Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75, badság ezen választásnál meg van sértve. Már pedig ennek a háznak jövendőre ugyan joga van tíj törvényeket alkotni, de tagadom, hogy midőn mi mint bírák működünk, a törvények alkalma­zását elmellőzni jogunk volna. (Helyeslés.) A törvény egyenesen és világosan megszabja, hogy szakadat­lanul mindaddig tartson a választás, mig csak egy választó van a választás színhelyén. Már most akármint okoskodott is azon kerületnek választási elnöke, kérdem: kitetszik-e az átalános többségből, hogy a kik még szavazatot igényeltek, vagy, a kik már szavaztak, azok közül valamelyik nem bir választási képességgel? Épen azért kellett volna a szavazást tovább folytatni, hogy kitűnjék, kik akarják magokat szavazásra becsempészni. Megvallom, igen fájlalom, ha akár mely egyesnek sérelme történik. Meglehet, hogy Wo­dianer úr nem tett semmi olyast maga, hogy a képviselőséget tilalmas úton megnyerje ;de nekünk a törvénytől eltérni nem szabad; a törvény szavai pedig oly világosak, hogy habár egyeseken sére­lem esik is, azt nekünk valakire való tekintetből sértenünk nem szabad. Ennélfogva nem szavazha­tok az osztálylyal s a választást megsemmisíttetni kívánom. (Helyeslés.) Tisza Lajos : Előttem szóló kifejtette az én érveimet is. Csak azt akarom még mondani, hogy a törvény szava világos és ellene lenni nem kívá­nok. Világos a törvény szava, hogy mindaddig kell szavaztatni, míg szavazó jelentkezik; s világos a törvény szava, hogy csak oly képviselő fogad­ható el, a kinek választási jegyzökönyve rendben van. Itt sem a választási jegyzőkönyv rendben nincs v sem a törvény parancsának elég nem téte­tett. Én azért sítése mellett vagyok. (Helyes ! Szavazzunk! Zaj.) Domahidy Ferencz : T. képviselőház! Én a szót szaporítani nem fogom (Zaj) és csak a kö­vetkezőt jegyzem meg. Miután Bónis képviselőtár­sunk nézetem szerint tisztelt Úrményi képviselő­társunknak megfelelt, magához e tárgyhoz nem is szólok; hanem szólok csak azért, mert indítvány tétetett itt, mielőtt az igazolási kérdéshez hozzá­fogtunk volna, hogy az igazolásokat jogi szem­pontból tárgyaljuk és de jure Ítéljük meg. Bár ez ellen, nézetem szerint, eddig is vétettünk; de a jelen esetre nézve, azt hiszem, a törvény világosan szól, s nem is lehet kérdés, hogy a választásnál törvénytelenség követtetett el. En részemről cso­dálkozom, hogy e választás felett itt még csak discussio is foly. Én egyenesen a megsemmisítésre szavazok (Helyes!) Csanády Sándor : Én a választás megsem­misítése mellett nyilatkozom, nyilatkozom pedig azon oknál fogva, mert a választásra kiküldött el­nök nyíltan az 1848-iki évi V. t. ez. 33. §.-sa el­len járt el. Nyilatkozom továbbá annálfogva is, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy a szavazás­nak felbeszakasztása az okból történt, mert attól lehetett tartani, hogy ha minden szavazó nyilatko­zik, a szavazatok összeszámításából nagyobb szám fog kijönni, mint a milyen szám volt az összes ösz­szeirottaké, következőleg tehát kivilágosodhatott volna azon körülmény, hogy az elválasztott kép­viselőre olyanok is szavaztak, a kik szavazási jog­gal nem birtak. (Helyes ! Szavazzunk 1) Tóth Vilmos jegyző: Podmaniczky Fri­gyes b. képviselő úron van a sor. Podmaniczky Frigyesbáró: Lemondok a szóról. Tóth Vilmos jegyző: Tisza Kálmán képvi­selő úron van a sor. Tisza Kálmán: Én is lemondok a szóról. Tóth Vilmos jegyző: Kurcz György kép­viselő úron van a sor. Kurcz György : Tisztelt ház! Ha az utá­nam szóló képviselőtársaim elállnak szavuktól, én sem szólok. (Halljuk! Zaj.) Igen rövid leszek; csak tisztelt képviselő társam , Ürményi József előadá­sára akarom azon megjegyzést tenni, hogy épen ellenkezőleg látom állni a dolgot. Ugyanis a jegy­zőkönyv tanúsága szerint egy pártvezér, hivatkoz­va a hátralevő szavazókra, azt mondja a szavazás folyama alatt : „Én lemondok magam és pártom nevében szavazati jogomról, mihelyt ki fog tűnni az összes szavazatok átalános többsége." Azonban a jegyzőkönyv azt is látszik mutatni, hogv okvet­lenül kellett lenni ezen pártbelieken kívül más sza­vazóknak, a kik később érkezvén be, szavazatukat még be nem adták. Másrészt kétségtelen, hogy egy pártvezér a választók bizalma által még ko­rán sincs jogosítva pártja nevében annak szavazati jogáról lemondani. Tulajdonképen tehát nincs is ok ez ügyet bővebben tárgyalni, miután a törvény világosan azt mondja, hogy mig szavazó jelentke­zik, a szavazás folytatandó. Ezek alapján én a megsemmisítés mellett szavazok. (Zaj.) Vadnay Lajos: Tisztelt képviselőház! Mi­dőn mint bíró álmk itt, nem szabad személyre fi­gyelemmel lennem, és igen jól monda t. képvise­társam, Klauzál Gábor a múlt alkalommal, ha nem mondaná is az 1848: V. 47 §-sa, mely igy szól: „Azon választások iránt, melyeknek törvényes­sége bármely tekintetből kérdésbe vétetnék, a kép­viselő tábla intézkedik* , in stricto juridico sensu kell eljárnia. Ha nem ismerte volna el Ürményi József képviselőtársam mindazt, a mit a 33 § tartalmaz, hogy t. i. az elnöknek nem lehet olyan jogot tulajdonítani, hogy önkényileg gyakorolja a nemzet legfőbb kincsének, a szabad választá­si jognak kezelését, nem szólanék. Hanem azon má­sodik nyilatkozatát illetőleg, melylyel Wodiáner 10*

Next

/
Thumbnails
Contents