Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

156 XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. ton attentáló osztrák minisztérium bukásával, előttünk a várva várt alkalom valahára megnyílt, hogy az Ót megillető hódoló tisztelettel, a mármár kétségbe borult loyális kebelnek bátorító tudatával, eszünk és szivünk parancsolta teljes nyíltsággal szólhassunk ama fejedelemhez, ki csakis imént fényes tanúságát adá, hogy saját férfias kezében tartja az őseitől öröklött hatalmat, melylyel az Öt körülvett és irányunkban vagy elfogult, vagy épen gonoszlelkü tanácsosok elbizakodva visszaéltek ? Hisz, uraim ! védeni a hazának sértett jogát, elhanyagolt érdekét; felvilágosítani az oly sokáig tévútra vezetett uralkodót a veszélyekről, mik a trónt és nemzetet egyaránt környezik • a közvélemény előtt közpártolás végett kijelölni a nem csupán jogos, hanem egyúttal méltányos, nem csak az innenső, hanem a túlsó aggályokat is megszüntető, s az elvnek sértetlen fenntartása mellett a kivitel nehézségeire is reflektáló kibontakozásnak egyedül üdvös ösvényét: elutasithatlan kötelessége minden honpolgárnak, nekünk pedig' annál inkább, mert önnön magunkat, mint a fejedelem felhívása folytán a nemzet részéről törvényes alapon megválasztott képviselőket, az ige hatalmával fölruházott, a szabad szólás menevédjével ellátott, és az initiativának legnagyszerűbb, mert a birodalomnak jövőjére kiható, egész Evrrópa figyelmét reánk irányzó, de ép ezért a belátás, tapintat és határozottság ritka találkozását igénylő szerepével megbízott közbenjárókul, consultatióra felkért, s az illetékes facultás által rendesen graduált orvosokul méltán tekinthetjük, kik hivatva és küldve vagyunk, hogy mindenekelőtt a nemzettest kórállapotját constatálván , a gyógyítás szükségéről, lehetőségéről és modalitásairól tanácskozzunk, és elkészülve levén a betegnek fájdalmas, de méltó kitöréseire, fokozott rokon- és ellenszenveire, az orvosi tudomány iránti bizalmatlanságára, gyógyszerektől irtózására, magunkat mindezek által tanácskozásainkban megingattatni ne engedjük; mert közös nagy czélunkat: a hazának megmentését koránsem múlt és jelen szenvedéseinek kiemelésével, hanem azon államgyógyszerek biztos meghatározásával érhetjük el egyedül, mik azokat a jövőben enyhíteni, vagy végkép elenyésztetni képesek. E hasonlatból kiindulva, ugy hiszem, első teendőnk iránt nem épen örvendetes egyetértés uralkodik közöttünk: a nemzet bajai nagyok, életerejét emésztők, majdnem elviselhetlenek a szellemi és anyagi erdekek mezején egyaránt. Felesleges volna az egyes symptomákat elemezni ott, hol a közérzület oly hangosan szól; a bajon segítenünk kell, ha lehet; és várnunk csak is akkor szabad, ha a segítség a fennálló viszonyok közt lehetetlen, s az állítólagos gyógyszer, mely rendelkezésünkre áll, roszabb magánál a nyavalyánál, és mi annak elfogadása, alkalmazása által önmagunk rendszeresen eszközölnők ama végveszélyt, melynek bekövetkezésétől a sorsnak roszban ép ugy, mint jóban állhatatlansága némelyek —, mások szerint azonban az igazak felett őrködni soha meg nem i szűnő isteni gondviselés még megóvhat. A higgadt, a komolyan átgondolt kiindulásnak, mire hasonló kritikus körülményekben inkább, mint valaha, utalva vagyunk, meggyőződésem szerinti első alapföltétele: hogy szigorúan elválaszszuk a czélt, mit elérni óhajtunk, mindazon tényezőktől , melyeknek előállítása csak is azért | szükséges, hogy amazt annál biztosabban megköj zelíthessük. Complieált viszonyokban, mikhez az | államiak átalában, különösen pedig saját honunkéi I tartoznak, szükséges ezen fölül, hogy kivánalI mainkat szorosan osztályozzuk; a lényegest az I egyelőre mellőzhetőtől, a kivihetöt a kivihetlentöl i önmagunk előre elkülönitsük, és mig amazokhoz | hajthatlanul ragaszkodunk, elegendő legyőzéssel ! bírjunk, emezeket minőségök szerint a későbbi fejleménynek fenntartani, vagy helyzetünk, erőnk gyengeségénél, a tőlünk nem függő, általunk emberi számítás szerint meg nem változtatható politikai constellatióknál fogva, végkép a buskomoly visszaemlékezések mellett nemes aspiratiókat is költő pia desideriákhoz sorozni. Mi az tehát, mit én imádott hazámra nézve mulhatlanul elérni akarok? mihez lelkem utolsó lehelletével elannyira ragaszkodom, hogy kész vagyok inkább a benső fájdalomtól megtört tekintettel nemzetem végpusztulását szemlélni, mint annak követelésétől tágítani ? Engedjék Uraim! hogy e kérdésre, melynek kiváló hordereje előtt a személyes hiúság megnémul, a legtisztább pártszinezet elhomályosodik —• egyéni felfogásom szerint, mely a javaslatba hozott válaszfeliratétól csak is az élesebb körvonalazásban, s a modus procedendire nézve különbözik — a tárgy bősége, a helyzet komolysága által igazolt részletességgel feleljek. (Halljuk!) Mert, hogy védelmünkben biztosak, biztosságunkban elszántak lehessünk, minden oldalról kell, hogy meghányjuk s az opportunitás vontcsövű ütegeivel minden további halogatás nélkül azonnal fel is szereljük ama védmüveket, melyek födözete alatt sorakoznunk tanácsos, hogy az európai közvéleményt, nem jogalapunk már is bebizonyított kivivhatlansága, hanem a mivel mainapiglan adósak vagyunk, számításaink correctsége, politikánk ildomossága, kitűzött czéljaink kivihetősége, és a birodalom elvitázhatlan érdekeivel való megegyeztethetése felől idejekorán meggyőzhessük; hogy ekként saját fegyvereivel rontván az ellenfél tábo-