Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-4
20 IV. ORSZÁGOS ÜLÉS. vazati joguktól megfosztandók. Nem mehetek viszsza arra, jmi tegnap történt; hanem mivel ma kedvezőbb állásunk van, méltányosnak látom, hogy azon képviselőtársaink, kik csak azért, hogy ellenök panasz emeltetett, a mely panasz indokolva nincs, és a mely panaszra nézve a házszabályok 10. §-a alkalmazandó (t. i. hogy a folyamodás csak úgy vétetik figyelembe, ha ! okadatolva van, tehát ha nincs okadatolva, tekintetbe ne vétessék) , hogy azok ne fosztassanak meg azon állástól, melyre joguk van azon egész idő^alatt, mig a tisztelt ház ülést fog tartani. (Helyeslés.) Én így értettem az indítványt s épen azért pártolom azt részemről egész kiterjedésében, azon hozzáadással , a melyet Ghyczy tagtársunk felhozott, hogy az ügyet ne most rögtön, hanem a legrövidebb idő alatt vegyük fel. (Felkiáltások: Holnap!) Tisza Kálmán : Én ezen kérdést, hogy az igazoláshoz ma hozzá fogjunk-e, vagy ne, úgy tekintem mint eldöntöttet; legalább az utóbb szóló képviselők, úgy látom, attól elálltak. Én tehát ezen részéhez a kérdésnek nem is szólok, hanem kívánok szólaid ahhoz , hogy az igazolási kérdések mikor vétessenek elő. Uraim, azt hiszem, hogy azokon, kik még az igazoláson keresztül nem estek, sérelem egyátalában nem esik az által, ha néhány nappal később vétetik elő ügyök, feltéve, hogy a tisztelt háznak ülései nem lesznek, mert azalatt semmi jogaiktól megfosztva nem lehetnek, s azt hiszem, senkire nézve tisztelt követtársaink közül sérelem nem háramolhatik, ha a tisztelt házat, magam és igen sokak nevében, kik be is jegyeztették magokat szabadsági idő kérése végett, felkérem, hogy figyelembe véve azon körülményt, miszerint az elválasztott képviselőnek a törvény által rendelt négy heti ideje meg nem volt arra nézve, hogyügyeit kellően rendezhesse, ha mondom, fölkérem a tisztelt házat, hogy tekintettel a távolabb lakókra, kiknek lehetetlen volt ügyeiket rendezni, most, midőn a közbejövő ünnepek miatt úgy is alig lehetne ülést tartani, a legközelebbi ülés napját ne holnapra, hanem az újév utáni napokra méltóztassék kitűzni. (Atalános helyeslés.) Deák Ferencz : Tisztelt ház! Midőn előbbi indítványomat megtettem arra nézve, hogy amely képviselők olyanoknak voltak bejelentve, kik ellen semmi okadatolt kifogás nem volt, de kiket a tisztelt ház, hogy szorosan a betűhöz tartsa magát, még is elmozdított, azok még ma igazoltassanak: nem azt mondtam, hogy rögtön, hanem hogy még ma. A háznak joga van még délután is ülést tartani és ezen tárgyat tanácskozásra kitűzni. Teljéi igazsága van előttem szóló Ghyczy Kálmán képviselőtársamnak, hogy a napirendbeli szabály minden fontosabb tárgynál mulhatlanul megtartandó ; hanem fordulnak gyakran elő indítványok , melyekre nézve a tisztelt ház eltért attól a szabály-: tói és nem halasztotta a tárgyalásokat más napra, hanem azonnal bement oly indítványok tárgyalásába , melyek életbevágókul nem tekintettek. Ilyen például a Tisza Kálmán képviselő ur által felhozott indítvány, mely a mai tanácskozásra kitűzve nem volt, s én még sem tartózkodom a tanácskozásba bocsátkozni, mert nem oly lényeges dolog , hogy belőle törvény alkottassák. A ház ezt elhatározhatja akár mindjárt, akár délutáni ülésében*. Az elnapolási indítványt illetőleg pedig, ámbár az elnapolásnak hasznát nem veszem, és annál is inkább függetlenül szóihatók hozzá, én azt a kívánságot igen méltányosnak találom. (Helyeslés.) Az 1848-diki törvény, a mint már tegnap említem , azt rendeli, hogy a választások négy héttel előbb történjenek, mint az országgyűlés összeülésének napja. Ezen rendelkezésnek természetes oka az volt, hogy a kik képviselőkül választattak, elkészülhessenek, mert gazdaságát, családját senki mától holnapra el nem hagyhatja, kivált midőn előreláthatja, hogy hónapokig és talán tovább is távol lesz. Annak rendezésére volt tehát szánva a négy hét. Ennek megtartása a körülmények által lehetetlenné tétetett, a menyiben az országgyűlés kihirdetése és összejövetele napja közt nem került ki négy hét; most tehát pótolnunk kell, a minek előbb kellett volna megtörténnie, de meg nem történhetett. Pótolhatjuk pedig legalkalmasabban épen az ünnepek alkalmával. A karácsonyi ünnepektől vízkeresztig, két hét alatt hét ünnepnap van. Azt hiszem , semmi kárt sem teszünk, és méltányosak leszünk azok irányában, kik haza kívánkoznak, ha az ülést vízkereszt utáni napra elhalasztjuk. Az igazolást azonban, ha kívánja a tisztelt ház, a délutáni ülésben elővehetjük. Rónay János: Nem akarok az indítvány ellen szólani, hanem a tisztelt ház figyelmébe ajánlom , hogy ha az ülés a vízkereszt utáni napra halasztatik, legyünk méltányosak azok iránt, kiknek vízkereszt után van karácsonyuk: ilyenek a görög nem egyesült vallásnak. Tehát jó volna talán vízkereszt utáni szerdáig elhalasztani az ülést. (Helyeslés.) Zsedényi Eduárd: Tisztelt ház! Méltánylom azon képviselő társaink állását, kik valódi többség által törvényesen meg voltak választva, de valami jelentéktelen, vagy alaptalan panasz folytán, a ház szabályainak szigora szerint, a ház alakulása előtt igazoltaknak nem nyilváníttathattak, és lehetségesnek tartom, hogy ezek iránt DeákFerencz képviselőtársunk indítványa értelmében most határozzunk. Ezúttal ugyanis csak oly panaszok iránt fognánk tanácskozásba ereszkedni, melyek-