Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-77

90 LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866.) vasasánál hazafias fájdalomba borít. (Halljuk!) Kegyelmi ténynek mondatik azon Ígérvény, mely nekünk talán jogaink teljesítését meg fogja hozni. Én az örök igazság nevében s a sanctio pragmatica értelmében igazságot, jogot s törvényt kérek nemzetemnek, nem kegyelmet. (Helyeslés.) Aztán midőn jogunkat követeljük és igénybe veszszük, nem valami respublieai Eldorádó után sóvárgunk, de nemzeti létünk megszilárdítását fejedelmünk trónjának biztosságával egybekötjük, és e kettőt azon alapon akarjuk elérni, melyet nekünk jogaink, törvényeink adnak. Ezt tehát nem kegyelmi tény, hanem kölcsönös jog útján kell eszközölnünk. A másik az ígérvény. Mi azt hittük mindnyájan, kik a legmelegebb részvéttel fölirataink tárgyalásához járultunk, hogy meggyőzünk mindenkit jogunk szilárd és eltagadhatlan voltáról; tehát annak föltétlen kielégíttetését vártuk. Az ígérvények kereskedelmi specnlatio terén igen sok hasznot hozhatnak, azt nem tagadom; de midőn nemzet és fejedelem, egy erőszakkal elvett jog helyreállítása végett, az egymás közti viszonyt akarják helyreállítani, az ígérvény végtelenül gyöngíti a királyi elhatározás és leirat fontosságát. Vagy talán most sem biznak bennünk ? Ez szomorú volna. Én nem akarok a szivélyesség terén andalogni, mert a szivélyesség politikája nem tartozik ide; hanem nyugodt lelkiismerettel, Isten és világ előtt oda mutatok föliratainkra. Aki azokban a hazafias érzelemnek, a politikai bölcseségnek, a trón, dynastia és birodalom érdeke iránti meleg részvétnek tanúsítványait nem találja, az bizalmat nem fog nekünk nyújtani, sőt bizalmunkat el fogja taszítani örökre: mert arra van elhatározva, hogy a bizalmat nem viszonozza bizalommal. Ellenben annak, ki föliratainkat, sőt a legújabb nyilatkozatokat is, melyek e házban, akár ezen, akár a túlsó sorokban történtek, figyelemmel kisérte, erkölcsi kötelességévé vált hinni, hogy mindazokat, a miket mondottunk és irtunk, úgy is érezzük: azért egyszersmind erkölcsi kötelessége lett volna ennek következményét, a nemzet megnyugtatását teljesíteni. A legújabb szerencsétlenségek mezejéről nem kívánok itt adatokat fölhozni: először, mert ezen szerencsétlenségek nem ujak, és úgy vagyok meggyőződve, hogy a mely pillanatban Magyarország megsemmisítésének programmja aláíratott , azon pillanatban Ausztria szerencsétlenségeinek programmja is alá lőn irva. Az események előttünk peregtek le, s azért azt bebizonyítani nem volna nehéz; de nem akarok ezeknek fejtegetésébe bocsátkozni. Tagadhatatlan tény az, melyet legszebb és legtanulságosabb példaképen az utókor számára előadni a történelemnek lesz egyik legszebb föladata. Azonban, fájdalom ! e szerencsétlenségekben ami szerencsétlenségünk is benfoglaltatik. Nem akarok ezek hatalmával hatni igazságos jogaink megerősítésére; hanem annyit mégis kötelességemnek tartok kifejezni, hogy a kik a trón körül a fejedelem tanácsát képezik, beláthatnák már, hogy nem azon elv győz mai nap, hogy a hol az erő, ott a jog; hanem megfordítva: a hol a jog, ott lesz az erő. Megérkezettnek fogják látni az időt, hogy az eddig követett politikai erkölcstelenségnek, mely előbb-utóbb Ausztria végveszélyét fogja maga után vonni, véget kell vetni, és azért megváltoztatva politikájukat, azt fogják irni zászlójokra: a hol a népjog, ott az erő. Most legyen szabad a sok oldalról megtámadott Horvát Boldizsár barátomnak védelmére néhány szót mondanom. Tökéletesen meg voltam győződve, és beszédének gondos átolvasása után ismételve megerősödött bennem ezen meggy őződés, hogy ő azokat akarta elitélni és kárhoztatni, kik a 16 év lefolyta alatt a boszu, irigység szenvedélyes politikáját követték irányunkban. És ezt méltán tévé t. képviselőtársunk: mert részemről is úgy vagyok meggyőződve, hogy még most sem tágított azon reactio, mely Magyarországot jogaitól meg akarta fosztani, még most is jobban szereti a boszuállás gyönyörét, mint szereti az uralkodó és a birodalom érdekét. Meg vagyok győződve, hogy még most is áll azon elv: „odi, quem laeseris;

CÍ és míg tz tartani fog, addig a birodalom fölvirágzásában hajnala meggyőződésem szerint földerülni nem fog. Föliratunknak ezélja, hogy az úgynevezett 11—12-dik órában ő felségét újra és újra figyelmeztessük, hogy bölcseségével bátorságot párosítva, elvégre a jogok kiszolgáltatásában határozott irányra lépjen, és nekünk ősi jogainkat adja vissza, többi tartományaiban pedig a megígért alkotmányt életbe hozza. Ezek után még csak t. képviselőtársam és barátom, Madarász József igen jeles beszédének egy vonatkozására akarok parányi észrevételt tenni. (Halljuk!) Megsebezte azon többség kebelét, mely az előbbi föliratokat terjesztette föl, azon állítása, hogy vessünk számot magunkkal, mi eredmenye lett eddigi loyális és jóakaratú törekvéseinknek. Viszont méltán kérdem t. képviselőtársamtól: az ő és tisztelt társai eljárásának mily eredménye lőn? És nagyon fájdalmas érzéssel mondom, hogy én soha megfoghatatlanabb hibát nem láttam a politika és diplomatia terén, mint midőn a kormányra, mely a felség iránt hűségre van kötelezve, azon többség szava, mely bizalommal és az igazságérzet teljes reményével közeledett fejedelméhez, ép oly csekély nyomatékkal bir, mint szava azon kisebbségnek, mely a körülményeknél fogva indokoltan nem hitt, nem bízott és nem remélt. De,