Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.
Ülésnapok - 1861-35
36 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. Keglevich jegyző folytatja a bejegyzettek felszólítását. Bobory Károly: (Nincs jelen!) Illésy János: (Nincs jelen!) Ráthonyi Lajos: Megvallom, nincs kedvem szólani, midőn látom, hogy a ház türelme annyira ki van merítve; de különös okom van, mely szólásra indít. (Halljuk!) Megyém ugyan is, melynek egy részét képviselem, 190 év előtt épen így mint én most, le volt szorítva a tanácskozás teréről, midőn t. i. a pragmatiea sanctioról, a dynastia leányágának örökösödéséről volt szó. Megyém akkor nem akarta a nagy többség ellenében elfogadni a leányörökösödést. (Halljuk!) S mi volt következése? kigúnyoltatott, a szótól elüttetett, mert az akkori országgyűlésnek is kifogyott már türelme, mint éppen a mostaninak, és 190 év alatt elégszer lehetett hallani: „Ugocsa non eoronat!" Ezen gúnvt most vissza akartam utasítani, és méltóztassanak számot vetni, kinek volt akkor igazsága? (Igaz! igaz! élénk tapsolás, éljenzés.) Megyémet, mely most hasonló helyzetben van, akkor Újhelyi Péter képviselte. Jelenleg tehát én is mintegy lesújtatva a közvéleménytől, röviden s egyenesen oda nyilatkozom, hogy a határozat mellett vagyok: mert megyém régi ősi politikájához hív és következetes akarok maradni. (Helyeslés.) — Ugyan e politikát követte megyém akkor is, midőn a mohácsi vész után arról volt szó, hogy magyar választassák e királynak, vagy idegen? Akkor is Ugocsa megye volt az, mely utolsó lehelletig a Szapolyai ház mellett, vagy is a magyar párt részén küzdött. Én tehát a határozat mellett vagyok. (Zajos éljenzés.) Beöthy Zsigmond: Tiszt, képviselőház! Megvallom, magam is szívesen szólottam volna hosszasabban e fontos tárgyról, magam is óhajtottam volna, a szabadság szeretete által ébresztett politikai meggyőződésemet nyilvánítani itt, hol a haza sorsa döntetik el. Azonban tiszt, képviselők! ha a haza ügyében felhasznált idő valaha drága volt, azt hiszem, legdrágább az most: ennélfogva osztván a t. elnök urnák e tárgyban kifejezett nézetét; de méltányolva s respectálva a bejegyzett, de szóhoz nem juthatott mintegy 80-ra terjedő szónokoknak önkénytes lemondását, a haza érdekében, a szólástól én is elállók. (Helyes! Éljen!) Czorda Bódog: Elállók! Ács Károly: A fennforgó tanácskozás megnyittatván (Halljuk!) azon meggyőződéssel jegyeztettem fel magamat, hogy hazafiúi kötelességemet teljesítendem, ha az osztrák kényuralom erőszakos bitorlása ellen tiltakozván, nemzetünk szentesített törvényei érdekében én is fölemelem gyönge szavamat. De tapasztalván mind a házban, mind a házon kivül ezen oly hosszúra terjedett tárgyalásnak mielőbbi befejezése iránt nyilvánuló átalános óhajt, hódolni kívánok a közvéleménynek s a szólástól elállók, kijelentvén egyedül azt, mikép ón a szigorú törvényességnek kívánnék annak idején érvényt szerezni. (Éljen!) Károlyi János: Elállók! Mátyás József: Elállók! Lónyay László: (Zaj.) Mit mondjak újat, mit olyat, mi már ezen teremben, szintén ezen tárgy, felett ne ismételtetett volna, — értvén, itt akár azon bel és közjogi viszonyokat, melyek Magyarország, s az osztrák uralkodás közt léteztek, s melyek annyiféle formákban, s mérvekben sértettek meg, — értvén viszont, azon külhoni fogalmakat, miszerint a művelt Európának, önnön tapasztalásom szerint is, csak oly kevés topographiai ismerete volt hazánk irányában, hogy Magyarországot Ausztria oly csekély kiegészítő részének tartotta, mint a milyen parányi kiegészítő része Magyarországnak, különkülön gondolva mindegyiket, a Jászság , Kunság, vagy Hajdú-városok; — most megtanulta már a művelt Európa azt, hogy az Erdélyen kivül mintegy 4800 QJ mértföldnyi térfogatot birtokló, s a társ-országokkal együtt 14 —'15 millió népességet számláló Magyarország lehet csak súlypontja az osztrák uralkodásnak — s a nyugati hirlapok szerint is, csak ezen súlypontra támaszkodólag, ígérhet magának tartós életet, különben, ha tovább is a régi rendszert követendi, évei megvannak számlálva. (Helyes!) S e szerint bátran letehetnéin egyszerű szavazatomat, a hátaimat mellett, mihez is ragaszkodásomat előlegesenki is nyilatkoztatom; (Helyeslés) de Terentiusként „plenus sum rimarum" vagyis kifúrná az oldalamat, ha kinem mondanám, mit szívem érez; — mert uraim! vénségemmel egyiránt nő bennem, franczia módra, a hazaszeretet; — (Éljenzés) mert uraim, jegyezzük meg, hogy midőn az ifjú nemzedék viszi nálunk a haladás lobogóját, akkor Frankhonban, mindég az öregek állnak ki a síkra, — kimondatja ezt velem azon kinos éveknek bánatos emléke, miszerint nemzetünk csak polgári tetszhalottként tüne fel, miszerint nemzetünk hontalanul vonaglott saját szülőföldén. Szólok tehát én is. (Halljuk! Zaj.) Üdvözlöm az országgyűlést, mert megvallom uraim, hogy éveimnek hosszú során, vágyaimnak minden összege, ezen pályán pontosúlt össze, — ez hívja vissza emlékembe azon édes érzületeket, melyeket az országgyűlésnek megnyíltakor különösen mindég jobbnál jobbat várva, s reményivé, sajátjainak vallott a magyar, ez hívja vissza emlékembe azon nagyszerű, anyagi, s véráldozatokat, melyeket időszakonkint, szeretve tisztelt, de csak koronás királyainak, mindég oly bő mértékben hozott a magyar. Nagyszerük voltak ezen áldozatok, gyakoriak, néha nyomasztók is; de ne feledjük, ezek uraim, a szabadságnak, — nagy szó egy jármolt ember szájából, — ismétlem, a szabadságnak áldozatai voltak! (Ugy van! Zaj.)
