Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-36

48 XXXVI. ülés 1861. június 4-kén. minorum dicta perscribito" Itt a pragmaticon nagyobb fontosságú köztárgy értelmében vétetik, s ellentétbe van állítva a kisebbek mondásaival vagy híreivel. Egy régi jogtudósnak könyvéből azt tanultam, hogy Romának köztársasági korában e szó sohasem-használtatott, s a pandectákban annak nyoma nincs. S azt mondja, később, — különösen Theodosius alatt kezdett az használtatni: Jelenleg, — mint jogtudósom mondja, — valóságos értelme a sanctio pragmaticának: az államnak valamely fontos közügyére vonatkozó szentesítvény. A frankoknál és németeknél sok ilyen szentesítvény van, mi sanctio pragmaticának neveztetik, így például IV. Károly császárnak azon bullája, mely Norinbergában és Sclimecksben, mint a németrómai birodalom alaptörvénye lön országgyülésileg megállapítva, sanctio pragmaticának neveztetik. A passaui szerződés s a vallási békekötés, melyet 1555-ben a császár és a birodalmi rendek, mint örökös birodalmi törvényt állapítottak meg, szintén sanctio pragmatica; az osnabrücki békekötés is sanctio pragmatica; Francziaországban VI. Károly Franczia királynak a baseli zsinat után 1438-ban kiadott alaptörvénye, mely a franczia egyháznak szabadságát biztosítja, szintén sanctio pragmaticának neveztetik. A név tehát magában nem veszélyes. Ha a névvel azt a fogalmat kötnők össze, hogy közjogi viszonyainknak az 1713-ik april 19-én kiadott örökösödési szabályzat az alapja: akkor nem a név: hanem a lényeg volna káros; de mi tudjuk, hogy reánk vonatkozólag ez nem így áll, s midőn kifejtjük, mi a sanctio pragmatica a magyar közjog szerint úgy hiszem, nem sértünk sem jogot, sem érdeket, talán inkább használunk vele. Azt mondja továbbá Révész úr, „hogy a corpus jurisban 1713-tól 1848-ig, ámbár ezen idő alatt 5 trónváltozás történt, a sanctio pragmaticáról említés sincs". Elmondja, hogy „II. Leopold trónra léptének s átalában az 1790-ik évi országgyűlésnek kora sok tekintetben hasonló volt a mostam időhöz. Küzdött akkor is a nemzet, bátran és nemesen az alkotmányért, nagy fontosságú törvényczikkek és iratok maradtak reánk azon országgyűlésről, melyben látjuk, hogy az országgyűlés a sanctio pragmatica nevet, vagy az arra való hivatkozást folyvást elmellőzi. Az udvari cancellár 1790-ben június 20-ról ir az országgyűléshez Leopold nevében a királyi kötlevél elkészítését és a koronázást sürgetvén, s ezen levélben a pragmatica sanctiót széltében emlegeti; ámde a Rendek, midőn magára ezen levélre válaszoltak, s az általuk készített különböző kötlevelekben is, soha a pragmatica sanctiót fel nem említik, s kimaradt ez ezentúl magától az udvartól jött iratokból is." Végre vádolja tiszt: képviselő úr „az 1848-ik évi országgyűlést, s fájdalmasnak mondja, hogy az 1848-ki törvényekben, elég fataliter, minden bizonynyal szükségtelenül" sőt a mint az utóbbi soraiban kifejezi magát „vigyázatlanúl és alaptalanul már fölemlittetik a sanctio pragmatica. Ha tisztelt Révész úr csak engem vádolna (Halljuk), miszerint kárt teszek az ország jogainak azzal, hogy a sanctio pragmatica szót fölirási javaslatomban gyakran megemlítem, óleg volna válaszúi egyszerűen hivatkoznom az 1848-ik évi törvények élőbeszédére, és a XVIII. törvény 6-ik szakaszára, hol a sanctio pragmatica nemcsak megemlíttetik, de az örökös tartományok iránti törvényes viszonyaink és az uralkodóház közösségében létező birodalmi kapcsolat alapjának is mondatik: s azon ház előtt, mely az 1848-ki törvényekhez oly buzgón ragaszkodik, nem volna szükséges mentegetődznöm azért, hogy fólirati javaslatomban az említett törvények szavait használtam. (Tetszés) De Révész úr magát az 1848-ki országgyűlést vádolja, midőn azt mondja, hogy az 1848-ki törvényekben „elég fataliter s bizonynyal szükségtelenül, sőt (mint utóbbi soraiban kifejezi magát) vigyázatlanúl s alaptalanul fölemlíttetik a sanctio pragmatica". Kemény vád, s engedje tisztelt Révészúr kimondanom, méltatlan vád, melyet visszautasítani kötelességemmé teszi azon tisztelet, melylyel én az 1848-ki férfiaknak tartozom, kiknek müve most is alapúi szolgál közjogi követeléseinknek. (Helyes !) Szerénytelenség nélkül mondhatom ki ezen elismerést; mert én az országgyűlésnek végperczében mentem föl, midőn a munka már meg volt téve, melynek dicsőségéből részt nem követelhetek. Ha osztanám is tisztelt Révész úrnak azon nézetét, hogy az 1848-ki országgyűlés oly nagy és káros hibát követett el, a pietas tiltott volna oly kemény kifejezést használni. De véleményem szerint nem követett hibát az 1848-ki országgyűlés az által, hogy a sanctio pragmatica nevet használta, s e névnek megemlítése akkor sem volna hiba, ha soha előbb az a szó egy magyar publicistának se jött volna ki szájából. Kifejtettem fentebb, hogy a név, sem annak emlegetése kárt nem okozhat, sőt a névnek magyar közjogi értelmét kifejteni hasznosnak is hiszem. S kérdem, gyengébben áll-e a magyar közjog, s azon alapszerződés, mely az uralkodóház örökösödésének s jogának alapja, az által, hogy az 1848-ki törvények a sanctio pragmaticát párszor megemlítik? Melyik erőszakos lépése maradott volna el az osztrák kormánynak, ha az 1848-ki törvények a sanctio pragmaticát nem említik, s közelebb állanánk-e most a nemzet óhajtásainak valósításához, ha az említett törvényekbe az a pár szó bele nem jön ? De nem is állanak minden részben azon factumok, miket ő megrovásának támogatására felhoz. Tévedések bárkin meg történhétnek, de megengedi tisztelt Révész lir, hogy azokat helyreigazítsam. (Zaj!) Azon állítás, (Halljuk}) hogy a corpus jurisban 1848-ig ez a szó: „sanctio pragmatica" sehol elő nem fordul, kétségtelenül igaz, de nem látok abban valami számított szándékosságot; mert ha megemlítették volna is, idézni kellett volna az 1723-iki I. és II. törvényczikkeket is, különösen királyi hitleveleknél,