Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-36

XXXVI. ülés 1861. június 4-kén. 43 rásaul biztosítékául a pragmatica sanctio tartatik, mert erről mint ilyenről azon értelemben a magyar közjogi viszonyok mezején még csak szó sem lehet," Ezek Révész ur szavai. Igaz, hogy az általam indítványozott fölirási javaslatban több helyütt, de főkép ott, hol Magyarország független önállását igyekszem kimutatni, s be akarom bizonyítani, miszerint Magyarország és az örökös tartományok között csak personalunio létezik, gyakran fordul elő hivatkozás a sanctio pragmatieára, de azt, a mit tisztelt képviselő ur szavaimból kivont, hogy én a sanctio pragmaticát tartom az ország alapjogai majdnem egyedüli biztositékának, én csakugyan soha egy szóval sem mondottam. Sőt felírási javaslatomban több más törvényekre is hivatkoztam, elsoroltam azok tartalmát*, elmondottam, mennyire fontosak azok minden tekintetben, s mennyire bizonyítják a későbbi törvények is az ország törvényes önállását és függetlenségét. Ezekből alig Inszem, hogy szabatosan lehessen következtetni azt, miszerint én alapjogaink majdnem egyedüli biztositékának a pragmatica sanctiot tartom. Azt ellenben, hogy a sanctio pragmatica nem egyszerű törvény, nem octroyrozott adomány vagy ígéret, hanem kölcsönös egyezkedés folytán kötött alapszerződés, határozottan állítottam, s ezt ugy hiszem, lajthántuli elleneink közöl is csak azok tagadják, kik Magyarországot hódított országnak szeretnék tekinteni, s az uralkodó háznak jogát ezen országban fegyverrel kivivottnak állítják. Magyarország a habsburgi ház fíágának kihaltával szabadon választhatta volna királyát, mint ezt az 1687: IH. és az 1715:111. t. czikkekben maguk a fejedelmek is elismerték. Az ország ezen szabad választási jogáról önkényt lemondott, s a habsburgi ház fiága kihaltának esetére átruházta az örökösödést a törvényben körülirt nőágra is; de határozottan kikötötte az ország törvényes függetlenségének, szabadságának, törvényeinek mindenkori szoros megtartását, s koronázás, királyi hitlevél és fejedelmi eskü általi biztositását, valamint azt is, hogy az említett nőág kihaltával a szabad választás a nemzetre ismét visszaszálljon. 0 Felsége az ilykép megajánlott örökösödést és annak minden föltételeit kivétel nélkül efogadta, s ünnepélyesen szentesítette. Ha ez nem kölcsönös egyezkedés folytán kötött alapszerződés, ugy a közjogi téren alapszerződés alig létezik. (Helyes!) így tekintették ezt maguk az ország rendéi is, s azt nem egy ízben ki is jelentették. Névszerint, az 1791-ki országgyűlés, melynek annyi fontos közjogi törvényeinket köszönhetjük, —a királyi hitlevél iránt october 5-kén felküldött második föliratában többek közt ezeket mondja: „A magyar nemzet a koronát a fölséges ausztriai háznak, elsőbben fiágra, későbben a nőágra is, kétoldalú — vagyis inkább kölcsönös — szerződés mellett, s azon föltét alatt adta által, hogy a királyválasztás jogát kivéve, a nemzetnek minden előbb is fennállott jogai sértetlenül megtartassanak." Es ismét alább: „A fejedelemnek és a nemzetnek jogai, az örökösödési szerződéseken alapulnak, melyeket a feleknek megváltoztatni nem szabad." Nem hivatkozom több példákra, mert ugy hiszem ezek is eléggé bizonyitják állításom valóságát. Tisztelt Révész ur azonban azt állítja, „hogy a sanctio pragmatica alatt nem lehet egyebet értenünk, mint azon családi szerződést, azon örökösödési szabályzatot, melyet YI. Károly római német császár némely korábbi, szintén családi szerződések alapján 1713-ki april 19-én adott tudtára titokban a maga miniszternek és udvari tanácsosainak." Hivatkozik Mária Jozsefa főherczegnőnek és féljenek Fridrik Ágostonnak, Mária Amália főherczegnőnek s férjének Károly Albertnek lemondási s illetőleg biztosítási leveleire; hivatkozik VI. Károly császárnak 1723-ki april 7-én és 1724. december 29. kelt okmányaira, melyekben a pragmatica sanctio birodalom — sőt Europaszerte ünnepélyesen kihirdettetik; hivatkozik az angol királynak és a szövetséges belgiumi rendeknek 1731. mart. 16. VI. Károly császárral kötött szerződésére, s a német birodalmi gyűlésnek 1732-ki január 11-én kelt megerősítő és biztosító okmányára, végre magára az october 20-án kelt császári diplomára, s elmondja, hogy „mindezen okmányok a pragmatica sanctio neve alatt határozottan, folyvást s világosan és következetesen az 1713-ki april 19-én tudtuladott családi szerződést s örökösödési szabályzatotértik", s azt jegyzi meg, hogy „ha bármely angol, franczia vagy akármiféle diplomata elővévén a fölírat! javaslatot, az abban foglalt tételekről magukból a forrásokból közvetlen és önálló meggyőződést akar szerezni, a pragmatica sanctio név alatt, a döntő eredeti forrásokban sehol nem fog egyebet találni, mint az 1713-ik april 19-ki családi szerződést, melyben valamint a többiekben is, népekről és országokról mint dynastiájukkal szerződő felekről, ezen szerződés alapföltételeiről, alkotmányos jogokról semmi legkisebb emlékezés nincs." Engedje meg a tisztelt ház, hogy mindezekre szerény észrevételeimet elmondhassam s legyen türelemmel talán untató, de a tárgy kifejtésére szükséges előadásom iránt. (Halljuk! Halljuk!) A habsburgi háznak a nőágra is kiterjesztett örökösödési rendé, melyet most sanctio pragmatica név alatt ismer a világ, — kezdetben csak családi szerződésekben és fejedelmi önhatalmú szabályzatban mondatott ki. I. Leopold midőn magát elhatározta, hogy a II. Károly király halála után őtet illető spanyol trónnak átvételére második szülött fiát a 18 éves Károlyt elküldi, első szülött fiával Józseffel a spanyol örökösödésről Károly javára 1703-ki december 2-án ünnepélyesen lemondott s akkép intézkedett, hogy a spanyol korona birtokai Károlyé s annak fiági maradékaié legyenek, a többi tartományok pedig első szülött fiára Józsefre s annak fiágon levő örököseire szálljanak; ugyanazon évben az atya és két fiu között kölcsönös örökösödési szerződés köttetett, mely szerint egyik fivérnek fiágoni magvaszakadtával a másik fivér s annak ír