Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

34 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. hinném, hogy Arad sírhantjai alatt el van temetve minden vezéri képesség, vagy hinném, hogy a nemzetben megernyedt az őseitől öröklött vitézség, hanem mert ily végletekben járó rendszabályt csak akkor vélhetnék igazolhatónak, ha azt a kényszerűség elengedhetlen szüksége parancsolná. Van nekünk Ausztria ellenében egy, bár lassan munkáló, de biztos hatású fegyverünk; nem ujat mondok, mert sokszor mondva volt: a passiv ellentállás. Visszatérünk mi ha kell, nem csöndes hajlékainkba , melyet e pillanatban is dúlnak az executorok, hanem visszatérünk a vulkán gyomrába, hogy associaljuk magunkat ama destructiv elemekhez, melyek visszatarthatlanul működnek a tarthatlannak bizonyult kormányrendszer szétrobbantásán. (Zaj.) E passiv ellentállási védmtívek közé való visszavonulás tehát szerintem a situationak megfelelő helyes politika: e politikának kifolyása a határozati fogalmazvány. Határozata által, a nemzet alkotmányos, de szigorú törvényes terén előhaladva, egy bizonyos barriérenél megállapodik, melyen tul haladni, alatta süppedvén a törvényes terrain, a nemzet méltóságával s törvényeivel összeférhetlennek tartja, megállapodik, beváró helyzetbe teszi magát, időt enged a hatalomnak elfoglalni a tért, melyet számára törvényeink kijelölnek. De tisztelt képviselők; ajánltatik nekünk az activ fellépésnek egy neme: Folirás által járulni a tényleges hatalomhoz; ezt ezélszerünek nem tartom, mert hiányzik a törvényes alap; további activ föllépésért felelősséget csak akkor vállalnék, ha arra a törvényben támpontot találnék: ez nézetem szerint hiányzik. Válaszfelirat parlamentaris fogalmak szerint, méltóságteljes viszonzása a fejedelmi szónak, mely a törvényhozó testülettel egyenlő színvonalon, a törvényesség színvonalán áll; egyúttal hódolat kifejezése a nemzetnek a legfőbb hatalom képviselője iránt; a nemzet a souverain főben tiszteli saját souverain akaratát, melynek az kinyomata, tiszteli saját törvényeit, a summum jus és summa justitiát. De mit mondjunk uraim akkor, ha a souverain fő a törvény színvonalán felül emelkedik, ha hatalmának forrását többé nem a törvényekből, nem is a nemzet akaratából, hanem saját egyéni önkényes akaratából és Isten kegyelméből származtatja? Folirás által járulni a tényleges hatalomhoz, mely tagadja a mi közjogi existeutiánkat, annyi, mint tényleg sanctionálni az álláspontot, melyen a hatalom áll; s szóljunk mi azon föliratban, bármi erélyes s méltóságteljes hangon, felírási tényünk annak szavaival nyílt ellentétben fog állani; pedig tudjuk azt; hogy a tények hatalma mindig erősebb a szavak horderejénél; nekünk kifogásunk nem is annak tartalma, hanem maga a tény ellen van. Fölírat által mi elismerjük , hogy Magyarországon a főhatalmat usurpáló hatalom az alkotmányos törvényhozó testtel egy niveau-n áll, oly homogén elemek, melyek együtt kényelmesen érintkezhetnek, a nélkül, hogy észrevennők, vagy akarnók, már petitionarius téren vagyunk, mert a főhatalom, lételének alapelvénél, princípiumánál fogva, alkotmányos nyilatkozatot nem tűrhet, s bárminek kereszteljük mi: ő abban csak merész petitiót fog találni; — uagy hibát követünk el, ha felteszszük róla, hogy álláspontjáról visszaadhatja nekünk azt, mit elvenni jogában nem állott, s ha feltéve mégis concessiót tenne, azt nem a jognál fogva tenné, melyet el nem ismert, hanem hatalmánál fogva. És — tovább menve — mik lennének ezen feliratban fogiaíandók ? talán közjogunknak annyi államférfiúi bölcseséggel, oly dönthetlen logicával összeállított ama védelme, mely a ház asztalára letéve van? Nagy kincs rejlik abban — elismerem, — de nem azért, mert meggyőzi a hatalmat álláspontjának jogtalanságáról, hisz az meggyözhetlen; hanem azért, mert szétoszlatja a baíitéletek ama sűrű ködét, mely közjogi állásunkat illetőleg europaszerte elhintve volt. Azt kérdik tőlünk: hol van a törvény, mely a tényleges hatalommali érintkezést tiltja ? nem azt mondjuk mi, hogy felirás által egy prohibitiv törvény sértetik meg, hanem azt: hogy megsértetik azon törvények lelke, melyen az alkotmányosság nyugszik; szerintünk absolut uralom és alkotmányos parliament oly heterogén elemek, melyek — miként tüz és víz — az érintkezésben egymást mulhatlanul felemésztik. Azt mondják, hogy fölirásra a hatalom válaszolni kénytelen: mi nem akarunk oly választ, melynek sophismái jól tudjuk, a Schmerlinggyár depőtjában már összehalmozva vannak. (Helyes!) Azt itt sokszor hallottam szemünkre lobbantatni, hogy mi az érintkezést a tényleges hatalommal kerülvén s azt ignorálván, a kiengesztelődést lehetlenné tesszük. (Zaj! Halljuk!) Mi vagyunk-e tisztelt képviselők , okai, hogy a tényleges hatalom még mindig a kormányzati utópiák világában barangol, s oly fantom után kapkod , mely azon pillanatban, midőn megragadja, kezeiben atommá válik; mi vagyunk-e okai, hogy a tényleges hatalom magát oly álláspontra helyezte, mely álláspontot a mi jogérzetünk a magyar praesumptiv trónörökös álláspontjával összeférhetlennek tart? O emelkedett felül a legitim határokon; nekünk kell-e kiemelkednünk a törvény vágásaiból, hogy őt utóiérjük a törvénytelenségben, avagy nem méltányosabb-e, hogy ő lépjen vissza a törvény határai közé ?... tagadom, hogy ne lenne a hatalomnak más expediense, mint eloszlatni az országgyűlést; van egy másik: az 1723, 1790 és 1848-iki törvények álláspontjára visszatérni, elismerni s tényleg életbe léptetni, — desavoualva a multat, a personális uniót. De épen ez az, a mit tenni távolról sem akar, s épen ez az, a miért hiszem, hogy a felelősség nem sújthat mást, mint azt, ki 11 év abnormalitásait felfogni nem bírta, ki e pillanatban is erőszakol egy monstre monarchiát, melynek tarthatatlanságát már ön maga beismerte. Még egy választ engedjen nekem a t. ház. (Zaj! Halljuk!) Felhivattunk mi több kitűnő tagjai által az ellenvéleményüeknek, miszerint ha a szőnyegen lévő indítvány érdemét illetőleg közöttünk egyetértés uralkodik, olvadnánk egygyé a formakérdés tekintetében