Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-74

LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 1. 186G.) 19 képviselő társunk indítványát pártolom. (Helyeslés a jobb oldalon). 'Ráday László gr. jegyző: Tisza László! Tisza László: Tisztelt ház! Midőn az elénk tűzött fontos tárgyhoz, a kegy. k. leiratra adandó válaszfeliratunk tárgyában tett indítványokhoz fogok szólani, igyekszem csak röviden venni igénybe a t. ház már-már kifáradt figyelmét, tárgyikig tartván magamat. (Halljuk!) A nézetem igazolására szolgáló védveket a múlt és jelen ama körülményeiből merítem, melyeket, véleményem szerint, tökéletesen tekintetbe nem vennünk nem lehet; ámbár nem tartozom azok közé, kik azt hiszik, hogy a politika az exigentiáknak szélkakasként az opportunitás után forgó tudománya. A politika lehet az exigentiák tudománya, csak is az exigentiáké oly népeknél, kiknek kezeit semmi múlt nem köti. De más állásban vagyunk mi, t. ház, kiknek ama keser-édes szerencse jutott, hogy egy ellenségeink által megrongált, de tiszteletteljes ősi szentély alapjait kell megvédenünk és helyreállítanunk, hogy erre nemzeti nagylétünk templomát fölépíthessük. Sokszor nyilvánított szent meggyőződésem az, hogy nálunk helyes, czélszerü, s annálfogva kielégítő és állandó egyedül az lehet alkotmányos tekintetben, mit ősi alapokra építünk. Első kötelességünknek tartom tehát magunk s különösen a jövő nemzedék számára ezen ősi alapokat megvédelmezni. Nem fárasztom figyelmöket, uraim, a fölötti panaszszal, hogy szegény hazánk 300 év óta haladás helyett csak a inegállhatás nehéz küzdelmére van kárhoztatva; nem sorolom elő ama mindnyájunk által ismert törvényeket, melyeknek fejedelmi eskük és hitlevelekbe Ütköző, mondhatni, csaknem folytonos meg nem tartása volt oka nemzetünk eme szomorú elmaradottságának; nem magyarázom, hogy az annyiszor megtámadott, de fájdalom ma itt igen keveset emlegetett 1848-iki törvényeink, semmi más, mint ősi törvényeinknek megújítása, a korigényekhez alkalmazása és politikai lételünk feltételeinek az ujabb diplomatikai nyelv szerinti meghatározása; nem akarom mutogatni, menyire nem ellenkezett volna e törvények életbe léptetése eddig is az ausztriai monarchia népeinek és fejedelmének józanul felfogott érdekeivel; nem akarom kimutatni, mennyire okozta épen ezek megszegése nagy részben ama végzetteljes nehéz csapásokat, melyek a monarchiára nehezedtek: nem egyfelől, mert ez már sokszor el volt mondva, s jobban, mint én tehetném, és még sem bírtak semmi tanúságot meritni abból azok, kikről mondatik, hogy szegény hazánk ügyeit kormányozzák ; nem másfelől, mert a keserűséget kerülni óhajtom. Nem szólva tehát a régibb dolgokról, csakis az 1860, illetőleg 1861 ótai eseményeket akarom röviden érinteni, ezen időből is kihagyván a bevallottan abszolutistikus kormányzat bírálatát. Érintem ez eseményeket, hogy kitűnjék, mily képtelen ama párt, mely 1860-dik évi október 20-dika óta mindannyiszor kezébe kapta a kormányzat gyeplőit, valahányszor a fejedelem atyai gondoskodásában az alkotmányos útra való visszatérésre hajlandónak mutatkozott, e körülményt felhasználni, s elővarázsolni a nemzet s fejedelem által egyaránt óhajtott szebb jövőt; mennyire teljesen alap nélkül hitegette az, s hitegették különösen annak legfőbb kormánypolczon jelenleg álló tagjai a fejedelmet, a nemzetet, s hinni akarom, önmagokat is azzal, hogy az eme bonyodalmas viszonyokból kivezető Ariadne-fonalat épen ők fedezték föl, s tartják kezükben. Csak röviden érintvén ama következetlenséget, melylyel mindannyiszor a fejedelem sérthetlen palástja alá bújtak, s bár úgy mutatják, hogy magokat alkotmányos tisztviselőknek tartják, rettegtek minden nyilvánosságtól; megemlítvén azt, hogy ingatag politikájukkal elszalasztottak minden alkalmas perczet a kibékülés nagy müvének elintézésére, hivatalaikat azonban megtartották még akkor is, midőn mind abból, mit a nemzetnek ígértek, mely a magyar históriában példátlan bizalommal fordult volt feléjük, beváltani semmit nem tudtak; röviden érintvén azt, mily kevéssé váltották be adott szavukat maga a fejedelem iránt is, miután már az országgyűlés egy behívása előtt absolute s hátratörő irányzatukkal úgy elvesztették a nemzet bizalmát, hogy se határozott programmal előlépni nem mertek, se csak egy valamennyire tekintélyesnek nevezhető kormánypártot, ujabb elemek csatlakozása daczára is, alkotni képesek nem voltak: politikai kilétök s érdemeik teljes tollrajzához, mihez gr. Keglevich Béla képviselőtársam is szolgáltatott pár találó vonást, csak azt tartom megemlitendőnek, mily nyomorult helyzetben van szegény hazánk nagy részében a (lehet ujaik közt el is nézett) sok centrifugál izgatás által is zavart administratió és igazságszolgáltatás, és azt, hogy ők is részeseivé tették magokat ama végzetes politikának, melynek hogy a legközelebbi múlt években a monarchiára nézve mi haszna volt, arra nézve elégséges megemlitenem a császári korona egyik legszebb gyöngyének végképeni elvesztését, a nagyhatalmi állás megingását, és rámutatnom a keserves munkájában izzadozó bankóprésre, mely működése által alig szerzend állandó anyagi jóllétet az ország határain belől, s hitelt azokon kivül. Ezen kormányférfiak vezetése alatt jutott a nemzet és a fejedelem oda, hogy az úgynevezett kiegyezés műve, az ez iránt természetesen függetlenségünk teljes biztosításával határozottan nyilatkozott köz óhajtás daczára, mondhatni, jóformán megkezdve sincs, sőt afölléptökkorolyfénye3*