Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-8

VIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 55 osztály véleményét, azzal eldöntötte a fölmerült kérdést is. Azért első' kérdés az volna, vajon az osztály véleményét elfogadjuk-e vagy nem ? (He­lyeslés a jobb oldalról.) Ürményi József: Ahhoz, mit Somssích Pál tisztelt barátom mondott, csak azt adnám hozzá, hogy ha azon kérdés tétetnek fel, melyet elnök ur indítványozott, egy másik kérdésre volna ismét szükségünk. Ha ugyanis a fölött kellene szavaz­nunk, vajon a főispán által elrendelt vizsgálat je­lentését hivatalos okmánynak fogadjuk-e el, vagy semmisnek, vagy olyannak, melynek tartalma mindamellett, hogy az okmány hivatalos érvényét el nem ismerjük, a ház figyelmét nem kerülheti el: ekkor a kérdést kettőre kellene osztani, t. i. hogy a főispáni vizsgálat tényét a ház tekintetbe veszi-e vagy nem'? és vajon azt, mit a főispáni vizsgálat tartalmaz, mi ennek következtében kiderült, és mi­nek folytán az osztály e véleményét hozta, tekin­tet nélkül hagyjuk-e*? Alig hiszem pedig, hogy a t. ház ezt is tekintet nélkül akarná hagyni. Azért én inkább az osztály véleményét kívánnám szava­zás alá bocsáttatni. (Helyeslés a jobb oldalon.) Perczel István: Tisztelt ház! Hogy ezen do­log felett tökéletes ítéletet hozhassunk, szükséges­nek tartom , hogy visszamenjünk a dolog erede­tére. Tegnap kezdtük, és tegnap az határoztatott, hogy olvastassanak fel az irományok. Ma hozzá fogtunk az irományok felolvasásához és ez soknak nem tetszett. Ennek következtében Patay tagtár­sunk azon indítványt tette, hagyjuk el az iromá­nyok felolvasását, annyival inkább, minthogy ezen irományok semmiseknektekintendők,félrevetendők. Erre keletkezett a vitatkozás. Most tehát a ház sza­bályai szerint az volna a kérdés, elfogadtatik-e az indítvány vagy nem? Ha a ház többsége azt el­fogadja és félreveti az irományokat, akkor lehet a dolog érdeme fölött más, — és ha el nem fogad­tatik, ismét más véleményt mondani. Én tehát a kérdést igy kívánom feltétetni: elfogadtatik-e Pa­tay tagtársunk indítványa vagy sem'? (Helyeslés a bal oldalon.) Jankovics Antal: Tisztelt ház ! Én Som­sich képviselőtársunk véleményével tökéletesen egyetértek. A felolvasott irományokat illetőleg, én azokat úgy distingválom, hogy a mennyiben a főispán által a követválasztás módjának megvizs­gálása rendeltetett el, az ily vizsgálatot mi termé­szetesen törvénytelennek tekintjük; a mennyiben azonban ily vizsgálat a főispán által oly tárgyra nézve rendeltetett el, mely hatásköréhez tartozik, a mennyiben criminálitásokra vonatkozik, ezt tör­vényesnek kell elismernünk; a mennyiben pedig a vizsgálatból oly tények derülnének ki, melyek a a választás' körüli eljárásra nézve felvilágosítást nyújtanak, azokat szintén nem hagyhatjuk figye­lem nélkül. Az itt felolvasott iromány ok közt olya­nok is vannak, melyekből kitűnik, hogy tisztviselő volt kiküldve a követválasztás módjának megvizs­gálására ; de vannak olyanok is, melyek szerint a tisztviselő egyenesen a verekedés megvizsgálására küldetett ki. A mennyiben ezen vizsgálat által oly tények derittettek fel, melyek szintén a választásra vonatkoztak, én azon meggyőződésben vagyok, hogy ezeket figyelem nélkül ép oly kevéssé hagy­hatjuk, mint egyes ember magán bizonyítványát, mert ennél kevesebb hitelesség-crel azok sem bir­hatnak. Madarász József: Tisztelt képviselőház ! Bo­csánatot kérek, de tisztelt alelnök Andrássy Gyula gróf úrral nem lehetek egy véleményben, nem le­hetek pedig azért, mert azon kérdés, melyet ő a ház t.elnöke által már föltettnek hisz, még nem is tétetett, de nem is tétethetett. Azon kérdésre nézve ugyanis, eifogadtatik-e az osztály véleménye vagy nem, csak akkor történhetik szavazás, ha az irományok, me­lyek felolvasása megkezdetett, mind felolvastattak. Nem szükséges ! Nagy zaj.) Ha nem szükséges, akkor a ház mondja ki, hogy nem szükséges az iromá­nyok további felolvasása. De csak is azután tehető fel a kérdés, vajon elfogadtatik-e az osztály véle­ménye vagy nem. Itt azonban az irományok ol­vasása közben újabb indítvány tétetett, mely a ta­nácskozási rendre vonatkozik; az alapszabályok pedig mindig megengedik, hogy tanácskozás köz­ben is tétethessenek inditvánvok a tanácskozási rendre nézve a ház engedelmével. Ez azon indít­vány, melyhez én érdemileg hozzászólani nem kí­vánok , mert ez befejeztetett. Hanem a szavazás kérdésének feltevésére nézve az elmondottak után lehetetlen a tisztelt elnök előterjesztéséhez nem csatlakoznom, mert ez mindenesetre egy oly köz­bevetett kérdés, mely a ház elé került, mely fölött tanácskoztunk, és ha mindnyájan ugyanazon véle­ményben vagyunk az indítványozóval, hogy t. i. a képviselők választására nézve senki mástól, mint a képviselőtestülettől, vizsgálat nem intézhető, ak­kor átalános felállással fogja a ház a törvényes kép­viselőtestület jogát megvédeni és jövőre is biztosí­tani. Mindenesetre, miután a tárgy vitattatott, és az írások felolvasásának befejezése előtt egy indítvány közbevettetett, erre kell legelőször is szavazni; és csak ezen kérdésnek szavazás által eldöntése után kövétkezhetik a szavazás az osztály véleményefölött. Bónis Sámuel: Tisztelt ház! Igen fontos dolog a kérdés mikénti feltétele. Némelyekben mél­tó aggodalmat szülhet az, hogy akkor, ha a kér­dés rendes utón legelsőben az osztályok vélemé­nye el- vagy el nem fogadása végett tétetik fel, ak­kor e közjogi kérdés suttyomban agyon üttetik. Azonban ezen, véleményem szerint, segíteni lehet, ! és pedig ugy, hogy két kérdés tétetik fel. Én elfő-

Next

/
Thumbnails
Contents