Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. J57 rára, ott és azokkal kíséreljük meg kivívni a sikert, mit a jognak szentsége, vakító fénye , a közhangulatnak kétségtelen javulása nálunk a jó ügynek megszerezni nem bírt. A mily távol van tőlem az önhittség, hogy sikerüljön eltalálnom a politikai irányzatok divergentiáiból kiemelkedendő többség fölfogását; szintoly mélyen érzem a magam elé szabott föladat abbeli nehéz voltát, hogy kizárólag saját meggyőződésemet követve, avatatlan kézzel alkalmaznom, s a szerintem fölmerülendő szükséghez képest önállóan fejlesztenem is kellen d a haza nagy fiának egyes részletekben már is köztudomásra jutott nézeteit, kinek legbuzgóbb tanítványai közé számíttatni szerény közpályám mindenkori büszkesége leend; (Elénk éljenzés) de reményiem, hogy még a saját parlamenti előcsatározásunkban sem állandók egyedül, és hogy előadásom, az ellenkező nézetekkel súrlódva, a ha- j sonirányuakkal csatlakozva, a nemzeti akarat végleges megállapodásához, végkép ki nem válandó alkatrész gyanánt szolgáland. Egész leplezetlen nyíltsággal kijelentem tehát Önök előtt, hogy én a 61-iki országgyűlés programmjához : az 1848-ban szentesitett törvények kötelező erejének és a pragmatica sanktióból szintúgy, mint minden azóta keletkezett alaptörvényeinkből kifolyó personális unió elvének elismeréséhez koránsem a méltányos kiegyenlítést gátló utógondolattal, és jelesen nem azért ragaszkodtam, mintha az utóbbit gyakorlatilag is ép oly correct alakban nyilvánulónak, vagy az előbbiek telj'es életbeléptetését kivivhatónak tartanám : hanem ragaszkodtam és ragaszkodom jelenleg is azért, mert a fejedelem és népe közötti meghasonlás esetében a kölcsönös egyezkedésnek kizárólag ezélra vezető, ugy egyik, mint másik fél legmagasb állásának, érdekeinek megfelelő hasisául csak is az irott, és legvégső időkig fejedelmi szentesítéssel ellátott törvény kötelező erejének őszinte, föltétlen elismerését hiszem és vallom alkalmazhatónak. (Helyeslés.) Ugyanis: tarthat-e status-férfiúi qualifieatióra legkisebb igényt, ki tagadni merészli, hogy a stabilitás elve képezi a trónok biztonságának , az államélet zavartalanságának fő postulatumát ? és létezik-e ennek nagyobb garantiája , mintha a közjogi transactiók hasonló esetekben a históriai jog évszázados lánczolatához füzetnek, s a kegyelettől, mely az eg}^mást követő nemzedékek intézményeinek eme fokozatos fejleményét önkényt kiséri, kölcsönzik a kedélyek engesztelődésének, a közbejött megmásithatlan tényékbe való benyugvásának, a régi bizalmat egyedül föléleszthető faetorait'? Mi költi föl inkább a folytonos ujitgatásnak, az elhamarkodott , könnyelmű experimentálásnak ama viszketegét, melynél kontárabbat és károsabbat az államtudomány egyhamar nem ismer, mint a jogalapnak — mely ha a koronás fők kegyelmének köszöni is mai eredetét, holnap már históriaivá vált — meggondolatlan, rövidlátó mellőzése ? A törvényességnek eme tisztelete nélkül nincsen közjogi önállás; e nélkül pedig bármily szépen combmáit államszervezet örökké csak tengődő virágházi növény maradand, mit az egyik kertész kénye szerint bővebb, a másik szűkebb edénybe ültethet, de mely az idők viharaival daezoló gyök érzetre, szabadon terjeszkedő, enyhet, ótalmat adó sűrű lombozatra, vidám és már virágzatában is dús gyümölcsöket igérő életerőre nem fejlődhetik soha! (Tetszés.) Ha tehát nemzetem közjogi állásának alapjául most és mindenkoron a jus publieumnak ama fő elvét : „hogy a fejedelem és nemzet közös akaratával hozott törvények kötelező erejét csakis az egész nemzet törvényesen választott és históriai jogosultsággal biró képviselőinek szabad beegyezése szüntetheti meg." és ez elvben a törvényességnek sarkpontját minden kétségen felül helyezve látni óhajtom: nem czélul, hanem eszközül tekintem azt az emberi igények legmagasztosabbjának, a szabad elhatározásnak, minden polgári szabadság nélkülözbetlen. előföltételének megmentésére. Fogadja hálásan a kegyadományt, ki szerzett joggal nem bir; az alkotmányos hazának fia előtt értéktelen minden engedmény, mit saját jogosultságának árán kell megvásárolni; (Helyeslés) és hibás, mert biztos alap nélküli, a politikai convenientiának minden számítása, mely azt mellőzi! De eszköz, kegyelettel felfogott eszköz szerintem a jogfolytonosság lényegének megőrzése még azon nagy czélnak elérésére is, melynek tárgyát őseink legszentebb, mert milliók vérével, nemzedékek szenvedéseivel, országunk többszöri végpusztulásával megvédett ereklyéje képezi. Kell-e. hogy megnevezzem azt? Van-e csak egy is közülünk, ki valójának megrendülése nélkül képes volna Sz. István koronájának épségéről, Magyarország integritásáról, az állami existentiának önfentartási legfőbb ösztönéről Ezsau tál lencséje, Egyiptom busfazékai kedveért lemondani ? Meghajolhatom az erőszak előtt; kész lehetek társországainknak, jelesen a nem csak egymás közt egyesült, de európai hivatásunk fényében és viharaiban is testvériesen megosztozott három királyságnak históriai önállásából folyó, sőt azt meg is haladó , a velünk törvényesen uniált Erdélynek sajátságos nemzetiségi viszonyaihoz mért, de mindenekelőtt a feudális terhek százados emléke által, a miktől való felszabadulásukat mégis majdnem kizárólag az anyaországnak köszönhetik, folyton keserített románok méltányos követeléseit valósító oly autonomikus intézmények megszavazására, miknél többet, tudtommal legalább, az osztrák közjog a sokkal fé-