Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.
Ülésnapok - 1865-68
LXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 153 mányától megfoszsza, az olasz egységet megháborítsa. Ilyen kormánytól, az osztrák kormánytól az Ínséges nép részére segélyt nem várok, nem várhatok. Azért sem várhatok segélyt, t. képviselőház ! inert élénk emlékezetemben vannak a 48-iki események. Könnyen megtörténhetnék, hogy oly egyének rendeltetnének a pénz és gabona kiosztására, kik az elosztásban mindent fölhasználnának arra, hogy mi ismét a vitéz szerb nemzettel, mely velünk együtt három század óta üldöztetett, román testvéreinkkel, és a többi nemzetiséggel ismét súrlódásba jöjjünk: mert én a bécsi kormány intézkedéseinek soha sem fogok hinni, s nem is hittem soha sem. Absolut módon uralkodik , csak a személyek változnak. Azt mondják, hogy Magyarországban magyar kormány létezik; de én még magyar kormányt nem látok. Magyar kormány intézkedéseiről is hallottam szólni; de ily intézkedéseket nem ismerek, csak azt tudom, hogy az absolut kormány Magyarországban magyar irodákat tart. Még csak néhány szót, t. képviselő urak; én úgy is ritkán szoktam szólani. Azt is előhozták, hogy a moratórium a nemzetnek hitelét tönkre tenné. Uraim, a moratórium nem fogja se csorbítani, se tönkre tenni a nemzet hitelét, ámbár én sem kívánom azt elhatároztatni most, midőn az országgyűlés nem intézkedhetik alkotmányos úton. A magyar nemzet hitelét már századok óta az absolut hatalom s a német írók rontották meg, de maga a szükségre szorítkozó moratórium nem rontaná meg. És ha Kállay módositványát azért nem akarják meghagyni, mert abban moratóriumról is van szó. hagyják ki azon egy szót, mely a moratóriumra vonatkozik, és tessék elfogadni a nélkül. (Helyeslés balról.) Én Kállay Ödön barátom módositványát pártolom, ámbár mindig a határozat pártolóihoz tartoztam, és szerettem volna, ha a ház szives volt volna, tekintetbe véve a mostani Ínséget, erélyes határozatot hozni. Mert higye el a t. ház, hogy a kormányok, legalább az absolut kormányok jobban meg szokták érteni az erélyes határozatot és jobban is hajtanak arra. Leginkább azért pártolom Kállay módositványát, mert benne van, hogy az absolut rendszerből kifolyó minden törvénytelenségért a felelősséget az úgynevezett magyar kormányférfiakra és azokra rója , kik nem átalják szentségtelen kézzel akadályozni alkotmányunk visszaállítását. Kötelességünk megmondani, hogy a nemzet alkotmány nélkül nem lehet, hogy a népnek a kormánytól könyöradomány nem kell, másra nincs szüksége, csak az alkotmány visszaállítására, és majd fog segíteni magán. KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 / 6 II. Szeretném, ha szavaimat Bécsben is meghallanák; (Zaj. Közbekiáltás: Meg fogják hallani!) ha meghallanák az absolut kormány irodáinak vezetői, és cselekednének úgy, hogy ne sújtsa őket az, a mit a latin író mond: Lento gradu ad vindictam sui divina procedit ira; tarditatemque supplicii gravitate compensat. Tisza Kálmán: T. képviselőház! Többen azok közül, kik már tegnap is előttem szólottak, nem igen kedvező képét adák a helyzetnek, melyben a t. képviselőház és az egész országgyűlés jelenleg van. De talán legkedvezőtlenebbül tünteti elő a helyzetet maga azon két innditvány, melyek egyike a föliratra, másika a végzés vagy határozat hozatalára nézve beadatott: mert mindenike elmondja, miket kellene tennünk és miket tehetnénk, ha alkotmányunk helyre volna állítva; és mindenike ezzel fejeztetik be: „Azonban az alkotmány helyreállítva nem levén, forduljunk a íéjedelemhez," és magunk részéről egy, ugyan tiszta szívből és lélekből eredő, de a körülmények kényszerűségénél, alkotmányos és törvényes kötelességeinknél fogva igen szűk határok közé szorított ígéretet tesz. Nem czélom helyzetünk szomorú voltát rajzolni, mert a mennyire tőlem telik, kerülni akarom én is a keserűséget; ámbár valóban nem volna csoda, midőn az ország egy komoly háborúba hevertetik—akkor, midőn oly nagy szüksége lenne, hogy a tizenhét év óta ütött sebeket gyógyítsa, hogy majdnem végkép leroskadt anyagi helyzetét javítsa, — midőn az államnak terhei, melyek jog és törvény szerint bennünket nem illetnek, de melyeket mégis tettleg viselünk, szaporittatnak — mihez még az is járul, hogy jelen alkalommal is csak kevés részét vagyunk képesek teljesítni annak, mit teljesíteni szeretnénk,— valóban nem lehetne csodálkozni, mondom, ha szivünk fájdalma a keserűség cseppjeit öntené nyilatkozatainkba. Én épen ezt akarom kerülni, és áttérek az előttünk fekvő tárgyra. Midőn a t. ház, legelső mindenek között, a népet fenyegető inség irányában határozott, midőn egy választmányt a javaslatok elkészítésével megbízott, ez által rázván föl a köztudomás szerint még akkor az átalános veszélyben csöndesen szunyadó kormányt, akkor én azon nézetben voltam, hogy fölirattal járuljunk 0 Fölségéhez. ezen föliratban egyebek közt magam is óhajtván — mint legczélszerübb, sőt mondhatnám, egyetlen teljesen czélszerfí eszközt arra, hogy a veszély elelhárittassék — fölkérni, hogy alkotmányunkat visszaállítani méltóztassék. Mialatt a képviselőház bizottsága a rá bizott teendőkkel foglalkozott, O | Fölsége, mint tudjuk, megtette az első intézkedést; és én nem látok benne logikátlanságot, ha ezen I intézkedés után felírni nem akarok, hanem végzést 20
