Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-67

148 LXVÍI. OKSZÁGOS ÜLÉS. ségét e részben mindig a rendelkezhető tőkék létezése és a szükséges eszközök czélszerü alkalmazása föltételezi. A hol e föltételek nem hiányoznak, az egyes egyszerűen boldogabb időkben megtakarított tőkéjét veszi igénybe, erszényébe nyúl és igy segit magán; a társadalom pedig helyhatósági úton megadóztatja magát, hogy a munka-tehetleneket a legszükségesebbekkel ellássa s a pangásra jutott munkaerőnek a társadalom közérdekében hasznos munkatért nyisson. Ép s egészséges szervezettel biró, tőkegazdag államban a segélyzésnek e neme alkalmazható ; s a tapasztalat bizonyítása szerint ez soha sem tévesztette még üdvös hatását. Nem egy tanulságos példát idézhetnék erre nézve a múltból hazánkban, és különösen fölemlíthetném az 1846-iki szűk termést, melynek káros következményei a megyék és egyéb törvényhatóságok útján el lőnek hárítva, a nélkül, hogy — mint 1863-ban —• az állam közbejötte igénybe vétetett, vagy az államsegélyezés utóbajai a segélyzettekre nehezedve később érezhetők lettek volna. Az inség megszüntetésével az inség gyászos emléke is eltűnt. De, véleményem szerint, a segélyzésnek e neméről jelenben szó nem lehet: egyrészt azért, mert daczára ismételt fölterjesztésünknek, máig is a megyék és alkotmányos hatóságoknak csak puszta nevét birjuk; másrészt meg azért is, mert a 17 év óta mereven folytatott absolut rendszer a kész tőkéket hazánkban fölemésztette, az uj tőkegyűjtést lehetlenné tette s a földmives és földbirtokos osztályt legnagyobb számban oda kényszeritette, hogy beruházási tőke hiányában termő erejében különben is megfogyott birtokát uzsorás kölcsönnel terhelje, főkép azért is, hogy az idegen kormány által minden befolyása nélkül rá rótt aránytalanul terhes adót megfizethesse. E szerint a földmives, földbirtokos és az ezekkel szoros viszonyban álló iparos osztály saját tőkével nem birván s hitele is az elébb érintett ok miatt meg levén rendítve, se önerejére, se kölcsönre nem támaszkodhatik a fenyegető Ínséggel szemben, és igy se magán s szűkölködő felebarátjául nem segíthet, se a szünetelő munka értékesítésére módot egyénileg úgy, mint testületileg nem nyújthat. Hogy a terménygazdag Magyarország egyetlen aratás hiányai miatt már mindjárt ily szomorú helyzetbe juthat, azon csodálni valót csak az talál, ki az államgazdaságnak a magán gazdassággal való szoros viszonyosságát nem veszi tekintetbe s ennélfogva nem képes belátni, hogy a hol 17 év alatt, a lehető legmagasb fokig fölcsigázott adón túl, az állam, bevételi hiányainak pótlása végett, három ezer millió forint kölcsönre szorult, ott az egyeseknek megtakarításra vagy tőkeszaporitásra gondolni sem lehet. E nyomasztó és halas zthatlan segélyt kívánó helyzetben nézetem szerint segítni csak is egyedül az államhatalom van hívatva segítni olymérvü nemzeti kölcsön útján, melynek segedelmével ne csak a munka-képtelennek nyújtassák alamizsna, ne csak a munkás juttassák munkához, de mindenekfölött az annyira kizsarolt iparos, szőlő- és földműves és átalában a földbirtokos osztály is ki legyen ragadva az uzsora örvényéből, melybe különben menthetetlenül elmerülni kénytelen. Az államhatalom alkotmányunk szerint a fejedelem és törvényhozó test közt van megosztva ; de megosztva a kötelesség terhe is. Mi, a nemzet képviselői, azon időben, melyben a törvény értelmében itt egybegyűltünk, az államhatalomnak alkotmány szerint minket illető részét is kezünkbe vettük. S azzal nem élni akarr ni, kötelesség-mulasztás lett volna részünkről. Es mi, hazánk jogi védelmében, nem is késtünk ezen alkotmányos hatalommal élni az által, hogy hazánknak jogilag- soha meg nem szüntethetett alkotmánya teljes és tettleges helyreállítását ismételve sürgettük. Igaz, hogy még eddig sikert nem láttunk; de annál, a mit e részben tettünk, se alkotmányos hatalmunk, se felelősségünk tovább nem terjed. (Helyeslés.) T. ház! Ep oly mellőzhetlen kötelességnek tartom részünkről e hatalmunkkal élni a haza anyagi és ettől választhatlan erkölcsi létének megmentésén is, a fenyegető veszély ellenében határozatilag kijelentve azt, hogy ereszben — 0 Felsége egyenes fölszólitására—megteendjük mindazt, mit alkotmány és törvény szerint tehetünk, hozzá adván még, hogy szükség esetében e részben a nemzet kezdeményezési jogával is élni fogunk: mert ha ezt hozzá nem teszszük, t. ház! nem tudom, miként fogunk megfelelni azon föladatunknak, melyet kifejteni bátorkodtam. Mert ha mi csupán petitionáló gyűlésnek tartjuk magunkat, oly gyűlésnek, mely örökösen kér, zörget az ajtón, és ha meg nem hallgatják, elmegy az ajtótól; ha, mondom , ilyeneknek gondoljuk magunkat: akkor ehhez nincs szavam. De véleményem szerint áll az, hogy miután itt megjelentünk, az államhatalom részesévé lettünk; ezen hatalomnak megvan a maga határa; de ezen belül rendelkeznünk nem csak szabad, de kötelességünk is. (Helyeslés.) És ha mégis e bajon, az alkotmányos út mellőzése miatt, a végrehajtó hatalom részéről segítve nem lenne; s ha e miatt netalán a társadalmi rend is szenvedni fogna: ez megint csak újabb bizonyítékaként lesz fölmutatható azon rég elismert nagy igazságnak, hogy az absolutismus rendkívüli időkben még amaz általa fennen hirdetett rend fentartására sem képes; nem pedig azon egyszerű ok-