Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-26

222 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ból semmit sem akarunk áldozni. A kik az áldozat szót így használják, nem helyesen fogják föl e szót. (Zaj. Ellenmondás.) Áldozatnak azon tettet nevezem, mely nekem akár annyagi, akár szellemi kárt okoz a nélkül, hogy más haszon által kárpótoltassék. Áldozatnak nevezem a görögök kekatombáit, midőn Jupiter tiszteletére száz ökröt áldoztak, a nélkül, hogv a birtokos Jupitertől kárpőtoltattak volna. (Derültség.) Áldozatnak lehet nevezni, ha a koldusnak egy krajczárt adok; kisebb, nagyobb mértékben csökkenti vagyonomat, mert nem téríti meg senki. De soha sem nevezhetem áldozatnak, midőn valamely nemzet törvényes utón királyával egyetértőleg megváltoztat oly törvényeket, melyeket czélszerütleneknek és korszerűtleneknek talál. (Zaj. Az elnök csenget.) Bátor vagyok ez esetre történetünkből egy példát fölhozni. Az aurea bulla egyik czikke följogosította a népet, hogy azon esetben, ha a király azon törvényeket, melyekre koronázásakor megesküdött,nem tartja meg,a nemzet is föloldottalak tekinti magát kötelezettségétől, fejedelme iránti hűségétől. Az csakugyan szép kiváltság volt, és a nemzet csakugyan benne találhatta volna a legerősebb gátot királyának a hatalommal való visszaélése ellen ; de alig folyt le egy pár év (Derültség) és őseink már is átlátták, hogy e törvényczikk kétélű fegyver, mely ép úgy a nemzet, mint a király ellen fordulhat, és a nemzet önkényt lemondott ezen jogáról. (Zaj és ellenmondás.) Ámde áldozat volt-e az ? Bizony nem! Mert ha a nemzet meg nem győződött volna, hogy nagy hasznára van ezen lemondás, mint jogainak okvetlenül bekövetkező csonkításáról, le nem mondott volna. Ép oly kevéssé mondható áldozatnak, ha törvényes utón királyunkkal egyetértőleg megváltoztatjuk azon törvényeket, melyeknek czélszerütlenségét vagy korszerűtlenségét átlátjuk. A másik tárgy, melyre nézve nem érthetek egyet egy előttem szólott képviselőtársammal, hogy mi a törvényhozó testület feladata és czélja? Mondva volt, hogy küldetésünk czélja az alkotmányt és törvényeinket őrizni, védeni. Igaz, hogy ez is föladatunk ; de csak egyik része ; sőt ezen részben osztozunk a megyékkel, mert azok mindig védbástyája voltak alkotmányunknak. Nem hijába vagyunk prókátor nemzet, minden egyes ember született védője alkotmányunknak; de ezen föladat teljesítésének csak akkor van helye, ha a szükség előfordul, vagyis ha alkotmányunk veszélyben van. Föladatunk magasztosabb része más, mert a törvényhozó testületeknek, akár hogy veszszük e testületeket , akár theoretice , ugy a hogy a történelemben látjuk eredetűket, akár practice, hogyan fejlődtek a jelenkorig, a törvényhozó testületek mindig a törvényhozás tényezői voltak. De maga a törvény is csak eszköz egy czél elérésére , a czél pedig a nemzet anyagi és szellemi jóllétének előmozdítása, a vagyon- és személybiztonság eszközlése. A törvény csak eszköz, mely miattunk van, nem mi a törvény kedvéért. Anomália volna, ha valamely törvénytől függne a nemzet jólléte, mert a nemzet jóllétéből lehet megbírálni, jó-e a törvény vagy nem, mert a nemzetek azon törvényeket, melyekkel boldogulni nem tudtak , megváltoztatták vagy megszüntették. Czélja tehát a törvényhozó testületnek előmozdítani a nemzet anyagi és szellemi jóllétét, vagyon- és személybiztonságát, őrködni a felett, hogy a törvények megtartassanak és tiszteltessenek, de a memelyek czéliránytalanok, azokat változtatni, módosítani, törvényes utón, koronázott királyával egyetértőleg, (Zaj. Ez áll!) a melyek pedig korszerűtlenek, azokat megszüntetni (Zaj.) Azt hiszem, ha Isten úgy akarja, a jövő nem fogja megczáfolni szavamat, az országgyűlés meg fogja mutatni a törvényhozó testületnek czélját és föladatát. Az 1861-diki országgyűlés, fájdalom, rövid volt, és föladatainknak csak első felét teljesítette, t. i. alkotmányunk védését, és sikerrel. A jogeljátszás elmélete, melynek az 1861-iki országgyűlés oly férfiasan ellentállott, megszűnt; a jogfolytonosság terén állunk és Isten segítségével, ez országgyűlés teljesíteni fogja föladatunk és czélunk másik felét: t. i. törvényeket fog változtatni és ujakat hozni. Még egy harmadik dolog felett akarom most nézetemet kifejteni, bocsánatot kérve, hogy a t. ház figyelmét annyiraigénybe veszem. Mondatott itt, hogy a kormány szándéka előttünk ismeretlen, mint vakok járunk a legnagyobb bizonytalanságban a kiegyezkedés utján, és oda is vihetnének bennünket, hova menni nem akarunk. (Zaj. Halljuk!) En őszintén megvallom, hogy vak az is, ki látni nem akar, és csakis az előre föltett szándék tagadhatja a kormány őszinte bizalomteljes kiegyezkedési törekvését. (Zaj. Ellenmondás.) Mondatott, hogy a kormány nem adott programmot. En a legőszintébb programmot látom abban, hogy az annyira per-* horrescált alkotmány fölfüggesztetett. De ez is aggályt szülhet. Kérem azt a képviselő urat, ki ezen aggályt kimondta, ne feledjük el , hogy királyunknak kötelezettségei vannak lajtántuli népei és örökös tartományai iránt. Ám mit mondtunk volna, ha azon alkotmányt nem fölfüggesztvén, hanem tökéletesen visszavévén, ismét az absolutismust állította volna helyre az örökös tartományokban ? és alig nyert alkotmányos jogaik viszszahelyheztetésétnema magyarokkal való kiegyezkedéstől, hanem saját teljhatalmától, tételezte volna föl ? Ez bizony a legnagyobb elégedetlenséget szülte volna, és azt nem is követeltük volna mint alkotmányos nemzet. Annál többet a kormány nem is tehet, mint hogy a kezdeményezést a ki-