Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-57

LVH. ORSZÁGOS ÜLÉS. 93 Elnök: Azt hiszem, a t. ház, az előbbi szo­kás szerint is, e jelentés kinyomtatását rendeli el? (Helyeslés.) Ki fog nyomatni *). A t. ház a székesfehérvári Vörösmarty-ünne­pélyre egyik alelnökét méltóztatott kiküldeni. Ha meghallgatni méltóztatnak, az alelnök úr jelentést kivan tenni. (Halljuk!) Zeyk Károly: A tisztelt ház rendelete nyo­mán több képviselőtársammal megjelentem Szé­kes-Fehérvárott, megvinni a tisztelet adóját a ko­szorús költőnek és jelen lenni a szobor leleplezése ünnepélyén. Köszönetet hozok az illetőktől a t. liáznak azon megtiszteltetésért, hogy küldöttség által méltóztatott részt venni ezen ünnepélyen. Az ünnepély nagyszerű volt, és tárgyához illó' ko­molysággal ment véghez. Miről a t. háznak jelen­tést tenni kötelességemnek ismertem. (Helyeslés.) Elnök : Következik a tizenkettes bizottság jelentése, melyet Horvát Boldizsár lír fog előadni. Horvát Boldizsár előadó (olvassa a tizen­kettes bizottság jelentését a megyék és községek rende­zése, a eodipcatio , a vallás és közoktatás, az anyagi érdekek, végre a közintézetek ügyében alakíttatni ren­delt öt rendbeli bizottság mindegyikébe választandó ta­gok száma iránt.) Elnök: Azt gondolom, a ház szabályai szerint, a bizottság jelentése, miután fölolvastatott, ki vol­na nyomandó és tárgyalására a határidő napi­rendre kitűzendő; vagy talán máskép méltóztatik intézkedni a tisztelt ház? (Fölkiáltások: Elfogad­juk ! Többen: Ki kell nyomatni.') Deák FerenCZ: A mi jelentésünkben semmi sincs, a mi iránt a háznak határozatára szükség lenne, mint az egyes küldöttségek számának meg­határozása, ez pedig valami különös tárgyalást nem kivan. Erre a ház most is kimondhatja, hogy igenis, ezt a számot elfogadja; és hozzá teszem, hogy még igen nehéz volna a mélyebb részletekbe belemenni, mert az egykissé complicált dolog. A ház kimondotta azon óhajtását, hogy a háznak minden tagja működjék valamely bizottságban, és ez okból elhatározta, hogy minden tag, a ki akar­ja, írassa be magát egy, vagy ha ugy tetszik, több bizottságba. Ezt nem azért tette a ház, hogy a kik valamely bizottságba magokat beíratták, azokat épen azért más bizottságba tegye. Ide tehát com­binatio kellett, s ennek eredménye a számnak meg­határozása.Csak például hozom föbhogy a megyék és községek rendezésére kiküldendő bizottságba ere­detileg 70 — 80 tagot hoztunk javaslatba; de mi­után 210 és egynéhány tag jegyeztette föl magát ezen bizottságba, valamennyien pedig ezen bizott­ságban helyet nem foglalhatnak: igen természe­tes, hogy föl kellett emelni azon számot; ezt pedig, *) Lásd az Irományuk 30-dik számát. ha jól emlékszem, 108-ra emeltük. Ehhez combi­natio szükséges, ebbe tehát combinatió nélkül bele sem szólhatunk. Azt vélem, a háznak tökéletesen mindegy, akár 105, akár 108 határoztatik. A ház tehát az ajánlatba hozott számot egyszerűen elfo­gadhatja, vagy pedig kimondhatja, hány tagot ki­van meg választatni. A bizottság javaslatának kinyomatása annyi­ban nem lesz helytelen, hogy a választók mind­egyike lássa, hány tagot kell az egyik, hányat a másik bizottságba választani. A határozatot tehát most is kimondhatjuk és a választás idejét kitűz­hetjük. A választás idejére is megmondom vélemé­nyemet. (Halljuk l) Minthogy öt bizottságot, s ezekbe tán 400 vagy nem tudom hány tagot kell választanunk, ez az egyes képviselőknél is több combinatiót és kölcsönös értekezést kíván. Azt hi­szem, e kölcsönös értekezésekre legalább is 2 — 3 nap szükséges. Ma hétfő van, keddet és szerdát természetesen tanácskozási időre kell számítanunk, csütörtökön ünnep van, igy tehát a választást pén­tekre lehetne kitűzni; de ezzel azért nem nyernénk semmit, mert a jegyzőknek arra, hogy a beadott szavazati jegyeket összeszámítsák, egy napot kell engednünk. Szombaton kellene tehát a szavazató­kat összeszámítani; de vasárnap megint rendesen nincs ülés. Azért azt hiszem, legczélszertíbb volna, ha szombaton adnók be a szavazati jegyeket, a melyeket vasárnap a jegyzők összeszámítván, a választás eredményét hétfőn ki lehetne hirdetni. Vé­leményem szerint tehát a választást szombatra le­hetne kitűzni; addig elég idő is lesz a tanácsko­zásra. (Átalános helyeslés.) Elnök: Minthogy a mélyen tisztelt indítvá­nyozó úr javaslatát méltóztatnak elfogadni, hatá­rozatba megy, hogy a ház a tizenkettes bizottság javaslatát elfogadván, annak kinyomatása elren­deltetik *), és szombaton a szavazatok beadatván, hétfőn aziitán az eredményt ki lehet hirdetni. (He­lyeslés.) Most az állandó igazoló bizottság jelentését fogja előadni Királyi Pál előadó. Királyi Pál előadó (olvassa az állandó iga­zoló bizottság jelentését Siklóssy Károly mohácsi kerü­leti képviselő megválasztására vonatkozólag. A bizottság a szabályszerű 80 napi határidő föntartása mellett igazolást véleményez. Helyeslés.) Elnök: E szerint Siklóssy Károly mohácsi kerületi -képviselő a 30 napi határidő föntartása mellett igazoltatik. (Helyeslés.) A kérvényi bizottság jelentésével elkészülvén, részéről azon kérelmet vagyok bátor a t. ház elé terjeszteni, méltóztassanak jelentésének tárgyalá­*) Lásd az Irományok 31-dik számát.

Next

/
Thumbnails
Contents