Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-81

140 LXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 15. 1866.) abban áll, hogy e szakaszban e helyett : „a magyar nemzetnek," mondassák: „Magyarországnemzeteinek. a Midőn jelen módosítványómat megalapítom és kifejtem, abbeli sajnálatomat nem fejezhetem ki eléggé, hogy a magyar nyelv bírásának hiánya akadályoz beszédemnek oly kiterjedést adni, mint a milyent a tárgy fontossága igényelne, kivánna. Jóllehet módositványom kevés szóból áll, mindazáltal az egy elv egész horderejére vonatkozik. De ennek daczára röviden fogom magamat kifejezni, mert ezúttal nem szándékom e különben fölötte fontos tárgy doctrinair és államjogi körvonalozásába bocsátkozni, hanem csak a nemzetiségek álláspontját a többségnek ismeretes nézeteihez viszonyítani és röviden megérinteni. Mi hát a föliratban ezen látszólag ártatlan kevés számú szó" és kifejezés , minek megváltoztatását kérem ? Azon elvnek magában foglalása az, mely szerint hazánk a magyar nemzettel azonosíttatik , melynek alapján a magyar nemzet nem csak az állam külső souverainitása, hanem a belsouverainitásnak is egyetlen képviselőjeként van föltüntetve. E kifejezések: „nemzet" és „magyar nemzet/' ott használva, hol államról van szó, Magyarország egyéb nemzetei egyenjogúságának határozott és- nyílt tagadása, a magyar nemzetnek közös hazánk egyéb nemzetei fölötti personificált hegemóniája, s ép azért az egyenjogosított testvérek között az örök czivódás almája. Uraim! ezen keresett, s ott használt szavak , hol jobbakkal cserélhetők föl, ép azért, mert bennünket, nem magyar nemzetiségeket oppositióra hívnak föl, okai ez ország s közös hazánk gyöngeségének, forrásai oly számos izgalomnak; talán c kifejezések okai azoii szomorú s minden hazafi lelkére csüggesztőleg ható körülménynek is, hogy ősi alkotmányunk visszaállítása érdekében már az ötödik föliratot küldjük a királynak. Ennek ellenében mit foglal magában az én módositványom, s mire czéloz ? — Jelen módositványom , a tényleges körülményeknek óhajt kifejezést adni, azon kívánatnak akar eleget tenni , mely a mostani állapotokban találja magyarázatát, az elévülhetlen jogok iránt kívánja leróni tisztelete adóját. Mert ezen állapotokat hazánk múltja s történeti fejlődése teremték, s Magyarország nem magyar ajkú nemzeteinek éber öntudata tartá fen. Ezen természeti, s nálunk szerbeknél történeti jogokat a század szelleme annyira megszilárditá s ellenállhatlanokká tévé, hogy mai napság megcsonkíthatlan elv az , melynek—semmiféle majoritás által le nem szavaztathatván — el kell ismertetnie. Módositványom tehát nem csak a polgári, hanem a politiko-nemzeti jogegyenlőségnek elismerését és constatálását követeli. A történelem ez országot több nemzet közös tulajdonává tévé; hazánk törvényei több nemzetet ismernek el, s bennünket szerbeket számos privilégiumaink jogosítanak föl egy „nemzet" nevezetére. A közös jóllét föntartására közös áldozatokat hozva, hasonló szenvedéseink, az egységes alkotmányosság iránti hasonló ragaszkodásunk és szeretetünk hasonló jogokat is adnak nekünk! Megtiltják, hogy ez ország, e közös tulajdonunk, kizárólag csak egy nemzetnek legyen feuduma. S valóban feudummá lesz ez ország, ha a tényeket és tényleges állapotokat ignorálja, ha magát és másokat fictióval csalogat és hiteget, ott csak egy nemzetről, a magyar nemzet alkotmányáról szól, hol különben a szerbek , románok, oroszo k és éjszaki szlávok alkotmánya is létezik. Ezen őseink előtt ismeretlen jogi fictio az 1848-iki törvények által megerősíttetett, mert előbb ó'seink békén megfértek egymás mellett, mivel egyik nemzet sem vágyódott az egymás fölötti uralomra—s legyen szabad megjegyeznem, hogy az ily szerzemény akár el is maradhatott volna. Igen, tisztelt ház! az 1848-iki törvények, s mindazon szabad és kész garantiák, melyeket ezek a haza minden egyes polgárának nyújtanak, Danaus ajándéka lennének ránk nézve, ha mi jutalmul ezekért nevünket, nemzeti egyediségünket, politikai létünket áldoznék föl; s Irigyek meg uraim, hogy mindez áldozatul esnék, ha ezen jogi fictiót elfogadnék. Valóban , uraim , a figyelőre nézve érdekes tanulmány, midőn megfigyeli a következetlenségeket, melyek, nem tudom, a jövő iránti minden alapot nélkülöző félelem, avagy az uralomvágynak szüleményei-e? Egy folyamban az állambölcseség* arany tanait s a jognak megczáfolhatlan argumentumait hangoztatják, minden nemzetekre és minden helyzetre egyaránti vonatkozással, s kívánják, hogy ezeket mások megfigyeljék, míg önnön magoktól ezt megtagadják. Avagy a jog és igazság különböző volna a szerint, a mint a magyarok vagy egyéb nemzetek érdekeit czélozza? E föliratban is, ezen Magyarország jogaira vonatkozó kitűnő plaidoyer-bén oly arany tanokat olvasok, melyekben, mielőtt másokat részesítnének, önmagokat kellene részesítniök s azokat elsajátitniok. Nevezetesen: „Hol találjon biztos támaszt a trón és állam, ha saját népei nem bírnak támaszul szolgálni ? Minden időben veszélyes ily állapot ; de veszélyes az kivált korunkban,, midőn elintézetlen nagy kérdések, fölizgatott érdekek és kedélyek minden oldalról végtelen bonyodalmakkal fenyegetik Európa népeit.'' Meghajlom e szavak igazsága előtt; de, uraim , ezen bölcs mondások után, ugyané föliratban ne használjanak oly