állam. Azon hitem van, hogy kötelezettségeinek annál inkább képes megfelelni, minél kevesebb teher nyomja. És igy ha azon 4 ezer millíócskaféle osztrák államadósság közösen találtatnék az országgyűlés által elvállaltatni, azon szerencsétlen következtetésben kellene élnem, hogy Magyarországnak a mennyi terhet magára vállalna, annyival kevesebb hitele lesz. Eltekintve ettől, hajlandó vagyok, hazám régi önálló függetlenségének az 1848-dik évi törvényekkel körülsánczolt alkotmányának teljes valóságos helyreállítása esetében, egyszer mindenkorra mindazon pénzbeli segélyezést szabad ajánlatként megtenni, a mit e részben Magyarország megbírhat. De e föltét teljesítése előtt és a közös osztrák állam-tartozás elfogadásával, mint az a bizottsági munkálatban van, egyetlen egy fillért sem adok. És most áttérve, t. ház, a főbb pontokra: ezek közt első a külügy. Megismerem, uraim, miként Magyarország külügyi jogait, minden külügyek iránti jogait mindazon mérvben, a melyben az ez országot 1723-diki törvény szerint megillette, vagy csak ritkán vagy egészben nem is gyakorolta. De itt jogról lévén szó, azt hiszem, nem tagadhatja meg senki, miként az 1681, 1608 és később azt megerősitő 1741. törvény is Magyarországnak külügyi önálló befolyását biztosította, melyet a nemzet a törvényes fejedelemmel gyakorolt. 1848-diki évben nem állitott a nemzet külügyi tárczát; igaz, de nézzék meg önök 1848-tól fölfelé a Habsburg-ház trónra választatásáig, Magyarország nem minden törvényei tíltakoznak-e az ausztriai férfiak külügyi beavatkozásai ellenében ? És épen azért, mert 1848-ban azt akarta a nemzet, a mi őt jogilag illette, hogy tényleg is biztosíttassák, vagyis biztosíttassák az osztrák államférfimnak Magyarország külügyeibe való bevatkozása ellen, ha azért nem állitott is föl külügyi tárczát, de igen a felség személye melletti miniszter és független felelős magyar minisztériuma által akart befolyni önállólag külügyeibe. Azt vagyok bátor kérdezni, ha 1848-ban a nemzet ezzel megelégedett, az-e a haladás követelménye, hogy most ezt is adja föl s állítson birodalmi külügyminisztert? Én azt hiszem, hogy ez nem a haladásnak, hanem egy államnak önállóságára nézve a visszaesésnek jele. A bizotttság többsége föladja tehát a külügyre nézve az országnak eddig ön országgyűlésein rendelkezhetési jogát az által, hogy ezt delegatiókra bizza; és birodalmi miniszterre bizván, föladja az országnak e részbeli önálló önkormányzatát, vagyis föladja a minden önálló államot megillető külügyi souverainitást. A mi a külkereskedelmet illeti: Magyarország azért rendelt 1848-ban kereskedelmi minisztert, hogy a minden önálló nemzetet joggal megillető kereskedelmet önállóan rendezze és kormányozza. A mely ország lemond külkereskedelmének, e minden nemzetek pénzbeli életerének önálló intézéséről, az lemond egyúttal nem csak kereskedelme, de földmivelése és ipara biztosításáról is; és mivel a bizottsági többség Magyarország ebbeli önállólétét is a közbirodalomra és miniszterre óhajtja átruházni: az e részbeli föladás szintén nem tagadható. A mi a pénz- és hadügyet illeti: az 1848-kitör-