Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-77

LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) 97 téren elkövethetünk, sietöleg megtenni a végre, hogy ily eshetőség meg legyen akadályozva. A fölolvasott két indítvány közül, tisztelt kép­vitelőtársam Tisza Kálmáné, a kiegyezkedés fona­lát megszakasztja, mert lehetetlennek nyilvánítja az országgyűlés működésének további folytatását ; Pest belvárosa érdemdús képviselőjének indítványa pedig szintúgy sürgetőleg kiemeli hazánk alkot­mányos állásának restitutioját, de a közös érdekek­ből folyó ügyek kiegyenlítése végetti előmunkála­tokat a ház határozatához képest tovább folyta­tandóknak rendeli. Ha az elsőt fogadnók el, ezen országgyűlés mőködése meg lenne szűnve, következőleg az Er­dély s Magyarország közti egyesülés végleges szer­vezése ismét egy jövő bizonytalanságnak lenne fentartva. Es addig, az e teremben egyesült, de külön kormányzott Erdélyt a külhatalmak számí­tásai mindig jelen állásában fogják találni elunt kormányzásával azon bureaukratiának,melyet csak­nem egészen azon kormány hagyott hátra, mely­nek elve Erdély elszakasztása, Magyarország szét­darabolása volt, melyben egy tettleg különálló tartománynak elszakasztása és az e fölötti alkudozá­sok, miként a közelebbről történtek is mutatják, a diplomatiának mindig könnyebben sikerülhetnek, mintha ugyanazon országnak szervezetéből egy részt ki akarnának szakítani, és a különböző nemzetiségek közti -vágyak és törekvések alkotmányos módon helyes útra nem tereltetvén, azokat az elszakaszíási tervnek valósítására használhatnák föl. A jelen ausztriai kormány a múlt kormányok által letett ezen bajt elhárítani idő közben nem fogja; egy összebonyolódott tömkeleget vett ez kezébe, és úgy látszik, a múltnak azon hagyomá­nyával, hogy az ausztriai államférfiaknak Magyar­ország fölött is uralkodni kell, még egészen szakí­tani nem tudott. A mi Magyarország irányában történik, vég elemzésben nem a mostani magyar kormány tagjaitői függ, hanem a döntő szavazat most is az osztrák államférfiaké. Ily küzdelmében Magyarország önállósága legitim elvének és az osztrák politika azon hagyományos törekvésének, hogy Magyarország ügyei fölött végleg' csakugyan ők határozzanak, Erdélyben a nemzetiség szétágazó törekvései megszűnni nem fognak, sőt fájdalom, legközelebbi tények is mutatták, hogy annak is­métlésrée, mi 1848. és 1849. telén ott történt, al­kalmat adni, némely orgánumai az osztrák kor­mánynak nem vonakodnának, ha azt föladatukra— bár a legszerencsétlenebb számítással — alkalmas­nak vélik. Majdnem másfél százada telik, hogy elődeink a sanctio pragmaticát kötötték. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Megkötése után rögtön megkezdődött a harc2, és hazánk kölcsönös védelmi kötelezettsége, KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 / 6- ni. ! a felségnek német örökös tartományait illetőleg, nyugaton,- időnkint újult meg" ez, és ezen másfél század a sanctio pragmatica keletkezése óta csak két esetet mutat föl, melyben aharez keleten folyt, melyben az örökös tartományok ereje Magyaror­szágot ótaimazta volna: u. m. a III. Károly alatti második, és a József alatti török háborúk. Ugy látszik, események állanak előttünk, melyek nyu­gat felől az örökös tartományokra nézve még i szükségesebbé teszik Magyarország védelmi erejét, mint eddig bármikor, de éjszak-keletről épen oly elkerülhetlenné teszik, hogy a szláv autokrata nagyhatalom szomszédjába helyzeti Magyarország erejéhez járuljon még más erő is. E tekintetben is­az igazság a legjobb politika: szövetséget kötött Magyarország királyi házával ezen kölcsönös vé­delem fölött, és oly sok sérelmei mellett is ezen szövetségnek, mely annak Magyarország önállósá­gát biztosító ágán elkövettetett, lehozta annak erejét az oly sok legitimitást elseperni törekvő jelen időre. A közelebbről történtek láttatják ugyan Ausztriának német elemét egy a birodal­mon kivül eső nagy tömb felé vonzani; ezen vonzó erőt fokozva fejtette ki a múltban magának az ausztriai kormánynak folytonos törekvése a német császári korona visszaszerzése végett; elismerem e vonzó erő nagyságát, mely ha sikerülne, megfosz­taná Magyarországot azon szövetségestől, mely a jelen viszonyok közt neki a múltból fenmaradt. De tekintsünk szét az örökös tartományokon: nem tiszta németek azok, hanem nagyon is vegyítve szlávokkaL még pedig olyakkal, kiket se vallásuk, se alkotmányos szabadság utáni vágyuk nem en­ged az éjszaki szláv nagy tömb felé gravitálni, azok után, mik Lengyelországon mind vallás, mind alkotmányosság tekintetében elkövettettek, és foly­tonosan követtetnek el. így most is ezen örökös tartományok legtermészetesebb szövetségeseink a nagy német és nagy szláv elem közepett. Tisztelt képviselőház ! figyelemmel hallgattam azon nyilatkozatokat, melyek e tárgy fölötti vitat­kozásaink közt mindkét részről tétettek. Egy vezéreszme vonul mindeniken át: (Halljuk! Hall­juk!) hazánk alkotmányos állásának visszakivánása, és ezen alkotmányos állásban, melyben munkál­kodhatik, fejlődhetik és áldozhat a nemzet ereje, az ellenkezőben pedig eltörpül, teljes ragaszkodás a felséghez és áldozatkészség a trón megmenté­sére. A különbség a két nézet közt csak a módra nézve van, melyen a czél elérhető; a vezéreszme egy minden nyilatkozatokban, melyek jobb és bal oldalról tétettek. Egy képzelt egységen és a külhatalmak sympathiáján vélték előbb e trónt megszilárdíthatni; de sikertelenül. Átlátták ez elmélet sikertelenségét, és úgy látszott, 1859. vé­gével forduló pont állott elő, s más elv: a legiti­13 i.

Next

/
Thumbnails
Contents