Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-56

•8? LVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. melyeket Urményi érdeklett felei állítottak ki, s melyek nem hitelesek. Én tehát az igazoló bizottság véleményét pártolom s az igazolás mellett vagyok. (Szavazzunk!) JekelfalUSSy Lajos: (Zaj. Szavazzunk !) El­fogadom azon elvet, melyet Apponyi György gr. képviselő ur fölállított, hogy nem törvényes dolog, hogy a jogosultak a szabad választástól elüttesse­nek ; azonban máskép is magyarázom: mert ugyanez áll a másik részre is, azon pártra, mely Lukynich urat képviselőnek megválasztotta, a mely valóság­gal szabad választási jogától üttetnék el, ha ezen törvényes választás a kisebbségben volt ellenpárt fondorkodásai s kifogásai miatt megsemmisíttetnék. Okadatolom ezt az által, hogy mihelyt uj válasz­tás van, akkor már az első választási tényre nézve szabadon nem gyakorolhatta a maga választási jogát, mert utasítva van — az első választás tör­vényessége daczára — egy másik választásra. (De­rültség. Zaj.) Elnök: Hallgassuk ki a t. képviselő urat. JekelfalUSSy Lajos: Okadatolom ezt min­denekelőtt magából a kérvényből és magokból a vizsgálati iratokból. Kitűnik az egész választás folyamából, hogy az óvást nem azok tették, kik jogosítva voltak óvást tenni .• mert azon tíz tag, ki először a szavazást kö­vetelte, a midőn először tűnt ki, hogy még másik jelölt is van, szavazott és 55 taggal együtt lesza­vazott, tehát csak ezek voltak törvény szerint jogo­sítva magára a választási tényre nézve észrevé­telt tenni. Azt állítják, hogy a választók szétverettek és így szabad választási jogukban megvoltak akadá­lyozva. De maga a kérvény harmadik pontja azt mondja: „némelyek hazafordulván"; tehát igen kevesen lehettek azok: mert kitűnik a vizsgá­lati iratokból, hogy maga a követjelölt Urményi mintegy megparancsolta a maga pártjának, men­jenek haza, és így maga ezen körülmény, mely több minden tanúskodásnál, és maga a följebb­íblyamodásnak s a képviselőházhoz való reclamás­nak illető kitétele megmondja, hogy nem a nagyobb rész fordult vissza. Továbbá azok, kik a kérvényt aláirtak, mind olyanok voltak, kik jelen voltak ugyan, de nem akartak szavazni. A beiratásra nézve is azt pa­rancsolja a törvény, hogy ha én jogosítva vagyok és mégis be nem irnak, magam reclamáljak, és nem adott egy harmadiknak jogot, hogy nevemben reclamáljon. Mivel az itt reclamálók között nincs senki, ki azt mondaná, hogy ő meg lett sebesítve, és választási jogától bármi módon megfosztva: erre nézve panaszkodó nincs. Mivel tehát kitűnik, hogy maga a követjelölt küldte haza választóit; mivel maga a kérvény is azt mondja, hogy csak némely választó ment vissza, és ezek közül többen vissza is jöttek: ez azon gya­nút ébreszti bennem, hogy ezen párt kisebbség­ben érezvén magát, ezen ürügyet felhasználta. (He­lyeslés.) Mivel pedig nem akarok oly praecedenst szolgáltatni valamely pártnak, hogy az kisebb­ségben érezvén magát, épen olyanok által, kik jo­gosítva nincsenek reclamálni, reclamálhasson és a választást megsemmisíttesse: a bizottság vélemé­nyét pártolom. (Szavazzunk! Zaj.) Zichy Antal : (Szavazzunk!) Ha a bizottság igen tisztek előadója megérintette volna, hogy a fölolvasott jelentés a bizottság többségének véle­ménye, akkor nem fárasztanám a t. ház becses figyelmét, (Fölkiáltások : Nem szokásos!) Nem mon­dom , hogy ez okvetlen szükséges; hanem lelkiis­meretem megnyugtatására, és azon tiszteletnél fogva, melylyel a választók szabadsága iránt vi­seltetem, kénytelen vagyok a t. ház figyelmét azon kételyekre fölhívni, melyek bennem az illető ira­tok tüzetes átolvasása után ezen választás érvényes­sége iránt támadtak. (Halljuk!) En annyira objective tárgyaltam az igazolási kérdéseket, t. ház, hogy a mely esetekben szeren­csés voltam mint előadó működni, mindig lehető­leg kikerültem a nevek megemlítését. Megemlítet­tem a követet, a ki meg volt választva, megemlí­tettem az ellenjelöltet, de részemről se akkor nem létezett, se a jelen esetben nem existál, sem Ur­ményi, sem Lukynich. (Zaj.) A dolog lényege, t. ház, az, vajon a választók szabadsága meg volt-e sértve? s nem volt-e a választók tetemesrésze választási jogá­nak gyakorlatában tettleg akadályozva ? Ezen kér­désre az acták oly választ adnak, melynek következ­tében kénytelen vagyok a választás megsemmisítésé­re szavazni. Az összes tanúk — pedig igen számosan vannak — egyhangúlag azon tényt constatálják, hogy az egyik párt a választás színhelyéről erő­szakkal ki volt verve. Ez oly tény, mely a tanúk­nak öszhangzó vallomásaiból kitűnik. Már, hogy utóbb, a rend helyreállítása után, visszajöhettek-e vagy visszajöttek-e mindnyájan : ez oly kérdés, melyre nézve előttem szóló Apponyi gróf tisztelt tagtársunk, ugy hiszem, kielégitőleg megfelelt. Még egy lényeges körülményt vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani. A ház sok előfordult esetben a számarányt vette figyelembe annak kipuhatolására, vajon, habár kisebb, lényegtele­nebb hibák történtek is, föltehető-e, hogy a valódi többség csakugyan a megválasztott képviselőre szavazott. Méltóztassanak figyelembe venni, hogy a jelen esetben 2779 volt összeírva és ezek közül Lukynichra, a rendnek ama botrányos megzava­rása és állítólagos visszaállítása után, 1322 szava­zott. Itt tehát átalános többség nincs. (Ellenmon­dás.) Ha az összeirt választóknak többsége Luky-

Next

/
Thumbnails
Contents