Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-23
xxin. ORSZÁGOS ÜLÉS. 167 a királyi jövedelmek hova fordítása pedig a rend- ' szeres kimutatás terhe alól fölmentve levén, a közös fejedelem törvényeink korlátain belől is képesítve volt Magyarországnak csupán lovas és gyalog sorezredekre osztott rendes haderejét a birodalmi seregek egyetemes szervezetébe illeszteni és, a saját belátásától függő szükséghez képest, a monarchia integritásának megvédésére nem magyar hadaival vegyesen az ország határain kivül is alkalmazni. E nem pusztán tényleges, de némely mellékes, kikötések meg nem tartásától abstrahálva, lényegében a magyar közjog alapelveiből kifolyó legális állapoton nálunk a parlamentarismus ama fő elvének alkalmazása, mely az excecutivának minden ágait, és pedig az 1848. III. t. ez. 6-ik §-a nyomán saját hadügyünket is világosan és kizárólag a magyar legislatió ellenőrzése alá veti, az osztrák tartományok népeinél viszont az absolut hatalomnak másodizbeni megszüntetése gyökeres változást eszközöltek, és szükségét idézték elő annak, hogy magunk részéről ama modalitások iránt nyilatkozzunk, melyek alatt mi a birodalmi integritás megA'édéséhez, ezen épen nem contra ver tálható. mert a pragmatica sanctióban világosan elvállalt közös ügyhöz a jövőben járulni kívánunk. (Mozgás, F'ólkidltásoJc : Pihenjen ! Ot pereznyi szünet.) A kérdés a monarchiára nézve oly komoly, a veszélyek, mik azt környezik, minden bizonytalan megoldást elannyira kizárok, hogy nem hinném, miszerint az európai közvéleményt akár őszinteségünk, akár politikai belátásunk tekintetéből részünkre megnyerni képesek volnánk, ha a 61diki országgyűlés feliratai nyomán egyszerűen kijelentenek, hogy e tárgyban majd esetenkint fogunk intézkedni; mert ama sympathiák, melyek nálunk az elnyomott nemzetiségek irányában mindenkor léteztek, de Ausztriát illetőleg az 184 8 / 9-ki, s a tíz évvel később megújult olasz háborúban — habár mindkét izben nem kizárólag a mi hibánkból — veszélyesekké is váltak; valamint saját forradalmunknak az 18 61-ki hangulatban nyilvánult reminiscentiái Európa fóruma előtt már egyelőre is nem minden alapnélkülinek fogják föltüntetni az osztrák részről felhozott kettős állítást, „hogy a birodalmi integritás közös megvédése a külső sympathiák uralma ellenében biztosítást igényel*, sőt, »bogy a magyar hadseregnek olyas elkülönzése, a minőt a 48-ki törvények alkalmazása követel, már önmagából a legnagyobb mértékben veszély ezné a monarchia belső biztonságát. " Sokkal őszintébb vagyok, semhogy a valót bármi érdekben eltagadni képes volnék, Igen is léteznek, habár a megújult remény fénye elől szemlátomást hátrálva, ama szomorú reminiscentiák, melyek ápolásának fó' érdeme teljes meggyőződésem szerint az azóta szerepelt osztrák államférfiakat, az ellenvetésnek ép ugy, mint az arra okot szolgáltató eljárásnak, a kedélyek folytonos ingerlésének ágens provocateurs-nemü fő szerzőit illeti; és léteznek — habár a sarjadzó bizalom által el-elfojtva — csirái ama gyanús sympathiáknak, de csak is addig, mig a mi jogalapunknak O Fölsége által már is felkarolt restitutiója a hazát és birodalmat boldogító bevégzett ténynyé nem vált. És itt látom illő helyét, hogy elleneinket az általok egykor oly merészen intonált, oly kihívóan variált jogeljátszás elméletének sajnos következéseire, és különösen arra emlékeztessem, hogy a kik ama riadót elbizakodva harsogtaták, önmagoknak kell, hogy tulajdonítsák, ha a szivének legbensőbb rostjaiban sértett, mindenétől megfosztott nemzet a jog eszméjéből folyó reciprocitás elveire hivatkozva, a véle sympathizáló, Ausztriát fenyegető elemekkel szövetkezésre saját hagyományos typusával merőben ellenkező ingert, hajlamot táplált. Avagy mutat-e a történelem e hazának normális állapotában példát arra, hogy a magyarnak még a köznépnél is méltán magasztalt józan felfogása, és ellenei által is elismert föltétlen patriotismusa szivének bármi rokonszenvei ellenében valaha meg birt volna felejtkezni a higgadt észnek ama parancsolatjáról , hogy mielőtt másokon segitni akarnánk, segítsünk önmagunkon! mielőtt más nemzetek szabadságát előmozdítani kivánnók, szerezzük avagy tartsuk meg ama honét, melynek gyásznapjaiban elnémult, mert saját dicső „jóslata" fölött kétségbe esett nagy lantosunk szavai szerint: „még virulni kell fölül időn és minden sorsokon !" S míg a többi népek e, csak is látszólag önző szabályt követik, mi, épen mi felejtkeznénk meg arról, hogy a nemzet, mely azt mellőzni képes, meg fogja ugyan óvhatni történetét a népjogok elnyomásának minden betudásától, de ellöki saját békés haladásának, morális ereje növelésének, s ez által közvetítve a népek jövendő felszabadulásának sokkal hatalmasabb, mert lassan ugyan és indirecte, de biztosan, s a szenvedélyek vad kicsapongásaitól menten működő eszközeit? és hogy az, ki saját nemzete érdekeit másokéért elhanyagolni képes, fenkölt eszmékben gazdag világpolgár lehet ugyan, de megszűnt hazafi lenni, és mint olyan a magasb lények transcendentális jutalmára, de egyszersmind az eltévedt honfi keserű földi bünhödésére, az örökös csalatkozás sysiphusi kínjaira számithat egyedül ? (Helyeslés.) Magam részéről, soha semmi körülmények közt, a legszorosabb reciprocitás mellett, a trón irányában sem tudnék megbarátkozni a közjogok eljátszására vonatkozó , fen és alant egyaránt kedvelt theoriákkal; mert a jognak fenséges uralmát 1 ama zászló alatt kivívliatónak nem tartom, inelv-
