Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-40

06 XL. ülés 1861. június 8-fcái. Tanárky Gedeon jegyző : olvassa. Elnök : Kik elfogadják méltóztassanak fölállani, (Kevesen állnak föl) Lónyay képviselő űr módo­sitványát tehát a ház nem fogadja el. Most következik Lukinich indítványa. Ez abból áll, hogy ezen sza­vak: „nem a múlt idők szenvedései miatt, mert azokra fátyolt vetünk, hanem" hagyassanak ki. Kik ezen szerkezetet elfogadják, méltóztassanak fölállani. (Nagyon kevesen állanak fel) Tehát ez sem fogadtatik el.—• Teleki grófnak szintén van egy módosítványa, jegyző úr fogja olvasni. Tanárky Gedeon jegyző: olvassa. Elnök; Kik ezt elfogadják méltóztassanak fölállani. (Kevesen állanak föl) Ez is kisebbségben van. Már most nincs más indítvány hátra mint Kazinczy Gábor képviselő uré. Teleki Gyula gróf: Nem szavazhatunk többé mert nem vagyunk elegen. (Többen; Tehát eddig sem voltunk elegen s nem szavazhattunk érvényesen! Zaj). Elnök: Engedelmet kérek, csak most hozatott föl először azon körülmény, hogy a ház nincs tel­jes számmal; eddig ez iránt észrevétel nem volt, s úgy hiszem voltak is a képviselő urak elegendő számmal. Azon pillanatban azonban, midőn észrevétel tétetik, hogy a ház nincs teljes számmal, azonnal köteles­ségévé válik az elnökségnek arról meggyőződni. S miután jegyző uraknak jelentése , kiknek ilyenkor köte­lességükben áll a jelenlévőket megszámlálni, oda megy ki, hogy a ház csakugyan nincs teljes számmal: tehát az ülést ezennel eloszlatom. Ezzel a mai ülés d. u. 2% órakor föloszlott. Június hó 8-kán délelőtti 10 órakor. Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét Csengeri jegyző ár fogja vinni, a szólókat Tanárky jegyző ár jegyzendi fel. Megfog hitelesíttetni a tegnapi ülés jegyzőkönyve. Tanárky jegyző olvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyre semmi észrevétel nem tétetik. Elnök: A jegyzőkönyv e szerint meghitelesíttetvén, beadom a t. képviselőháznak Vésztő község elöljáróinak folyamodását, mélyben a vésztői úrbéri szabályozásnak mielőbbi revidealtatását és újból tár­gyaltatását kérik. A kérvénybizottmánynak lesz kiadandó. — Jelentem ez alkalommal a t. háznak azt is, hogy a mai napon Marosszék küldöttei Teleky Domon­kos gróf vezérlete alatt nálam megjelentek azon kéréssel, hogy a nevezett széknek egy kérvényét, a nekik adott utasítás szerint a t. háznak személyesen adhassák be. Én a küldöttségnek kijelentettem, hogy a szabályok értelmében, ehhez megegyezésemmel nem já­rulhatok, miután a ház szabályai határozottan tiltják, hogy egyesek vagy küdöttek adhassanak be a ház­nak kérvényeket. Egyébiránt kívánságukra kérésüket a t. háznak bejelenteni megígértem, mit ezennel tel­jesítek is. Simonyi Lajos báró: Magyarországnak azon része mely Erdélynek neveztetik, a királyhágontuli test­véreink ezen lépés által ismét tanusitják azt, hogy valamint a szabadság harczaiban oly dicső részt vettek, s velünk közösen tűrtek és szenvedtek, úgy ezentúl is velünk közösen akarnak haladni azon czél felé, mely e közös haza önállósága, szabadsága, és függetlensége felé vezetendi; világosan tanúsítja ezt Maros­szék ezen küldöttsége is. (Köztetszés.) Hogy ezen küldöttség e házban elfogadtathassék, azt a ház szabályai határozottan tiltják; hanem felkérem a t. házat. miszerint részéről egy küldöttség választassák, mely a ház elnökének lakásán a Maros­széki küldöttséget elfogadván, tőle a folyamodványt átvegye. (Közhelyeslés.) Elnök: Ha méltóztatik a t. ház ezen előterjesztést elfogadni, talán a két alelnök, és Tanárky, Csengeri s Ignjatovích jegyző urakat kérném fel, hogy legyenek szívesek délután 5 órakor nálam megjelen­ni , s a küldöttségtől a folyamodást átvenni. (Helyes!) Következik már most a* napi rendre kitűzött szavazás. Az első szavazásnál a jegyzői hivatalra

Next

/
Thumbnails
Contents