Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-17

142 XVU ORSZÁGOS ÜLÉS. melyek nagyon figyelemre méltók és megfonto­landók. Azunban, t. ház ! méltóztassék nekem megen­gedni , hogy e pontnál kissé megállapodjam és visszatérjek egy épen tegnap említett tanra, mely iránt ellenvéleményemet kimondani kötelességem­nek tartom. Ezen tan volt az, melyet Abony vá­lasztókerület igen t. képviselője méltóztatott ki­mondani, s a melyet én el nem fogadhatok. Ezen tan az, mintha a képviselőknek joguk volna a vá­lasztási jegyzőkönyv hitelességét más, bárhonnan jövő magán okirat authenticiíásával párhuzumba tenni, és bárhonnan eredő magán okirat nyomán kimondani az elnök által aláirt jegyzőkönyvre, hog-v az megf van hamisítva, vagy valamit elhall­gatott. Van egy pontja az V. t. czikknek, ugy hi­szem, a 41-ik pont az, mely így szól: ,,A szavazat­szedő bizottmányok a nemzeti ^becsület oltalma alatt állanak." Ügy hiszem, a nemzeti becsület ol­talma kiterjedhet annyira. hogy a választási és szavazatszedő bizottmányok és elnökeik kihallga­tatlanul, sőt megidézetleníű in contumaciam a ház által becsületvesztésre ne Ítéltessenek. (Helyeslés.) Különben okot szolgáltatna a ház azon választási elnök ötletének helyeslésére, ki, egy választás al­kalmával kőhajitás által megsebesíttetvén, kihasítá törvénykönyvünkből a 41. §. t. és azzal tapasztá be megsebzett homlokát. Ha physikai kőhajtás­tól nem tudjuk választási elnökeinket megvédeni, legalább a ház e morális köhajtással ne sújtsa azo­kat, kik ily önfeláldozó hivatalt tisztán ügyszere­tetből, minden önzés nélkül vállaltak el. (Elénk helyeslés.) A jelen eset oly kérdésekkel áll összeköttetés­ben, melyeket jelenleg tárgyalva látni nem óhajta­nék ; épen azért vizsgálatra fogok szavazni. Én min­denütt, hol a választások körül rendetlenségek for­dulnak elő, a hol verekedések jelentetnek be, vizsgá­latot óhajtanék s óhajtottam volna: erre is szavaztam mindig: mert a megsemmisítés által a kérdés csak el van napolva, de nincs kiegyenlítve, a vizsgálat ál­tal a kérdés eldöntetik ; a megsemmisítés által az il­letőknek csak megtorlás adatnék, mig a vizsgálat által nekik elégtétel nyujtatik. Ennélfogva én a jelen kérdés tárgyában teljesen egyetértek a bi­zottság véleményével, s egyúttal kérem a t. házat, méltóztassék oly pártatlan tagot kiküldeni az ügy megvizsgálására, a kiben mind a lét fél, mind a panaszos, mind a védelmező egyaránt meg fog nyugodni. Én azt hiszem, hogy báró Simonyi La­jos képviselőtársunk lesz ez a pártatlan kikül­dendő. (Helyeslés.) Wlád Alajos : T. képviselőház ! Igen jól is­mervén a jelen országgyűlés végzetszerűségét, mely hivatva van, hogy az ország boldogsága felett döntsön, azon szent szándékkal jöttem ide, hogy lehetőleg kíméletes legyek főleg azon poli­tikai tárgyak iránt, melyeket Jókai Mór t. képvi­selőtársunk fölemlített. Nem igyekeztem egyetlen egy kérdésből sem politikai tőkét csinálni, mert erre nem csak szükségünk nincs, holott azok a magok idejében úgyis szőnyegre fognak kerülni, hanem mert én ezt azon finom tapintatnál és igaz­ságosságnál fogva is, melyet e magas gyülekezet eddig tanúsított, kártékonynak tartom. Most sem akarok politikai kérdést, csinálni a fönforgó ügy­ből, habár őszintén megvallom, minden lelki erő­met össze kell szednem, hogy indulatimat a mér­séklet korlátai közé szoríthassam. (Zaj.) Már mint egyes képviselőnek is kötelességem volt volna fel­szólalnom azoknak hallása után, a mik magában a kivonatban előadattak; annál inkább, sőt három­szorosan is kötelezve vagyok felszólalni azért is, mert a sértettek hozzám folyamodtak, kérvén, hogy ügyöket ne csak a magas ház előtt képvi­seljem és védelmezzem, hanem többed magammal O Felségéhez is terjeszszem föl. (Halljuk!) A jelen kérvényben előterjesztettek kötelességemmé teszik, a ház előtt nyilatkozni. Ha ezen megye az or­szág belsejében volna, ha nem volna kapcsolatban Erdélylyel, azon Erdélylyel, hol, mint előttem szó­lott képviselőtársam kifejezte, a jelen határozó időben a képviselők választása foly; ha, mondom, a dolog nem volna ily helyzetben, ha az ország­szélén nem feküdnék ezen megye, melyben a kér­déses választás történt: a dolgot én is egészen máekép tekinteném. Méltóztassanak azonban tekin­tetbe venni, hogyha szigorú és gyors igazságszolgál­tatás az illetőknek nem fog adatni, akkor nem csak azok lesznek elkeseredve, kik eddig is már az el­keseredés legvégsőbb fokáig értek', hanem ez bizo­nyosan még sok kellemetlen érzéseket fog támasz­tani azokban is, a kikről szó van, hogy Magyar­országgal egyesüljenek. Nem volna semmi kifogá­som a vizsgálat ellen, magam is azt tartván, hogy az legigazságosabb, egyik félnek sincsen terhére, mert általa az i^azság-ot lehet földeríteni. Itt azon­ban, a hol nem csak a hírlapok szerint az elkese­redés folyton nő, hanem a hol egyik polgártárs a másikat utón útfélen, a hol találja, üti veri, a hol a szenvedélyek a legmagasabb fokra csigáz­tattak, ott a vizsgálat szükségtelen; és szükségte­lennek tartom azért is, mert 17 bizonyitványnyal be van bizonyítva, hogy ott verekedés történt, hogy több ezerre menő választó a szavazásban részt nem vehetett. Ezen bizonyítványok, melyek itt már felolvastattak, az illető község pecsétjével vannak ellátva, az illető jegyzők által vannak hite­sít ve s e szerint mindenesetre érdemelnek annyi hitelt, hogy alapjokon a megsemmisítés kimond­ható. Ez e tárgyban nézetem, és kérem a t, házat, hogy tekintetbe véve a jelen igen kényes tárgyat,

Next

/
Thumbnails
Contents