Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-74

LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 1. 1866 ) 15 tőlünk várnak megoldást, s melyeket nem utasíthatunk el magunktól, miután a nemzettől a mandátumot, mely soha sem volt annyi felelősséggel összekötve, mint most, elfogadtuk. Két lehetőség áll előttünk. Az egyik az, hogy Ausztria megtagadja állami önállóságunk gyakorlati és tettleges elismerését: s ekkor nincs egyéb út előttünk, mint megszakítani az alkudozást, s azt mondani a nemzetnek: „Ahatalom oly áldozatot követelt tőlünk, melynél nagyobb vész soha semmi körülmények közt nem érhetne bennünket, s ez a nemzeti halál. Meglehet, hogy e csapás később más oldalról fog reánk bekövetkezni, de, egy későbbi és bizonytalan halál félelméből, korábbi és bizonyos halál karjaiba rohannunk, szintoly gyávaság, mint oktalanság volna." Ezt mondanók a nemzetnek, s az bizonyosan helyeselni fogná eljárásunkat. (Helyeslés.) A másik lehetőség ebben áll. Ausztria, ha az önfentartás ösztöne benne csakugyan fölébredt, be fogja látni, hogy egy rokonszenves Magyarország neki a leglazább kapcsolat mellett is többet ér, mint a bilincsekbe vert ellenszenv, mert a mig ez a legjobb esetben is negatív veszteség, az mindig positiv nyeremény; Ausztria fölismeri elvégre azon természetes igazságot, hogy e nemzet féltékenysége és bizalmatlansága azon pillanatban megszűnik, a mint féltett tárgyát veszélyen kivül látja s annak biztosítékait kezében tartja; a dynastiához utat tör magának azon meggyőződés, hogy a magyar birodalom s a magyar királyi trón consolidálása életkérdés nem csak a birodalomra, hanem magára a dynastiára nézve is: a birodalomra nézve a nagyhatalmi állás, a dynastiára nézve pedig azonkívül egy messzebb jövőnek is alapja, és pedig annál fontosabb és sürgetőbb, minél nagyobb és minél közelebb volna a veszély, mely az ausztriai birodalmat fölbomlással fenyegetné. A másik lehetőség, mondom, az, hogy Ausztria önérdekének helyes fölfogásához jut s Magyarország jogos követelményeit megadja. S ekkor ismét nincs egyéb választásunk, mint a békét Ausztriával megkötni.Miért? Azért: mert nemzeti és politikai lételünk s önállóságunk biztosítékait visszaadván, Ausztria megszűnt ellenségünk lenni. Azért: mert e biztosítékok birtokában nincs okunk Ausztriától félni. Azért: mert, Ausztriát ugyanazon elemek fenyegetvén dissolutioval, melyek Magyarországot, ez érdekközösség a legtermészetesebb szövetség alapját képezné. Elvégre azért: mert azon eventualitás esetében, ha közös erőfeszítésünk daczára sem sikerülne Ausztriát fentartanunk, legalább elérnó'k azon czélt, hogy egy bekövetkezhető katastrófa Magyarországot mint rendezett államot találná itt, s a hatalmaknak minden esetre nehezebb lenne egy létező államot minden ok nélkül az élők sorából kitörölni, mintsem ellenkező esetben a tényleg nem létező Magyarországot ignorálni. (Helyeslés.) Ezt abstrahálom én a königgratzi vereségből, mely Ausztriát alapjaiban megrendíté, a nélkül azonban, hogy Magyarországnak positiv előnyt nyújtott volna. A helyzet ránk nézve csak annyiban változott, hogy a veszély azóta nem annyira Ausztria részéről, hanem más oldalról fenyeget bennünket, s hogy az uj ellenség ellen épen az lehetne legtermészetesebb szövetségesünk, a ki eddig legnagyobb ellenségünk volt. Uraim ! ne tagadjuk, válságos a helyzet, nem csak a birodalomra, hanem hazánkra nézve is. Súlyos felelősségnek teszik ki magokat azon férfiak, kik ez idő szerint a kormány élén állanak, ha egy becsületes béke föltételeit megadni vonakodnak vagy késlekednek; de nem csekélyebb felelősség kötelez minket arra, hogy az alkudozások fonalát időnek előtte s ok nélkül meg ne szakítsuk. Ennélfogva én Deák Ferencz indítványát pártolom. (Helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.) Ráday László gr. jegyző: Simonyí Lajos báró! Simonyi LajOS b. : Tisztelt képviselők! Minden nemzedék azon hittől van áthatva, hogy azon kör, melyben él, nagy fontossággal bír a világ eseményeire, válságos hazájára nézve. Arabár tagadni nem lehet, hogy ez egyrészt igaz , mert minden időszaknak nagy befolyása van a világ és az egész ország történetére; mégis annyiban téves, a mennyiben a megelőző és jövő kornak erre hasonló befolyása volt és lesz. Jelenleg hazánkban is nagy fontosság tnlajdonittatik viszonyainknak, és ez helyes; de azt hiszem, hogy a kik azt mondják, hogy hazánk jelenleg a válság küszöbén áll, annyiban tévednek, a mennyiben eddig is folytonosan kellé küzdenie, hogy magát fentarthassa, különösen az utóbbi századokban, midőn épen azon hatalom, melynek támogatására számolt, őt különböző módon megtámadva, lételét fenyegette. (Igaz!) A mi a jövőt illeti, ez iránt se ámítsuk magunkat, ezt se lássuk oly rózsás színben: mert mindenesetre nagy küzdelem és harczok várnak még talán ránk is, de a jövő nemzedékre bizonyosan. Mindezen nehéz körülmények között fentartá magát Magyarország, megfosztogatva bár, de legyőzve soha , törvényes önállásáért hol vitézül harczolva, hol hősiesen tűrni tudva. De egy esetben igázok lehet azoknak, kik hazánkat a válság küszöbén állni látják, és ez azon egy eset, ha a mit tőlünk eddig senki elvenni nem tudott, önállóságunkat, mi magunk áldoznék fel! Az osztrák örökös tartományokban, sőt sok helyütt külföldön is, átalánosan elterjedt balvélemény az, hogy az önálló Magyarországgal össze nem fér azon közös monarchia fenállása, melynek