Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
104 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) nok némi futó észrevételt tenni. Egyik képviselőtársam ugyanis, a kinek kebelében a közös haza iránti szeretet a nemzetiségi jogos igények iránti tisztelettel követendő példaképen párosultan él — Joannovies György képviselőtársamat értem — beszéde indokolása közben hangsúlyozva fölemlité, hogy az országgyűlésnek már csak azért is folytatnia kell bizottsági működését, hogy a nemzetiségi kérdésben határozott megállapodásra lehessen jutni. En részemről, ki szintén a nemzetiségek régi hű és igaz barátai sorába számítom magamat, tökéletesen elegendőnek tartom a nemzetiségi ügy fontossága- és sürgős voltának akkénti elismerését, s elintézése iránti készségünk akkénti nyilvánítását, mint ez Tisza Kálmán képviselőtársunk indítványában kifejezést nyert. Hiszen, t. képviselőház, a nemzetiségi bősz fanatikusokat és bérencz ügynököket kivéve, mindenki kénytelen megvallani, hogy nemzetiségnek nemzetiség elleni fölhasználása soha sem volt magyar politika. Ezen átkos politikai üzletet a magyarországi és birodalmi népek megnyomoritására a bécsi ármányos reactio találta föl, hozta virágzásba és zsákmányolta ki. (Helyeslés.) A magyar törvényhozás emberiebb, igazságosabb és bölcsebb volt mindenkor, hogysem a méltán féltett nemzetiségi érdekeket egymással ellentétbe helyezni, s ekképen az elnyomásnak mind az elnyomó, mind az elnyomottak számára mérges gyümölcsöket termő rendszerét fölállítani csak meg is kisérlette volna. (Helyeslés.) A magyar tisztán belátja és mélyen érzi, hogy a kölcsönös szeretet és bizalom szálai erösebbek minden más köteleknél: épen azért óvakodandik minden oly lépéstől, melyet nem az emiitettem két nemes érzelem sugallaná neki. Énnekem legkisebb kétségem sinesen,liogy horvát,román, szerb, német, tót és ruthén derék polgártársaink az országgyűlésnek mind 1861-ben, mind az ujabb alkalommal ismételve ünnepélyesen nyilvánított ígéretében — habár, nem tőlünk függő visszás helyzetünk miatt, ezen Ígéretet törvényjavaslat formájába nem önthetnők is — meg lesznek nyugodva, és azt, mint őszintén adott, kötelező erejű, ennélfogva a lehetőség első perczében mindenesetre komolyan beváltandó magyar becsületszót, bármily körülmények közt is aránytalanul többet érőnek tartandják az oly váltónál, melyet a bécsi diplomaták fizetési határidő kitétele nélkül a „Gleichberechtigung aller Nationalitaten" nevű, hála Istennek napról napra roszabb hitelben álló czégre szoktak kibocsátani. Szabad legyen még Besze tisztelt képviselőtársunknak a kertészet köréből vett hasonlatosságára vonatkoznom. En is azon véleményben vagyok, hogy őseinkről ránk maradt szoros kötelességünk, lelkünk szent igyekezetével ápolni alkotmányunk gyökereit. Azt a pillanatot tartanám én végzetteljesnek hazánkra és nemzetünkre nézve, midőn eszünkbe jutna, szabadságunk fáját, az ősi alkotmányosság és függetlenség földéből, melyben fölnőve megerősödött és annyi század viharaival daczolt, egy más, idegen, természetével ellenkező földbe átültetni: mert meg vagyok győződve, hogy a legbuzgóbb és legjelesb kertészek öntözése daczára, a helyett hogy fölvirágzanék, elhervadna és gyökerestül kiveszne. Pedig dicső Kölcseynk szerint: van a minek fentartása a boldogságnál és életnél többet ér, s a minek elsülyedése gyötrelem, és halálnál rettentőbb : az alkotmányos szabadság. Boldog, ki azt bírhatja! Egyébiránt Tisza Kálmán indítványát, teljesen kifejezve látván benne meggyőződésemet, egész terjedelmében pártolom. (Fölkiáltások: Folytassuk holnap as ülést!) Elnök: Mint látom, a ház többsége az ülés befejezését kivánja: ennélfogva az ülést föloszlatom. A vitatkozás holnap folytattatni fog. Áz ülés végződik d. u. 2 3 / 4 órakor.
