Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.
Ülésnapok - 1865-57
94 LVI1. ORSZÁGOS ÜLÉS. sara napirendet határozni. Minthogy, a házszabályok szerint, a kérvényi bizottság jelentésének előterjesztése előtt, ezt legalább három nappal előbb a háznak be kell jelenteni, azt hiszem, e jelentést a szombati ülésre lehetne napirendre tűzni. (Helyeslés.) BoniS Sámuel: Csak egy körülményre bátorkodom a tisztelt ház figyelmét fölkérni. Minthogy a kérelmi bizottság a házszabályok szerint hónaponkint újra választatik, a jelenleg működő bizottság hónapja pedig már eltelt, méltóztassanak a kérelmi bizottság választására napot kitűzni. (Helyeslés.) Elnök: Ha ezt elfogadni méltóztatnak, a kérvényi bizottság tagjaira is szombaton adathatnának be a szavazatok. (Helyeslés.) Még egy iromány érkezett be az elnökséghez, melyet azért tartottam későbbi előadásul, mert már egyszer a ház tanácskozásainak tárgyát képezte, t. i. Szerémmegye folyamodványa, melyben a szerb congressus határozatait ezen országgyűlés által tárgyaltatni kéri. E folyamodványt a ház kinyomatni határozta, kijelentvén egyszersmind, hogy mindaddig, mig a ház a szerb congressus határozatait nem ismeri, tárgyalásukba nem bocsátkozhatik. Ennek következtében eredeti másolatban, de szerb nyelven, elküldöttek a congressus határozatait. Erre nézve, azt hiszem, mindenekelőtt azt méltóztatnak határozni, hogy lefordíttatván, kinyomassanak ? Ghyczy Kálmán: Tisztelt ház! Midőn Szerémmegye folyamodása a t. ház előtt fölolvastatott, a nemzetiségi bizottság még nem volt kiküldve. Minthogy pedig a ház ezen folyamodást a kérvényi bizottsághoz, melyhez szorosan nem is tartozik, utasítani nem akarta, nézetem szerint igen helyesen történt, hogy egyszerűen kinyomatását rendelvén el, magának a további tárgyalást fentartotta. Most már a nemzetiségi bizottság ki van küldve. Szeréinmegyének folyamodása pedig s ezenkívül a congressus actái is, ámbár egy részben a vallási tárgyakat érdeklik, de mint vallásiak kapcsolatban vannak a nemzetiségi kérdéssel is: én tehát azt bátorkodom indítványozni, hogy mivel itt oly iratok és kérvények megbirálása kívántatik, melyek a nemzetiségi ügygyei összeköttetésben vannak, méltóztassék a t. ház e kérvényt a hozzácsatolt melléklettel együtt további tárgyalás végett a nemzetiségi bizottsághoz utasítani. (Helyeslés.Felkiáltások:Es a vallási bizottsághoz is!) Igenis, a vallási bizottsághoz is. Elnök: Méltóztatnak ezen indítványt elfogadni? (Elfogadjuk!) Ennélfogva Szerémmegye kérvénye, a szerb congressus határozataival együtt, a nemzetiségi és vallási, illetőleg a közoktatási bizottsághoz kiadatni rendeltetik. Szentkirályi Mór: Ha ez iratok két bizottságnak külön adatnak ki, könnyen megtörténhetik, hogy az egyik a másikétól eltérő véleményt fog adni. BÓniS Sámuel: Ez nem fog szükségkép bekövetkezni, mert midőn a tisztelt ház a tizenkettes bizottság véleményét elfogadta, ezzel együtt elfogadta azon eszmét is, hogy, ha két bizottság munkálata összevág, ezen két bizottság egymással érintkezzék. (Ügy van!) Elnök: Bátorkodtam már kimondani a határozatot, hogy a két bizottságnak adassék ki a végett, hogy azok egyetértve adják véleményüket. ManOJlOViCS Emil: Ugy emlékszem, hogy a congressus határozataiban a vallásra igen kevés vonatkozás történik, ott csak a nemzetiségi kérdés forog fen; s annál könnyebben lehet rajta eligazodni, mivel csak egy szakasza van, mely a vallásra vonatkozik. Elnök : A mai ülésnek nem levén több tárgya, azt a t. ház engedelmével föloszlatom. A jövő ülés szombaton 10 órakor fog tartatni. Az ülés végződik d. e. 1Q 1 /, S órakor.