Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-100

270 C. OESZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 7. 1867.) lati magyarázatát is adja ezen rendeletnek, mert e törvényczikk is azt mondja, hogy a főispán az alispánokat és megyei tisztviselőket csak a megye hozzájárulásával, egyetértésével nevezheti ki; de megállapítja egyszersmind ez egyetértés módját, midőn azt rendeli, hogy az alispáni hivatalokra a volt alispánon kivűlmég három alkalmas egyént jelöljön ki a főispán és a megye azokból válaszszon. íme, ez azon mód, melylyel minden esetben elégtétethetik a törvény azon eszméjének, hogy a főispán a megyével egyetértve töltse be a tisztviselői állásokat: a főispán kijelölt, a megye választott sekként a megválasztott tisztviselő a főispán és megye egyetértésével lépett hivatalba. Ezt a módot hozza javaslatba ismét a minisztérium a jelen előterjesztésben a megyei hivatalok betöltésére nézve, miután nem egyes hiányok helyettesítés általi pótlása, hanem az egész tisztviselői karnak megválasztása lesz most szükséges. Nem uj jogot kivan a főispánnak adatni, hanem a régi alkotmányos módnak megtartásával az 1848-diki törvénynek, mely egyedül a helyettesitésről szól, magára a választásra miként leendő alkalmazását akarja megmagyaráztatok Valóban felötlő volna, ha ezen kijelölési jog ellen épen most tenne valaki jogi szempontból ellenvetéseket. Századok óta volt e jog gyakorlatban, a megyei tisztviselők ily kijelölés mellett léptek hivatalaikba, s az ország e jogot soha kétségbe nem vonta, az ellen országgyülésileg soha föl nem szóllalt, sőt még a rendszeres munkálatok elkészítésére kiküldött országos választmányok sem tettek javaslatot ezen jognak megszüntetésére. Az ország ily kijelölések melletti választás módjában megnyugodott, és pedig megnyugodott azon korban, melyben nem felelős kormány nevezte ki a főispánokat, s e kinevezést gyakran hatalmának emelésére használta eszközül. Lehet-e föltenni, hogy a mitől az ország akkor nem idegenkedett, most tegyen az ellen kifogást, midőn felelős minisztérium nevezi ki azon főispánokat, kik e kijelölés jogát fogják gyakorolni ? Most akarnók-e a felelős kormány érdekeit a megyei jogokkal és érdekekkel ellentétbe hozni, s azon vádra adni okot, hogy a felelős minisztérium lehető túlkapásai ellen akarjuk a megyéket védeni oly joggal, melyet a megyék eddig nem gyakoroltak: a kijelölés nélküli választás jogával ? A megyék részesei valának a törvényhozásnak, s befolyást gyakoroltak a törvények végrehajtására. A törvényhozás terén független volt hatáskörük s a kormánynak semmi tekintetben nem voltak alárendelve: azért a megyei követek megválasztásánál se a főispánnak, se a kormánynak szava nem lehetett. De a tisztviselők megválasztása oly megyei jog gyakorlása volt, mely a végrehajtás körébe vágott, mert a tisztviselők a törvények végrehajtásának eszközei valának. E választásnál tehát igen természetes volt az, hogy a kormány, habár közvetve a főispánok által, habár a legszelídebb módon a kijelölés által, összeköttetésben álljon a megyével s befolyást gyakoroljon a tisztviselők választására. A kormányzatnak e folytonos lánezolata mulhatlanul szükséges; s azon testületeket a végrehajtás körében mereven egymástól elválasztani, azok között minden kapcsolatot megszüntetni, sőt tán egymással ellentétbe hozni, nem volna a közügy érdekében. A kik a felelős minisztérium és parlamenti kormány eszméjének nálunk ellenei, mindig azt hozták föl, hogy a megyei municipalitások legdrágább kincse alkotmányunknak, a tisztviselők szabad választása legdrágább kincse a megyéknek, ez pedig egyenes ellentétben van a miniszteri felelősséggel, mert hogyan feleljen a minisztérium olyanokért, miket a nem általa választott tisztviselők végeznek ? Ugyanazért ők inkább a parlamentalis kormányt akarták föláldozni, hogy a megyék jogait megtarthassák. Mi erre azt feleltük, hogy a felelős kormánynak is van közvetett befolyása a törvény végrehajtásában működő tisztviselők megválasztásába a főispáni kijelölés által, és az ellenvetés nem áll. Ha azonban most még ezt a szelid kapcsolatot is meg akarnók szüntetni, s a főispáni kijelölést kizárni, akkor az ellenvetés nem volna alaptalan, s akkor a minisztérium és azon orgánumok között, melyek a törvényeknek a minisztérium felelőssége alatt álló végrehajtását eszközlik, nem volna semmi kapocs, semmi jogos összköttetés. BÓniS Sámuel: Ezt mi sem akarjuk! Deák FerenCZ : Nem Bónis képviselőtársunk előadására teszem én észrevételeimet. Midőn vitatás közben valamely nézetet vagy állitást ezáfol az ember, a czáfolatot ne vegye magára az, a ki az állitást nem mondotta. Vannak többen közöttünk e három százat meghaladó képviselők között, kik a főispáni kijelölés jogát egyátalában nem helyeslik és ez iránt már nyilatkoztak is. Azoknak szólanak észrevételeim, és nem Bónis barátom indítványa ellen vannak azok fölhozva (mert ezen indítványról később fogok szólani, most előre is kimondván, hogy én azt pártolom). Ismétlem tehát, mit előbb is emiitettem, hogy ha épen most, midőn a kormányzat felelős minisztérium kezébe került, tennénk oly lépést, melyet azon időben, midőn Magyarország kormánya felelős nem volt, az ország soha sem tett; ha most vonnók el a kijelölés jogát a főispánoktól: könnyen azon gyanúra adhatnánk okot, hogy jobban félünk a felelős minisztérium által kinevezett főispánoktól, mint féltünk akkor, midőn még a kormány felelős