Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

88 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. melyek egy szabadságra megért nemzetnek minden osztályát, boldoggá s függetlenné tehetik (Helyeslés; zaj) • .— s hogy ha az országgyűlés reménytelen szétoszlatása után, ezen pontok közöl valamelyiket, saját jószántából engedményezné; az absolut hatalom ne dicsekedhessek ezzel a nemzet előtt, mint saját kezdeményével. — Ezen határozat hozatalára több okok indítanak engemet: 1-ör. Mert ezt sokkal lágyabbnak találom a netalán némelyek által pártolandó feliratnál; nem ereszkedem ezzel ki semmi személyeskedésre, s követelő szemrehányásokra az uralkodó személye iránt; törvényes téren maradtam, s ezzel vége mindennek. (Zaj.) 2-or. A ház szabályainak 67-ik czikke szerint, a meghozott határozat többé semmi ellenmondást, semmi változtatást nem fog tűrni. (Zaj.) 3-or. Jól tudhatják önök, hogy mikor a ház 1848-ban saját szabályait hozta, a melyek nekünk kötelező törvényeinkké váltak, ő a Ház, a maga tételeit, véletlenre soha, mindig positivitásra bazirozta, soha akkor eszeágában sem volt a háznak, hogy még valaha olyan abnormitásba jöjjön, hogy azon 226 verificált követeknek harmad, vagy negyed részét ne Erdély s a kapcsolt részek egészítsék ki, minekutánna azokból, most csak egy sincs meghíva, tagadom én, hogy a ház ki volna egészítve, tagadom én, hogy ki nem egészített ház jogosan elindulhasson a törvényhozás terén, — már pedig, micsoda lenne a fölirat, mint első lépés a törvényhozás terén? — kezdete az alkunak, válasz az octoberi diplomára. 4-er. Jól tudják önök, hogy most nem az az uralkodó, kit a természetes következés rendé megillet, hanem az, a kit oda a császári családi ház tagjai kijelöltek; emlékezetbe hozom önök előtt az 1849-iki mártius 4-iki octroyált alkotmány utolsó pontját, mely is azt tartalmazza; hogy az osztrák császár, a családi törvényeket tiszteletben tartani, s azoknak hódolni tartozik; — mi sül abból ki uraim?! mint az: hogy csak azok maradnak írott törvények, miket a család annak keresztel, a mi többi irott törvényeink, annak csak copiai maradnak. 5-ör. Jól tudják önök, hogy minden társországainknak lehetnek, ső't vannak is különös magánjogi , s szokásos törvényei, miket a deák régenten „jus consvetudinariumoknak nevezett: különösen felvéve Erdélyt, mely és mióta a Mohácsi harcz után Magyarországtól elszakadt. — Erdélyt s Magyarországot egyformán kötelező utolsó törvény, csak a Verbőczi tripartituma volt; — negyedfélszáz év folyt el azóta, — azóta Erdély sok törvényczikkeket nyert, melyekkel regirozodik, s hogy többet ne említsek, ilyenek: az approbata, s conpilata constitutio czikkei, — ilyen a Leopoldinum diploma, — s a mennyiben Erdély három nemzetisége tészen egy egészet, mit tudhatjuk azt mi Uraim! hogy ezen szokásos törvényeik, mily formákban , s mérvekben sértettek meg, a tettleges hatalom által, s ha ide meghivatnak, vélünk együtt micsoda indokokból fogják a majdan bekövetkező feliratot szerkeszteni akarni, s mily előleges lépéseket fognak tenni akarni a törvényhozás terén, s ha most ő náluk nélkül írnánk fel, azt: sine nobis de nobis tennének, mert még 100 követünk hiányzik. (Helyes! Zaj.) Mi magát az indítványozott föliratot illeti, én azt, mint törvényeinken alapúlót, s ezen testület nagy részének rokonszenvével találkozva, fogalmazottat szívesen elfogadom, s azt annak idejében, kevés de még is némi változtatásokkal felhasználni óhajtom is, de most annak Bécsbe menesztését, jelen körülményeink között, idő előttinek tartom. Azt mondja az indítványozó követtársunk, hogy fel kell írni ahhoz, a ki bennünket összehívott, mert ha ő össze nem hívott volna bennünket, most nem ülnénk itt, illyen természetes folyamu logicának párját könnyen lehet rögtönözni, nevezetesen, ha azt mondanám valamely követtársamnak e teremben, hogy barátom, ha nem születtél volna, s nem élnél, most nem volnál e világon; — ezen tételre nékem igénytelen feleletem, ez: lévén nékünk az 1848-iki positiv törvényeink, melyek nékünk független állásunkat, s évenkinti országgyűléseinket biztosítják, — minekutánna a tettleges hatalom, mely bennünket ezen törvények foganatba vételétől, több éveken át fegyveres erővel eltiltott, most akár a külső viszonyok sugalatáből, akár önnön jószántából, bennünket váratlanul az octoberi 20-iki diplomával meglepett s országgyűlésre meghivatásunkat világosan az 1848-iki alapon ígérte; — mi polgári életünket, s polgári működésünket ott kezdjük meg ismét, a hol azt 1849-ben félbe szakasztottuk, s most törvényhozói méltóságunk érzetében, —, mely is ha több nem, de kevesebb csak nem lehet, a törvényhozás fele részénél, -— erkölcsi kötelességünket teljesítjük akkor, ha szinte az Ígéretéről megfelejtkező uralkodót; minden törvényes utakon és módokon, erkölcsi kötelessége teljesítése mellett, megsértett törvényeinknek rehábilitatiojára reábirni igyekszünk. S éppen ezt kívánjuk a határozattal elérni, — s mint az indítványozó ur előleges beszédében saját lelki ismeretére hivatkozott, minden megsértés, s balramagyarázat kikérése mellett, bátor vagyok, a felírást pártoló urak lelki ismeretére hivatkozni, ha nem nagyobb benyomást tenne-e, mind Bécsben, mind külországban az Öszves szavazatot nyerhető határozat, mint az öszves szavazatot nyerhető fölirat. — A fölirat továbbá, a folyamodásnak, s nému-nemu hódolati alázatosságnak köpenyegét, bár mily követelőleg, s szigorral légyen is az szerkesztve, soha magáról le nem vétkezheti, s mindég a kedvező vagy tagadó válasz bizonytalanságának van kitéve, s ha a kérés meg nem adatik, a tettleges hatalom, ha ugyan törvényeink ellenére kivan továbbra is eljárni, usust formál, a társországok nem csak jövendő meg nem hívásából ismét, de annak Magyarországtól! végképpenrelszakasztásából is, a mely szándéknak eléggé