Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-26
XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 225 bennünket engedékenységre vezessenek, akár azért, hogy kitartásra buzdítsuk magunkat, a, külügyi politika teréről hozzunk fel érveket. Én részemről még a pénzügyi zavarok kisebb vagy nagyobb voltából sem akarok kiindulni, mert nekem, uraim! meggyőződésem, hogy fenyegetné bár a legnagyobb veszély Ausztriát, volnának bár a pénzügyi viszonyok, ha ez lehető volna, még roszabb állapotban, akkor is örömmel fogadnók a kibontakozásnak minden oly módozatát, mely által hazánk alkotmányos szabadsága és törvényes függetlensége biztositva lenne; (Helyes! Éljen!) ellenkezőleg, volna bár a béke évtizedekre biztositva, volna bár a legrendezettebb állapotban a pénzügy, soha semmi szin alatt bele nem egyeznénk oly kiigazodásba, mely által hazánk jövőjét tönkre tennők. (Helyeslés.) Még a t. szónok beszédére csak egy megjegyzésem van; van jelesen beszédének azon részére, hol ajánlja, hogy ne azt kérdezzük : quid juris *? hanem : quid consilii ? Komárom városa t. képviselője elmondotta, miként lehet és kell a quid eonsilii-nek majd csak a quid juris elve után következni. Egy másik t. képviselőtársunk pedig elmondotta, hogy nem is a „quid juris" az első kérdés, hanem a „quid officii". Én tehát erről bővebben nem szólok. De egy példát akarok fölhozni arra nézve, minő veszélyes még a legkedvezőbbnek látszó körülmények között is ezen elvnek útmutatása szerint indulni el: „quid consilii". Meggyőződésem, hogy lehet ugyan néha czélt érni ezen elv útmutatása szerint, de hogy az mindig kétséges; és ha az eredménytelenség ilyenkor sújtja az embereket vagy nemzeteket, a veszély százszorta nagyobb, mintha a törvényes téren nem érhetik el a czélt. 1849-ben, midőn a politikai viharok zaja elcsöndesedett, két ut állott a győztes osztrák államférfiak előtt, melyen hazánk irányában indulhattak. Indulhattak a szerint, a mint a quid juris vagy a quid consilii útmutatását akarták követni. Tudjuk, mit kellett volna tenniök a quid juris szerint; tudjuk, hogy ők ezt nem tették, hanem indultak a másik utón: és ki tagadhatná, hogy minden esély mellettök látszott lenni ? Ha valaha, akkor látszott elérkezettnek azon pillanat, hogy a bécsi hagyományos politika által 300 éven keresztül folytatott küzdelem győzelemre vezettessék, a mely küzdelemnek, mint Buda városa képviselője monda, igaz, hajdan nem az egységes eszme, de az absolutismus volt a zászlóvivője, de a mely küzdelem — azt hiszem, egyetért velem a t. képviselő ur, ha azt mondom — mind akkor, mind újabb- időben ugyanaz ellen, Magyarország állami önállása ellen, Magyarországnak mint ilyennek létele ellen volt intézve. (Ugy van!) A nemzet, melynek alkotmányához hű ragaszkodása 300 éven keresztül megKÉPV. H. NAPLÓ. 186 & /6 I. hiusitotta e törekvést, lenézve, elnémitva hevert vérében. Nekik egy nagy hadsereg és egy nagy birodalomnak még ki nem merült anyagi forrásai állottak rendelkezésökre, és ők nem is voltak restek e munkában, mint mindnyájan tudjuk, — de mégis hová vezetett mindez ? Feleljen erre a majdnem megháromszorozott államadósságok roppant összege ; feleljen azon sok veszteség, mely a lefolyt 17 év alatt nem mindig csak minket sújtott ; feleljen maga azon körülmény, hogy 17 évi experimentatiók után ismét a quid juris felé kellett fordulni; feleljen az, hogy itt vagyunk mi ma ebben segédkezet nyújtani. (Elénk tetszés.) Többen mondottak a t. képviselő urak közöl olyanokat, mikre felelni szükséges; azonban ezek némelyikére már megfeleltek mások, és nagyon hosszas lenni nem akarván, mindenre felelni magam sem óhajtok. Szabad legyen nekem csak még néhány észrevételt tennem. (Halljuk! Halljuk!) Legelsőben néhány észrevételt Zsedényi tisztelt képviselő úr beszédére. Meglehet, az én hibám, de kénytelen vagyok bevallani, nem értem a logikát, mely azon mondatban van, hogy ha Magyarország a jogfolytonosságot követeli, ha alkotmányos törvényekhez ragaszkodik, az önmagáról lemondó visszavonulás küszöbére lép. Az én meggyőződésem, és talán a logika szerint is, épen akkor lépne az önmagáról lemondó visszavonulás küszöbére, ha mindezt nem tenné, ha jogairól és alkotmányáról lemondana. Azt is mondja a t. képviselő ur, és igen helyesen, hogy törvényünknek egyoldalú változtatásába belé nem egyezhetik, és íme, mégis azt követeli tőlünk, hogy egyezzünk belé azoknak egyoldalú legpraegnansabb megváltoztatásába vagyis egyoldalú felfüggesztésébe. Hiszem, azt fogja válaszolni a t. képviselő ur, mert hiszen az eszmét itt többen vitatták, hogy híjába, a szoros alkotmányos elveket majd csak akkor lehet életbe léptetni, mikor a jelen helyzetből kibontakoztunk, és hogy azokat, a mik 17 év alatt történtek, ignorálni, feledni nem lehet. A mi az elsőt illeti, furcsa első lépés az alkotmány felé. midőn az követeltetik, hogy mi ezen első lépést ugy tegyük, hogy a mi eddig alkotmányos tiltakozásunk ellen történt, most beleegyezésünkkel történjék. Ezt én, megvallom, nem értem. De igaza van a képviselő urnák abban, hogy a mi 17 év alatt történt, azt ignorálni, feledni nem lehet; és higye el, hogy bár mennyire akarnók feledni, ha tisztán egyebet nem említek, mint azon szigorú anyagi helyzetet, melyben ezek miatt a legjobb esetben is leszünk, az bőségesen fog bennünket ezen idő történeteire emlékeztetni; higye el, hogy a sok szenvedések, a föl nem száradt könyek, a sziv sajgó sebei, azokat feledni soká nem fogják engedni. Azonban furcsa igazságnak tartanám, ha 29
