Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 35 is, miután a haza válságos perezeiben oly óhajtandó az egyetértés — 8 valóban lelkes szavaik szívünk legtitkosb redőjeig hatottak, mert ki hazáját őszintén szereti, valóban mindenre képes, hogy azt megmenthesse. Sokszor oly bizarr nemeit láttuk a hazafiságnak, sőt láttuk olykor, hogy a hazaszeretet erösebb volt magánál a természet törvényeinél. Június Bratus és Manlius Torquatus saját fiaikat halálra ítélték, mert általa a hazát megmenteni hitték. Mily örömest némultunk volna tehát el, ha legalább némi valószínűséggel állandott volna előttünk az, hogy a fölirás által a haza megmentve lesz ? De midőn a hatalom polczán halálos elleneinket látjuk, kik zsoldosokkal árasztják el a hont s a nép nyomora közben saturnaliákat ülnek, lelkünk annyi keresztényi türelemre nem képes, hogy ennyi jogbitorlás ellenében a loyalis érzetnek csak egy lehelletét is megóvja. Mi, midőn e parlamentaris tusában egy nézet körül öszpontosulánk, habár egy nagy hazafi szellem zászlói alatt, nem valánk akarat nélküli automaták; minket azon nagy szellemhez az elvrokonság , tisztelet és régi reminiscentiákon kivül egy magasb politikai irány is kötött. Vannak momentumok a nemzet életében a midőn Cicerók és Demosthenesek is megmenthetik a hazát; de vannak körülmények, a midőn a tribune-ok varásza szétfoszlik az események hatalma előtt; mi ez eshetőségre is gondoltunk. Ám ha a fátum karja kiszabaditá is körünkből őt, a bennünket elvben egybekötő kapcsot, azért jogérzetünk legkevésbé sem rendült meg, s elősejtelmünket, fájdalom, az események igazolni látszanak. — Mi nyugalommal látandjuk azon nézet diadalát, melyet talán tulvitt alkotmányos puritanismusunk támogatni nem engedett ; (Zaj !) nyugalommal látandjuk annyi tisztakeblü hazafi kezében az események fonalát, s csak azon egyetlen reményünket nem engedjük elhamvadni, hogy ha azt egykor elejteni kényszerülendnek a „to be or, not to be" nagy tusájában: mindnyájan egy zászló alatt fogunk összpontosulni, (Helyes!) mert miudnyájunk keblében egyetlen hit él, az t. i. hogy a magyar alkotmányt csak egyetlen bevégzett tény által lehet megsemmisiteni: ha a magyar nemzet kitöriiltetik a nemzetek sorából. Ámha a Habsburgok azon hivatást érzik magukban, hogy irtó harczot folytassanak saját népeik ellen, s ingadozó trónjukat Pest-Buda romjain építsék fel, azon pillanatban, a melyben sikerülend nekik a nemzet hulláját a történelem nagy sírboltjába letenni, elmondhatják: nincs magyar alkotmány ! El mindnyájunkban a vallásos szent hit, hogy a végzet bennünket ily nemzeti ealamitástól meg fog óvni. (Éljenzés; zaj; fölkiáltások: Szavazzunk!) Perczel István: Sajnálom, midőn látom, hogy türelmét már mindenki vesztette. Szerettem volna ez igen fontos tárgyhoz bővebben szólani; de engedvén a t. elnök úr felhívásának, igen röviden fogok szólni , s azt mondom, hogy én a feliratnak helyét törvényes okoknál fogva nem látom; én egyedül csak a törvények szelleméhez akarok ragaszkodni, s az azoktól való eltérést legkevésbé sem tartom helyén: ennélfogva a feliratot nem pártolom, hanem a határozatra szavazok. (Helyes ! Éljen!) Szüllő György: Az átalános tárgyalásnak befejezése szorgalmaztatván, s nem akarván a t. képviselőházra nyomást gyakorolni; a szólástól én is elállók. (Éljen! Szavazzunk!) Konkolyi Thege Dienes ; Látom, ki van fárasztva a ház türelme ; de látom kötelességemet, s jogomat is, hogy felszólalhassak; s miután vallásomnak egyik főtétele a praedestinatio , ennek eleget teendő, néhány szóval elvégzem mondandómat, s egyszersmind megadom a t. háznak is, a mivel tartozom — a tisztelet adóját. (Halljuk!) Röviden csak azt akarom mondani, hogy ha látom, mikép a szó a tettel nincs összhangzásban, s ennek ellentmond, akkor mindig a tettre nézek, mert több súlyt fektetek erre, mint a szóra. S ha már most tekintem, hogy mi van a föliratban elmondva szóval, arra ennyi tanácskozás után nem sok súlyt fektetek, és miután ily hosszas tanácskozás után a sajtó útján már ugy is elterjedt egész Európában, sőt tudtul esett már bizonyosan a császárságnak is, a mi itt mondatott, — a dolog lényegét csak az alakban látom, abban t. i. hogy felírás legyen-e avagy határozat összepontosulni; minthogy pedig a felírást annálfogva nem pártolhatom , mert törvényeinkben azt kimondva sehol nem találom, különösen oly körtümények közt, melyek közt vagyunk most 1848. után; kérdem azoktól, kik felirást akarnak, hogy ha azon sok iszonyatosságot, melyeket a császárság Bécsben velünk elkövetett, és átéltünk, tekintik, s tudják, hogy attól erednek egy részben s kormányától: vájjon ha ugyanazon egyén s kormánya 600,000 szuronynyal nem bírna, találkoznék-e akkor az országban csak egyetlen egy ember is, ki felirást intézne hozzá? (Felkiáltások: Ugy van! Igaz!) Ezt lehetetlen levén föltennem, s igy midőn azokhoz irunk, kikről annyi rosszat mondunk, ugy nem hozzájok intézzük a feliratot, hanem intézzük a 600,000 szuronyhoz. (Derültség.) S mit érünk el általa ? Nézetem szerint mintegy okmányt szolgáltatunk Európa kezébe, melyből láthatja, hogy Magyarországban a jog s törvény, és a jog és törvényen alapuló igazságérzet megtört 600,000 szurony előtt! Ebből látom, hogy győzedelmeskedik a katonaság rémuralma a polgári jogérzületen. Okmány lesz az a fegyverre, ököljogra, és physikai erőre alapító hatalomnak kezében. Mert hogy tényleges hatalom, s azért kellene hozzá felírni, ez tévedés; hiszen tényleges hatalom Victoria királyné, Napóleon, és V. Ferdinánd is. De azon tényleges hatalom, a melyhez feliratot akarunk intézni, az ököljogra és szuronyra támaszkodik. lm elismerjük tehát ennélfogva, hogy meghajhmk a szurony előtt; pedig mi Magyarország képviselői vagyunk, s nem egy megye, vagy egyes városnak képviselői; hanem az egész hazának •képviselői! En részemről semminemu törvénytelen hatalom előtt nem akarok meghajolni: azért a határozatra gzavazok. (Éljen!)