Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

XXIII. OKSZÁGOS ÜLÉS. 155 elhatározásunkban az ész- és szivnek elválhatlan tényezése , mi azonban csekély véleményem szerint magának a szabálynak abstract helyes voltát nem gyengíti; ha soha el nem érnők is, törekvéseink folytonos tárgya lehet az! De a minek szigorú követése már az egyes homogén egyéniségnek utólérhetlen feladat, lehet-e józanul reménykednünk. hogy ama szabályt az érzésből fakadó intuitio után induló nagy többség, egy egész nemzet csak főirányában is kövesse, melynek szivéről az észellenes politikai gazdálkodás pusztító rendszere a bizalomnak ama rétegét végkép lemosta, mely egyedül bir termő erővel és kellő melegséggel, hogy benne a nyugodtan vizsgáló észnek, a meggyőző számításnak elhintett magvai meggyökerezhessenek ? Lehet-e feltennünk róla, hogy az eddigi ellenfélnek kezét jó Íriszemmel megragadja, mely a legközelebb reánk nehezült Ínségben magát a kormány javaslatát is megnyirbálva, szűk mértékkel, de annál bővebb árban nyujtá a közsegélyt, és — ép akkor ragaszkodva a ránk is jogtalanul kiterjesztett hatáskör nettójához, a midőn mi a legszomorúbb valósággal megküzdeni kényszerültünk — megfosztott bennünket a lehetőségtől, hogy az országos bajon országos erővel, még pedig valószínűleg több sikerrel, kevesebb vesztegetéssel önmagunk segítsünk? (Helyeslés.) Avagy lehet-e hasonló tapasztalás után csak azt várnunk a nemzet részéről, hogy az azóta épen a Lajtán túl oly meglepőn terjedő', erősbülő kiegyezési készség rejtett indokainak bonczolgatásától tartózkodva, azt a jobb belátásnak, a belső szükség spontán érzetének , és nem inkább a külés bérviszonyok válságos bevégzetlensége mellett a túlnan is naponkint fenyegetőbb arányokban mutatkozó anyagi vésznek róvja fel érdemül ? Sőt nem kell-e épen természetesnek találnunk, ha az szótlanul mutat még a legtávolabb közelítésnek is gúnyos iróniája gyanánt szolgáló olyas eljárásra, midőn a lelépett osztrák kormány, meg nem elégedve a gondos ápolással, miben a nálunk elanynyira perhorrescált 48-iki mozgalomnak már első eredetében is törvénytelen szülöttjét, Horvátország elszakadását, bizonyára sem egyikünk, sem másikunk javára folyton részesíté — a kedélyek pacificatiojának nemes feladatát a valódi önérzethez soha nem illő kicsinyes hadjárattal fölcserélve — Erdélyben követni, a birodalmi tanács pedig ujjongó helyesléssel fogadni jónak látott! (ügy van !) midőn a mérséklő, transigáló októberi elemektől megszabadult, s az általa szőtt ujabb zászlót vigan lobogtató bécsi kabinet nem csak amaz uniót, melyet épen Erdélynek akkori lángeszű főpapja, s a katholikus hierarchiának ez idő szerint elismert egyik legfőbb dísze 1861-ben a magyar főrendek eló'tt ép oly meggyőző alapossággal, mint apostoli ihlettséggel védett, hanem egyátalában minden históriai jogot, sőt magát O Fölsége uralkodói akaratának 1860-iki kézirataiban foglalt ünnepélyes manifestatióját is lábbal tiporva, e nagyfejedelemségnek számra ugyan nem legelső, de intelligentiára és vagyonra nézve — mikre mégis egyebütt méltó súlyt vetettek — a másik kettővel együttvéve bizonyosan mérkőző székely-magyar nemzetiségét politikai befolyásának jogos gyakorlatától elejteni, s e tartománynak a magyar koronához való nyolez százados, soha még az önálló fejedelmek alatt is végkép meg nem szakított, mert épen a Habsburg házbeli királyaink által mindenkor dicsérendő erélylyel fenntartott, sőt még a nagyratörő Bethlenek és Rákóczyaktól is önkényt respectált kapcsolatát, a sebzett oroszlán trophaeáit nagy vitézül fosztogató Pygmaeusok bravourjáva! szétröpiteni merészkedett ? (Helyeslés.) Nem szónoki cselfogásból hoztam fel e valóban keserű reminiscentiát , a bizalmatlanságot keltő magyarázatot, az oly élesen provocáló közjogi sértést; hanem, egyes egyedül azért, mert mindhármat a legalkalmasbnak vélem a czélra, hogy tért engedvén az ingerült kedély legfájdalniasb húrjainak. mellettök, s ha lehet, felettök a haza szeretetétől átvillanyozott higgadt észnek szavát is hallassuk. Isten ne adja, hogy a negyedévi inség újból nemzetünkre sulyosodjék; reméljük az ellenkezőt, de tegyük föl a lehetőséget, melynek bekövetkezésétől egész vidékek lakói már a múlt évben is méltán rettegtek : ki az közülünk, kinek lelkiismeretét bántatlanul hagyhatná az önkényt fölmerülendő vagy az éhhalállal küzdők arezairól majdan leolvasható szemrehányás, hogvaz önálló belkormányzatnak visszanyerésére kínálkozó jelen alkalmat felhasználni. helyesebben mondva felhasználását komolyan megkísérlem, sérelmeink érzetében elmulasztottuk? (Mozgás.) Avagy tartóztathat-e legkevésbbé is bennünket, hogy elleneink megváltozott hangulatának kulcsát az időknek reájok nehezülhető súlya képezi ? És nem épen a körülmények kényszerítő hatalmának, az örök gondviselés eme legistenibb. mert a gyarló emberiséget a szűkkeblűség bilincseiből felszabadító, a józanész és méltányosság dicső uralma alá terelő fegyverének köszönik-e Európa legtöbb népei az általok élvezett politikai és vallásszabadság áldásait? Helytelenith etjük-e őseink önmegtagadását, kik hasonló esetekben saját sajgó érzéseiket elfojtva, főleg oda irányozák törekvéseiket, "hogy a kiegyezésre kínálkozó alkalmat becsülettel ugyan, de egyszersmind eszélylyel is hónuk javára felhasználják ? és végre birnók-e mi kioltani a reménynek 0 Felsége magasztos elhatározása folytán újból feléledt szikráját ugyanakkor , midőn a legfőbb kincsünket, országunk integritását foly20*