Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-63

LXIII. ülés 1861. augustus 8-kán. 269 • .-.'.-•-_' delmi teljhatalmú kényszerítés pedig és az alkotmányosság oly ellentétek, melyek együtt még fogalomban sem állhatnak meg. (Ugy van!) Meg vagyunk győződve, hogy oly országok között, melyeknek szokásai, érdekei, történelmi múltja és közjogi állása annyira különbözők, a központosított egységnek létrehozása alkotmányos utón lehetetlen. Ha tehát Felséged birodalmát szabadnak, s valódikig erősnek óhajtja: nem kényszeritett egység, hanem a népeknek szabad akaratából származott kölcsönös egyetértése által érheti el azt, és e czélra a központosított egységnek elméletileg talán kecsegtető, de gyakorlatilag nem létesíthető eszméjét kiindulási pontul nem választhatja. (Helyes!) — Nem Felségednek, s uralkodó házának, nem az örökös tartományoknak, vagy a birodalomnak valóságos érdekeivel ellenkezik a mi alkotmányos önállásunk, és 1848-ban alkotott törvényeink. — Nem azért tagadtatik meg a magyar alkotmány teljes visszaállítása, nem azért vétetik el tőlünk az adó és katonaállitás meghatározásának gyakorlatilag is mindig fennállott kétségtelen joga, mintha ezek a birodalom kormányzatát gátolnák, s Ausztriának nagy hatalmi állásával meg nem férnének. Nagy hatalom volt Ausztria akkor is, midőn Magyarország saját országgyűlésén ajánlotta meg a pénzt és katonát; oly hatalom volt, melyet a szerencsétlenségek hosszú sora sem volt képes megtörni; s midőn a birodalom legnagyobb részét elfoglalta már a diadalmas ellenség, s a magyar korona országain kivül alig maradt valami a fejedelem birtokában, — azon Magyarország, melynek alkotmányos jogait most a birodalom állítólagos érdekében akarják korlátolni, hűségében, lelkesedésében nem csüggedve, törvényes jogait s egész erejét arra használta, hogy a birodalom elfoglalt részeit az ellenségtől visszafoglalni segítse. (Ugy ván! Igaz!) Az ellenünk intézett csapásnak valóságos oka főképen az, hogy a mi alkotmányos önállásunk, a mi törvényeink öszve nem férnek a központosított egységnek azon eszméjével, mely a félretett absolut rendszerből az alkotmányosság terére is áthozatott, — s fájdalom! még most is vezérelvnek, s kiindulási pontnak tekintetik. — De jog és igazság megengedik-e, hogy az alapszerződések szentsége, a nemzet alkotmányának leglényegesebb részei, az országnak kétségtelen jogai, s az alkotmányosság alapelvei, áldozatul essenek egy ujabb eszmének, mely tizenkét éven keresztül minden szabadságot elnyomott, minden jogos követelést, s minden egyéb politikai tekintetet háttérbe szorított, az államnak oly sok áldozatába került, s a kivitelben mégis czélszerütlennek mutatkozott? Hasznos-e a birodalomra nézve egy ujabb kísérlet kedvéért oly eszközökhöz nyúlni, mik a nemzet érdekeit s érzelmeit mélyen sértik, — annak hitét s bizalmát elölik, — és midőn egységet akarnak eszközölni, az egységnek egyedüli biztos alapját, a szíves egyetértést, lehetetlenné teszik? (Közhelyeslés.) Felhívja Felséged az országgyűlést, hogy „kövesse őseinek példáját, kik az időről időre változó viszonyok elutasithatlan igényeit méltányolni tudván, az 1687-ík évi 4. 1715:8. és 1723-ik évi 1-ső és2-ik törvényezikkek tanúsága szerint Magyarország közjogi állását a birodalom közös igényeível összeegyeztetni minden időben készek valának." Az 1687-ik évi 4-ik törvényezikkben eltörli az ország II. András arany bullájának azon záradékát, mely szerint valamikor a király az arany bulla ellen cselekedett, — az ország minden nemesének egyenkint és személyesen joga volt a királynak ellentállani. Az 1715-ik évi 8-ik törvényezikkben pedig megállapitatik, hogy az ország védelmére állandó és rendes katonaság tartassék, s annak zsoldja, valamint szintén minden egyéb segélyzések is, mindig országgyülésileg határoztassanak meg. — Nincs ezen törvényekben a birodalom s annak érdeke, nincsenek az örökös tartományok csak egy szóval is megemlítve. Az ellentállási jog nem azért töröltetett el, az állandó rendes katonaság nem azért állapíttatott meg, hogy Magyarország közjogi állása a birodalom közös igényeivel összeegyeztessék. Akkor is megtörtént volna mindez, ha Magyarország fejedelmének személyére nézve is egés.zen külön állott volna; mert az országnak saját érdekei megkívánták, hogy az egyéni ellentállásnak veszélyes joga, melylyel sokan az ország kárára visszaéltek, — eltöröltessék^ az állandó katonaság felállítását pedig magának az országnak biztossága követelte. A mi pedig az idézett 1723-ik évi 1-ső és 2-ik törvényezikket, vagy is a magyar sanctio pragmaticát illeti, nézeteinket erre nézve ismételve már kifejtettük, és kimutattuk, hogy abban sem valamely közös kormányzatnak, sem a személyes unión alapuló elválhatlan birtokláson kivül más valamely birodalmi egységnek nyoma sincs. (Ugy van! Igaz!) De egyébként is lényeges különbség van az említett törvényeknek alkotása, és a jelen legmagasabb leiratban kimondott octroyrozások között. Akkor a magyar király nem alakította át önhatalmával a magyar alkotmányt császári diploma és pátens által, nem vonta el a magyar országgyűléstől a leglényegesebb jogok gyakorolhatását, s az említett törvények is, rendes törvényhozás utján, kölcsönös értekezletek folytán a nemzet és fejedelem közös • egyetértésével alkottattak. Most mennyire máskép van mindez, — arról a legmagasabb királyi leirat egész tartalma tanúságot tesz. (Ugy van!) Kijelenti Felséged a legmagasabb királyi leiratban, hogy ,,az 1848-iki törvényeknek egy részét megerősíti; más részét azonban soha el nem ismerte, és elismerni nem is fogja;" (Zúgás. Halljuk!) és ezen kijelentés mellett oda utasítja az országgyűlését, hogy „a törvények ezen részének módosítására, s illetőleg eltörlésére nézve készítsen törvényjavaslatokat, s terjeszsze azokat fejedelmi jóváhagyás alá." Szentesített törvények, míg a törvényhozó hatalom által nem töröltetnek el, egyiránt kötelezők, s azok egyes czíkkeinek érvénvére nézve különbséget, vagy fokozatot felállítani soha nem lehet. FelségeKépr. ház napi. II. k, 6$