Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-74

it LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 1. 1866.) uralkodója a habsburg-lotharingi háznak egyik tagja; mig hazánkban meg van mindenki győződve arról, hogy egyedül akkor tarthatja fen magát ezen monarchia, ha az egy önálló Magyarország által támogattatik. Mi, mint önálló Magyarország, védeni, fentartani akarjuk ezen közös monarchiát, utaltatva erre a fejedelem egysége által, kinek elődeit szabadon választottuk, kinek ősei iránt kölcsönös eskükkel és szerződésekkel kötve vagyunk, melyeket teljesíteni akarunk, utaltatva erre a százados együttléteiből, a szomszédi viszonyokból eredő érdekek ugyanazonossága által, s nemzetközi szerződésekkel fentartani, biztosítani akarjuk anyagi és szellemi netalán elnyerendő jóllétünket. Az osztrák örökös tartományok, ha valóságos alkotmánynak örvendenek, mi abban saját alkotmányunk egyik biztositékát látandjuk; de valamint az ő ügyökbe beavatkozni nem akarunk, ügy a mi ügyeinkbe is semmi beavatkozást nem tűrünk. Némelyek ugyan azt követelik tőlünk, hogy az ő ügyeikbe avatkozzunk be: ezeknek röviden azt felelem, hogy oly nemzet, mely csak idegen befolyás által akarja megnyerni alkotmányát, erre nem érdemes és nem is lesz képes azt fentartani. Vannak, és sajnos, nem kevesen, kik Magyarországot még mindig mint osztrák provincziát tekintik, kik még mindig Magyarországnak beolvasztásáról álmodoznak. Gúnyolva néztük ezeket akkor, midőn a hatalom polczán ülve, nekünk ugyan sokat ártottak, de egyszersmind lehetetlenné tették azon egységes birodalmat, melyet ők állítanak föl. Ha ezek valaha ezen eszmékért tettleg is harczoltak, akkor bizonyosan sokszor szaladtak azon időben a magyar fegyverek előtt. Még vannak ezeknek maradványai, utolsó mohikánjai ezen eszelős rendszernek, kik még most is Ausztriába akarják beolvasztani Magyarországot. Biztositom ezeket, hogy Ausztria eiTe nem képes: mert Ausztria sokkal kisebb, mintsem hogy Magyarországot elnyelje, sokkal gyöngébb, mint hogy azt megemészsze; csak idegen interventióval lehetett azt létesiteni, absolutismussal csak igen rövid ideig föntartani. Azonban ilyen körülmények között nincsen semmi jog, de nincs is semmi kötelezettség. Azon Ausztriának, mely jogainkat elismeri, mely azokat fen akarja tartani, hű szövetségesei, védői leendünk; de azon Ausztria, mely jogainktól meg akar fosztani, ellenségünk. (Igaz!) Nevetve hallgattuk ezen fenyegetéseket, melyek szerint, ha ezen országgyűlésen az egyezkedés létre nem jőne, egyenes választások által ujabban föltámasztatnék az egységes birodalmi tanács. Tettektől sem szoktunk megijedni, még kevésbbé ilyen ijesztgetésektől. De nem is hiszünk azoknak, mert nem hiszszük, hogy a történtek után akadna oly férfin, ki ezen, a birodalom szétbomlására biz• tosan vezető utat, mindenesetre utoljára, megkísérlené. Szükségesnek tartom ez alkalommal nyilvánítani, hogy a lefolyt nyár nagyszerű eseményei után is nézetem legkevésbbé sem változott. Vonult volna bár be diadallal Berlinbe a győztes osztrák sereg, ép oly hiven követelném, alkotmányunk helyreállítását, mint a hogyan most, midőn a vesztett csaták által ezen birodalom alapjában megingattatott, őszintén óhajtom a kiegyezkedést. Azon hódoló tisztelet mellett, melylyel a fejedelem iránt viseltetünk, sajnosán kellé tapasztalnunk az utolsó kegy. kir. leiratból, hogy e kormány nézete sem változott legkevésbbé. Mint némely hadsereg újból való rendezésénél a szerkezet a régi marad, és csak az egyenruha változik : ugy ezen kegy. kir. leiratban is a szellem a régi, csak a modor más. Mint az előbbiek, ugy ez is megtagad mindent, és követel mindent; a legrégibb, legszentebb jogaink sincsenek benne elismerve, de még csak említve sem; folytonosan azt akarják, hogy vérünkről, pénzünkről nem csak mi, egyesülten királyunkkal, rendelkezzünk, hanem abba ideg-enek is beleavatkozzanak. Mindezekben a kormány bizalmat emleget. Ot választom bíróul. Tett-e bármi csekélységet, melynek következtében ezt a nemzettől követelheti ? Ily tényt nem ismerek. Hogy mit mulasztott, azt nem akarom elmondani, ezzel nem akarom képviselő urak figyelmét fárasztani. Ezt ugy is mindegyikünk tudja. A kormány eljárása igen könnyen és röviden elemezhető. Elvileg elösmert mindent, igért sokat, nem tett semmit. Ha bizalommal viseltetik az ország iránt: miért nem állitá vissza bizalma jeléül a vármegyéket, melyeknek helyreállítását minden képviselő, minden lap. mindenki e hazában pártkülönbség nélkül egyaránt követeié? Az eddigi és ezután netalán még alkalmazandó absolutismusnak, az igaz, kényelmesebb eszköze a provisorium. Most, midőn a bekövetkezhető események elé mindenki aggódva néz, mindenütt a kormány fél rendszabályaival, kétkedéseivel, időpazarlásaival találkozunk. Láthatjuk ebből jól, hogy mig ő vágyaival a régi múltban mereng, a jelenkor kívánalmainak eleget tenni képtelen. A kegy. kir. leiratban mindenek fölött megemlittetik az államadósság, és itt is hallgatással mellőztetik az ország azon kizárólagos joga, mely szerint egyedül csak ő hatalmazhatja fel a kormányt ezeknek fölvételére; csak az követeltetik, hogy ezeknek egységes kezelése által a pénzforgalom veszélyes ingatagságától megóvassék. Azt hiszem, az eddigi rendszer által határtalan zavarba ejtett pénzügyeket nem rendezik az által egyedül, ha azokat egységesen kezeltetik: hiszen eddig is ugy kezelték—és hová jutottunk? 1861-diki