Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-81

146 LXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 15. 1866.) jogi életére s történetére való visszapillantással egy évezredet akarok átfutni gondolatimmal azon czélból, hogy eszméimnek formát adva, előtüntessem, mik ép vált a magyar nép politikai nemzetté. Csaknem ezer éve már, hogy a magyar nemzet magának fejedelmet választott és a hét vezérben képződő' nemessége a fejedelemmel kötött szerződés alapján magának alkotmányt biztositott. Ezen alkotmánynyal vezette be magát Európa népeinek sorába, alapított magának országot, melyet Magyarországnak nevezünk. (Hallju\!) A magával hozott alkotmány birt azon vonzerővel, hogy az itt talált népek előbbi viszonyaikból kibontakoztak és a magyar nemzettel egyesültek. A magyar nemzet a keresztyénség fölvétele által kiengesztelődött a keresztyén Európával, és már nem csak a fegyverek ténye által lett azzá, a mi volt, hanem Európa hatalmasságainak és népeinek elismerése folytán vált Sz. István Magyarországa önálló állammá Európában. Itt kezdődik azon jogfolytonosság , mely alkotmányos életünkön átfüződik egész mostaniglan. Csak azért hoztam föl ezen idézeteket, hogy kimutassam, hogy a pragmatica sanctio megkötése után is a magyar nemzet államjogi függetlensége biztosítva maradt. „Magyarország szabad ország, semmi más országnak vagy népnek lekötve nincsen, hanem saját alkotmánynyal és önállással bír." Tehát itt van azon pont, hol a nemzetiségek egymás támogatására kötelesek a hazának közös védelmében. Az előhozott egyéb nemzetiségek, populusok, melyek az országban laknak, úgy látszik, nem kívánják kifelé fordítani fegyveröket a közös védelemben, az ellenségek ellen, kanetii befelé, ellenünk magyarok ellen. Én tehát arra szólítanám föl őket most, hogy midőn a veszély nagy, teljesítsék azon kötelességöket, melyre hivatva vannak, melyért eldődeink nekik földet és alkotmányt biztosítottak. A közös ellenség kifelé van: ennélfogva fordítsák szuronyaikat kifelé és ne befelé. Ez az, mit elmondani akartam. (Helyeslés.) Tóth Vilmos jegyző: Kuba János ! Kuba János: T. képviselőház! Nem akartam jelenleg fölszólalni; (Zaj. Halljuk!) de szükségesnek tartom kinyilatkoztatni a t. ház előtt, hogy miután én is külön ajkú", és pedig nem kevésbbé jelentékeny nemzetiséget képviselek, hogy az én küldőim már 1861-ben a t. házhoz e tárgyban nem csak folyamodtak, de a szentmártoni akkori conclnsum ellen is ünnepélyesen tiltakoztak : jelenleg pedig képviselőtársam Popovics-Desseanu János az 8 nyilatkozatában az összes nem magyar ajkú nemzetiségeket egy kategóriába akarta szorítani, azt állítván, hogy az összes nem magyar ajkú nemzetiségek óvást tesznek azon kitétel ellen, mely \ a 14-ik alineában foglaltatik, t. i. a „magyar nemzet" kifejezés ellen. Erre csak azt válaszolom: ha a t. képviselő úr e tekintetben a nemzetiségek nevében fölszólalni kivan, szóljon az őáltala képviselt nemzetiségek, nem pedig valamennyi nemzetiség nevében: (Hely slésj mert én is — nfint előre bocsátottam — oly nemzetiséget képviselek, mely nem magyar ajkú, de melynek ugyancsak magyar érzelme van. (Éljen!). Én a szerkezetbe tökéletesen belenyugszom. (Helyeslés. Maradjon! Szavazzunk!). 'Tóth Vilmos jegyző: Kerkapoly Károly! Kerkapoly Károly: En, tisztelt képviselőház ! károsnak tartok minden tulhajtást, és pedig károsnak nem csak átalában, hanem különösen magára azon ügyre nézve is, melyet a túlhajtok ápolni, melyet ama túlhajtással előnyhöz akarnak juttatni. Épen azért magát ezen egész vitát is, mint — igénytelen fölfogásom szerint — egy kérdés előtérbe helyezésének kétségbe alig vonható túlfeszitését, olyannak tekintem, mely nem csak átalában káros, mivel szorosan a napirendre nem tartozó dolgokkal veszi igénybe a drága időt, hanem káros magára azon ügyre nézve is, melyet szolgálni vél: káros azon izgalom folytán, melyet természetesen kelt minden olykisérlet, mely mindig újra és újra előtérbe nyomul, nem tekintve, ha vajon a maga rendén s épen idő során van-e ? Maga ezen háznak egész bal oldala legközelebb épen ma adta fényes tanúbizonyságát annak, hogy méltányolja azon parlamentáris eljárást, sőt mondhatom, elvet, mely szerint már egyszer eldöntött kérdések ugyanazon téren nem helyesen hozatnak újra szőnyegre, (Helyeslés) kivált ugyanazon érvekkel, melyek védelmökre már föl voltak hozva. Ezen kérdésben im e tekintetet némely képviselőtársunk mellőzni, jónak, szükségesnek látta. Én emlékszem, hogy a múlt országgyűlési időszak alatt, az első fölirati vita alkalmával, már fejtegetve lett a kérdés, vajon ismer-e törvénykönyvünk ez országban több nemzetet is, vagy pedig csak egyet? Annak bebizonyítására, hogy a törvény világos elismerése szerint is léteznek e honban nemzetek, már akkor is fölhozattak ugyanazont örvények, melyeket Dobrzsánszky képviselőtársunk ma újra fölhozni jónak látott. De meg lett jegyezve szintén ugyanakkor — épen én voltam bátor megjegyezni — hogy igenis semmi kétség sem lehet a fölött, hogy törvénykönyvünk nemzeteket és pedig

1 név szerint megnevezett nemzeteket ismer e honban, világos bizonyságul arra, hogy őseink is elég méltányosok voltak nem akarni tagadni azt, a mit úgy is minden ember láthat; de ismeri ám a politikai nemzetet s annak egységét is. Millutinovics képviselőtársunk, úgylátszik, nem felejté ezt; de azt mondja, hogy az nem alap-