Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-26
224 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. nekünk nem a sziv, hanem az ész politikáját kell nehéz helyzetünkben követni. Én ebben vele tökéletesen egyetértek, de épen azért nembirom felfogni, hogy, ha neki is ez a véleménye, miért emiitett föl oly dolgokat,minök Horvátországban.Erdélyben s az inség ideje alatt történtek, mert bizonynyal ezeknek — habár csak egy részét teszik is azoknak, a l mik vérünket okvetetlen hullámzásba kell hogy hozzák — emlegetése nem fogja megkönnyíteni, hogy az ész politikáját képesek legyünk követni. (Helyeslés.) Figyelmeztetett bennünket a t. képviselő ur a felelősség azon roppant súlyára, mely ránk fogna nehezedni akkor, ha az Isten ismét egy ujabb ínséggel sújtaná hazánkat, és ismét nem volnánk még akkor oly helyzetben, hogy országosan segíthetnénk a szenvedőkön. Én reménylem, hogy ez eset nem fog bekövetkezni; de ha bekövetkeznék is. visszautasítom a felelősséget. Ezen felelősség azokat fogja terhelni, kik netalán az ország jogos kívánalmainak isméti megtagadása által a kibontakozást lehetlenné teszik. (Helyeslés.) Soha semmi körülmény között nem fogja terhelni azokat, kik elmegyünk a kibontakozás érdekében egészen azon határig, melyen tul hazánk megsemmisülését vonnók magunkra. (Helyeslés.) És higye el a t. képviselő ur, sokkal czélszerübben cselekedett volna, és sokkal több sikert aratott vala, ha megmondja nekünk, mikép fenyítette meg a megváltozott kormány azokat, kik saját szavai szerint az éhezők enyhítésére szánt filléreket elvesztegették, mint ezen miránk nem tartozó felelősség rémének fölidezésével. (Helyeslés.) Továbbá nem helyeslem azt sem, hogy oly nagyfontosságú kérdéseket, minő Horvátországnak, Erdélynek és a hazánkbeli nemzetiségeknek kérdése, az átalánosságból kiragadva, szóba hozott most, midőn nem csak törvényt nem hozhatunk azokra nézve, de ezen vitatkozás alkalmával még csak kifejteni sem lehet ide vonatkozó nézeteinket. Az ily kérdéseknek ily időben megemlítése elvetheti a jelenben és jövőben az izgalom magvait, de senkit meg nem nyugtat, áldást nem hozhat (Éljenzés) Azt monda t. képviselő ur beszédének folyamában, nem ugyan egy helyen, hogy nekünk osztályoznunk kell kívánalmainkat; azt monda továbbá, hogy kívánalmaink egy része kivihetlen; azt, hogy meggyőződése szerint egész jogalapunk kivihetlensége bebizonyított dolog. Én ezekre nézve igen röviden együtt óhajtok válaszolni. Tökéletes igazság, hogy a nemzet kívánalmait osztályozni lehet mindannyiszor, midőn a régi és teljes életben levő törvények alapján újak alkotásáról, vagy a meglevők változtatásáról van szó ; mert akkor azt tanácsolja a józan politika, hogy ha a kívánalmak csak egy részére, és épen a lényegesebbre nyerhetné meg a törvényhozás másik tényezőjének beleegyezését, elégedjék meg azzal, a többit pedig hagyja boldogabb időkre. De most a helyzet nem az. Mi nem kívánunk uj törvényeket, nem kívánunk uj jogokat szerezni, mint őseink, kik előtt én is meghajlom és kiknek mérsékletét és bölcseségét én is szívesen követem, de kiknél mi mégis ez esetben mérsékeltebbek vagyunk, mert ők valahányszor ily szünetelés után a fejedelemmel ismét az alkotmányos téren találkoztak, 1790ben ép ugy, mint 1825-ben, nem elégedtek meg jogaik fölelevenitésével, de sőt azokat új garantiákkal vették körül. (Helyes!) Ily helyzetben nekünk a törvények között osztályzatot tennünk nem szabad. Ha hozzákezdünk ahhoz, hogy mi osztályozzuk törvényeinket megtartandók- vagy meg nem tartandókra, vagy megengedjük, hogy helyettünk azt mások tegyék, és mi ezen osztályozást elfogadjuk : akkor igen kár lesz törvénykönyvünkre valamit tartani, akkor legjobb lesz ezt irni közjogunk élére : A magyarországi törvényeket pedig a fejedelem megtartja, a meddig akarja; mikor nem akarja, nem tartja meg. (Helyeslés.) De czélt sem érnénk ezen osztályozással, uraim : mert mi lenne belőle, ha a képviselő ur útmutatása szerint osztályoznék lényegesekre és lényegtelenekre kívánságainkat vagyis törvényeinket, melyeket visszaállíttatni óhajtunk ? Hiszen jól tudjuk, hogy épen nem a lényegtelen, sőt épen a leglényegesebbek azok, melyek visszaállítása tőlünk megtagadtatik. Azt sem tudom, mi bizonyítja be törvényeinknek s jogalapunknak kivihetlenségét. Vagy talán a bécsi államférfiaknak és — ismét magának a t. szónoknak szavaival élve — a tévútra vezetett fejedelemnek egyoldalú nyilatkozata ezt már bebizonyítja ? Én azt gondolom, a magyar kormányférfiaknak ily helyzetben kötelességök fölvilágosítani a fejedelmet, nem pedig az, hogy magok segítsenek hirdetni, hogy Magyarország jogalapjának kivihetlensége bebizonyult. (Igaz!Helyes!) Hosszasabban értekezett a tisztelt szónok a külügyi viszonyokról. Kimondta, hogy nézete szerint semmi komoly veszély az osztrák birodalmat nem fenyegeti; figyelmeztetett a veszedelmes csalódásokra, melyek érnének minket, ha politikánkban talán kívülről jövő nyomásra számítanánk; és ezzel kapcsolatban elmondá azt is, hogy szomorú, valósággal a kétségbeesés politikája volna az, ha a pénzügyi zavart vennők tulcsigázott reményeink alapjául. Én a t. szónokot a külpolitika terére nem követem: nem követem pedig nem azért, mintha nem lehetne legalább annyi alapossággal kimutatni azt, hogy igenis közelednek komoly bonyodalmak, melyek Ausztriát is érinteni fogják, mint annak ellenkezőjét; de nem követem azért, mert nem tartom helyesnek, hogy akár azért, hogy