Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-36

XXXVI. ülés 1861. június 4-kén. 45 Mindenek előtt saját családjának nőtagjaitól kivánta Károly, hogy azok az általa megállapított örökösödési szabályzatot elfogadják. Mária Jozefa főherczegnő és annak férje Fridrik Ágoston 1719-ben, Mária Amália föherczegnő s annak férje Károly Albert 1722-ben adták ki lemondó s illetőleg biztosító okirataikat, melyekben az 1713-ki April 19-én megállapított örökösödési szabályzatot sanctio pragmaticának nevezve, maguk részéről is elfogadják. De mind ezek még csak a család körében történtek, s Károly arra fordította gondjait, hogy a mit megállapított, azt népeivel is elfogadtassa s a külföldi hatalmak által is garantiroztassa, - Az alsó-ausztriai rendek 1720-ban, •— a sziléziaiak ugyancsak 1720-ban, a karanti, krainai és steier rendek 1721 s 1722-ben fogadták el a pragmatica sanctiót, mint maguk kifejezik: örök és állandó törvény gyanánt. Csehországnak 1720-ban terjesztették elő az említett örökösödési szabályzatot s a cseh rendek abbanmegnyugodtak, minthogy az alaptörvényeikkel úgysem ellenkezett. Es pedig pragmatica sanctiónak nevezik azt következő szavakban: „tamquam lege fundarnentáli sanctioneque pragmatica in perpetuum valitura." Későbben Károly 1723-ban september 4-én cseh királynak megkoronáztatván, a rendek újra elfogadták az említett örökösödési szabályzatot, melyet ezen ujabb elfogadásban nem neveznek sanctio pragmaticának; mi azonban ugy látszik nem számításból történt, mert az első elfogadás alkalmával, mely a mint említem 1720ban történt, sanctio pragmaticának neveztetik az, Károly ellenben a cseheknek fönnlevő szabadságaikat megerősítette. Az égeri kerület is külön nyilatkozott, még pedig 1721-ben ezen örökösödési szabályzat mellett, de némi reservátákkal, zálogviszonynál fogva tartozván ők csupán Csehországhoz. A németalföldi birtokokban 1723. évi april 7-én hirdettetett ki az örökösödési szabályzat mint sanctio pragmatica s a rendeletben az mondatik, hogy 0 Felsége megszünteti azon sanctio pragmaticat, melyet az említett tartományokra nézve V. Károly császár 1549-ben november 4-én kiadott, de csak anynyiban, a mennyiben az örökösödést illetőleg a jelen örökösödési szabályzattal ellenkezik, minden egyéb pontjaiban pedig azt sértetlenül fönn kívánja tartani. A rendek beleegyeztek a császár kivánatába, de azt kívánták, hogy az ünnepélyes alakban mint császári edictum adassék ki nekik. És ez meg is történt; a sanctio pragmatica mint állandó törvény az örökösödés rendére és O Felsége országainak és tartományainak feloszthatlanságára 1724 évi december 6-án ünnepélyes alakban császári pecsét alatt ki is adatott. Es ez az első t sőt talán egyetlen egy ünnepélyes alakú okirat, melyet Károly a sanctio pragmaticáról ily formában kiadott. A majlandi és mantuai herczegségekben, melyek a rastadti béke által jutottak Ausztriához, 1725ben lőn elfogadva a sanctio pragmatica, A mi már a magyar koronához tartozó országokat illeti: Horvátország, mint föntebb említem, már 1712-ben megajánlotta a nőági örökösödést, és így előbb mint maga Károly az 1713 évi april 19-én megállapított és utóbb sanctio pragmaticának nevezett örökösödési szabályzatot még csak titkos tanácsa, előtt is kijelentette. Hatása kétségtelenül nagy volt Horvátország ajánlatának, mert alkotmányos ország levén, mely az 1687-ki III. t. czikknek értelmében a habsbui'gi ház fiágának kihaltával Magyarországgal együtt szabad választási joggal bírt volna, az ő szava megerősítette Károlyt szándokában, s könnyítette máshol is a kivihetést. De ezen ajánlatnak is csak akkor lett valóságos közjogi következménye, midőn a női örökösödés 1722-ben Magyarországra és a magyar koronához tartozott minden országokra nézve elfogadtatott, s 1723-ban törvénybe iktattatott. Bizonyítja ezt azon körülmény, hogy midőn 1715-ben a III. törvényczikkely alkottatott és szentesfttetett, — mely szerint a fiág kihaltával Magyarországra a szabad választási jog ismét visszaszállandó vala, — Horvátország nem tett ez ellen óvást, s nem mondotta, hogy ő a nőági örökösödést már három évvel előbb elfogadta, megnyugodott a törvényben, sőt az 17%-ki törvényekben sem tétetik említés arról, hogy a női örökösödést Horvátország már előbb elfogadta, pedig ezen törvényekben az elfogadás nemcsak Magyarországra magára, hanem a magyar koronához tartozó minden egyéb országokra és részekre is kimondatik. Erdélyországban, — melynek akkor külön állása volt, — 1722-ben terjesztetett elő az örökösödési szabályzat, s azt Erdély rendéi, mint sanctio pragmaticat elfogadták. Ezen elfogadás 1744-ben lett törvénybe iktatva, s mind ezen törvényben, mind a fönnebb említett 1722-ki elfogadásban ezen kifejezés használtatik: „vim et robur pragmatícae sanctionis legisque perpetuae, ac nullo unquam tempore aut modo a quibuscunque mutabilis sortitururn." Fiume nem Magyarországgal, nem Horvátországgal. nem Krainnal együtt, hanem mint önálló tartomány 1725-ben fogadta el a sanctio pragmaticat, 13 évvel később mint Horvátország elfogadási ajánlatát tette, közel három évvel utóbb, mint az 1723-ki magyar törvény alkottatott és öt évvel későbben mint Krain. Magyarországban éveken keresztül készítgették a közvéleményt arra, hogy a habsburgi ház fiága kihaltának esetére, lemondva szabadválasztási jogáról, előre már átruházza az örökösödést a nőágra is. A fejedelem részéről egyenes felszólítás erre nézve nem intéztetett a nemzethez, még akkor sem, midőn 1722ben az országgyűlés összehivatott; de voltak számosan az ország rendéi között, kik a fejedelem óhajtásának létesítésére folytonosan nagy erélylyel működtek. Kép?, ház napi. H. is, 12